Szerte a világból – olasz, japán, dél-koreai, török és szerb diák vendégeskedik megyénkben

A Győrben és Sopronban tanuló külföldi diákok és a megyénkből kiutazó középiskolás „nagykövetek” évről évre a megye jó hírét öregbítik szerte a világban: ebben a tanévben egy megyei diák tanul külföldön, az Egyesült Királyságban. Győr-Moson-Sopronban pedig jelenleg tíz külföldi – négy olasz, egy japán, egy koreai, egy szerb és három török – középiskolás diák ismerkedik a magyarországi élettel és kultúrával.
Idén nyáron 14 országból több mint száz cserediák érkezik Magyarországra a 2019/2020-as tanévre az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány szervezésében. Közülük négy külföldi középiskolás már biztosan Győr-Moson-Sopron megyében ismerkedhet majd meg Magyarország kulturális és társadalmi értékeivel.

További diákok, elsősorban thaiföldi és török középiskolások számára toboroz önkéntes családokat a megyéből is a világ legnagyobb és legrégebbi nemzetközi diákcsere-szervezete, az American Field Service (AFS), amely július végéig várja azon családok jelentkezését, akik szívesen befogadnának cserediákot vagy cserediákokat a következő tanévre.

Házhoz jön az anyanyelvi „tanár”

A férjével és három gyermekével Mosonmagyaróváron élő és pilates oktatóként dolgozó Varga Mária családja egyik napról a másikra döntötte el, hogy erre a tanévre befogadja az olasz Abigailt. „Néhány éve a barátaink is otthont adtak egy thaiföldi cserediáknak, de mi csak tavaly csöppentünk bele ebbe az egészbe” – meséli Varga Mária. „Mivel október végén az AFS új családot keresett Abigailnek, mindössze három nap gondolkodás után eldöntöttük, hogy azonnal befogadjuk őt. Tudtuk, hogy ez az olaszul tanuló nagyobbik lányunknak is jó lehetőség lesz a nyelvgyakorlásra” – tette hozzá.

A kópházi Borosné Gréczy Zsanett egyetemi évei alatt maga is élt cserediákként külföldön, így természetes számára, hogy családjával idén már a hetedik külföldi középiskolást fogadják be. „Az eddig megismert thai, olasz, indiai, ausztrál, egyiptomi, török és japán fogadott gyerekeinknek köszönhetően már a saját gyermekeim számára sem jelent gondot más nyelven megszólalni, külföldiekel beszélgetni” – mondta Zsanett.

Folytatás

Forrás: www.kisalfold.hu