![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)
Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.
A FIAP (Fédération Internationale de l’Art Photographique – Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) az egész világon az arra érdemes művészeknek ítél díjat szigorú szabályok alapján a benyújtott pályamunkák eredményeként. A legmagasabb Mester minősítéshez több lépcsőt kell megmászni.
Ali Rıza DEMİR 2010-ben kapta meg az AFIAP (Művész), 2011-ben az EFIAP (Kiváló művész) és 2013-ban a MFIAP (Mester) minősítést, mely címmel egyedüliként rendelkezik Törökországban.
Hogyan jutott el idáig fotósként?
Egy riportban arról mesélt, hogy gimnazista korában volt már fényképező a kezében, de akkor még nem foglalkozott a fotózással szenvedélyesen. 2005-ben vásárolta meg első digitális kameráját, de igazi fordulatot az hozott az életébe, hogy megismerkedett Erhan Sevenlerrel, az AA Hírügynökség fotóriporterével. Mivel fotózást szervezett keretek között nem tanult, ez a találkozás egy más nézőpontot hozott számára. Emellett híres fotósok, főleg a Magnum ügynökég tagjainak képeit elemezte folyamatosan. Ezek után inspirációt érzett a tanuláshoz, ezért az Anadolu Egyetem fotós szakára iratkozott be, majd megismerkedett a docens helyettes dr. A. Beyhan ÖZDEMİR egyetemi tanárral, aki az izmiri Dokuz Eylül Egyetem fényképészeti karán oktat, illetve akkoriban az izmiri fotósok egyesületének is az elnöke volt. Az általa ajánlott könyvek elolvasása segítette a további ismeretekhez.
„Így vált lassan a fotózás az életstílusommá. Vagy éppen exponálok, ha azt nem, akkor olvasok róla, ha azt sem, akkor mások fényképeit nézegetem” – mondta el Ali Rıza DEMİR.
Itt meg kell említsem, hogy én magam is ismerem Beyhan Özdemir urat, volt szerencsém több előadását meghallgatni. Úgy tud ismeretet átadni, hogy az ember egy életre magába szívja az információt. Majdnem szó szerint emlékszem arra, amit elmondott. A fényképeket úgy elemzi az előadásai során, hogy szakmai tudása és tanári tehetsége magával ragadja a hallgatóságot. Ráadásul még magyarul is válthatunk vele pár mondatot, mert diákként az Ankara Egyetem magyar szakán végzett. Ebből adódóan többször járt már Magyarországon, egy-egy tárlatán pedig találkozhatunk országunkban készített fényképeivel.
Ali Rıza DEMİR munkáit megismerve láthatjuk, hogy egy-egy téma, vagyis projekt keretében dolgozik. Saját bevallása szerint munkastílusa az, hogy előre tudja, mit szeretne elmesélni képeivel, milyen történetet kíván elmondani és csak ezután fényképez.
Mersin városban 2011-ben egy műhelyt alapított, ahol 10 társával együtt kezdtek egy projektbe, melynek témája a taxi volt. Törökország-szerte fényképezték a taxisok és taxiállomások életét. A végeredmény egy különleges történet és rengeteg szuper fotó, melyek segítségével kívülállóként pillanthatunk bele egy olyan világba, amit egyébként nem látunk ilyen közelről.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Aki esetleg jobban kedveli az olyan fényképeket, melyek olyan mintha egy utazás során készültek volna, annak biztosan tetszeni fog az Isztambul: Sirkeci – Galata Köprüsü – Karaköy elnevezésű munkája, melynek során Isztambulban fotózott. Ahogyan már több ilyen cikkben írtam róla, a fényképek akkor érnek igazán valamit, ha azok egy történetet mesélnek el a néző számára. Ali Rıza Demir képeinek erejét pont ebben látom. Pillanatképek egy metropoliszból mégis olyan, mintha mi is jelen lennénk az ott látható emberek közelében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem hagyhatjuk ki a fotós bemutatásából azt a képsorozatát, melyet Isimsizler (Névtelenek) címmel készített, és ami egyben alapja volt a Mesteri fok megszerzéséhez készített pályázatának. 2006-2009 között dolgozott az anyagon egy izmiri műhelyben, ahol kirakati bábukat készítettek és árusítottak. Döbbenetes erejű képek, melyek „műanyag embereket” mutatnak be úgy, mintha emberek között járnának.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Legutóbbi projektje során két nő életét mutatja be Pullu Kadınlar (Pikkelyes nők) címen. Mersinbe költözése után ismerte meg a tengerparton a hatvanas Gülsüm Çeyiz és a negyvenes éveiben járó Hülya Ceviz párost, akik bár úszni nem tudnak, mégis a tengernek köszönhetően keresik kenyerüket azzal, hogy halakat tisztítanak az őket megbízók részére. A két nő a téli hidegben, a nyári forróságban egy asztal és két szék, illetve a jéggel teli dobozok között dolgozik.
Ezt a tárlatot idén nőnapon mutatták be Ankarában, de több alkalommal is kiállították már és még fogják is, így remélem, lesz majd szerencsénk megtekinteni.
Fényképekről, fényképészről szubjektíven
Az egyik legerősebb mondanivalóval rendelkező fényképének azt tartom, ahol egy élő nő és egy plakátlány került egy képkockába. A teljes reklámszöveg nem olvasható, de az a pár szó, mely látszik, megadja a mondanivalót: İç Güzellik (belbecs) Dış güzellik (külcsín). Nem kívánom túlmagyarázni, miért szeretem ezt a fotót, mert azt gondolom, magáért beszél.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A cikkben szereplő információk forrása egy riport a művésszel, mely a http://fotografhaberleri.net oldalon jelent meg.
További fényképeit az Instagramon @alirizademir01 felhasználónéven találják meg az érdeklődők.
Szerző: Erdem Éva – Türkinfo
