Teljes erővel ront be a világ traktorpiacára a török Hattat

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Globális márkává kíván válni a török Hattat, amely ennek érdekében most újabb fontos lépést tett meg, bemutatta a Stage V emissziós szintű motorokkal felszerelt új traktorait.

Egy ideje már Törökország is felkerült az európai – és benne a magyar – traktorpiac térképére. A Hattat márkát egyre többen ismerik meg nálunk is (a Lakkos Kft. a hazai forgalmazó), ám a gyártóvállalat itt nem áll meg, sőt igen ambiciózus terveket dédelget, amint azt a bolognai EIMA szakkiállításon is egyértelművé tették.

A török cég Olaszországban mutatta be az első Stage V emissziós normáknak megfelelő motorral felszerelt erőgépeit, ami természetesen fontos és elengedhetetlen lépés a globális branddé váláshoz. A fő cél az, hogy az otthoni – és az ázsiai – piac mellett Európában és Észak-Amerikában is megvessék a lábukat, hiszen az az igazi értékmérő.

A Hattat az 1970-es években folyt bele a traktorgyártásba, de sokáig csak licenc alapján termelt, illetve a fontosabb részegységekkel látta el az ismertebb márkákat. 2008-ban a Massey Fergusonnal lépett szorosabb együttműködésre, majd a Valtra A szériás erőgépeit gyártotta, illetve az Ursusét, mielőtt a lengyelek csődöt jelentettek.

Saját márkás traktorokkal 2007-ben rukkoltak elő először, most pedig Bolognában tehát újabb mérföldkőhöz érkeztek. Stage V motorokkal jött ki a C3000 kompakt széria, a B3000 ültetvénytraktor, valamint az összkerékhajtású T4000-es család (68–122 LE-s tartomány) a szántóföldekre és az állattartó telepekre. Mindegyik sorozatgyártása a jövő év legelején indul.

Magyarországon alighanem a legutóbbi tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre. A T4000-es sorozat 6 modellt foglal magában, és közülük a legnagyobbat (T4125) állították ki Olaszországban. Valójában már korábban is létezett ez a széria, ám eddig legfeljebb Stage III erőforrásokkal szerelték fel a tagjait.

Forrás: www.agrarunio.hu