Szegedi legendák: törökök, osztrákok, csodatévő kegyképek

A történetek felderítésében ezúttal is Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója segített.

Az szegedi alsóvárosi templom körül keringő történeteknek se szeri se száma. Aki hallgatja ezeket, úgy érzi, minden sarkából, minden boltív alól legendák, misztikus történetek rajzanak elő. Olyan helyeken bukkannak fel, ahol a legkevésbé várnánk. Például egy festmény sarkából. Izgalmas történetet őriz az alsóvárosi templom Segítő Boldogasszony-főoltárképe is. Az az alkotás, amely most díszíti az oltárt persze már nem az eredeti. Az elveszett a történelemben, de a kép kalandos sorsa a másolaton is nyomot hagyott. Az eredetije minden bizonnyal a középkorban készült.

Hogyan tűnt el, hogyan került elő, mielőtt ismét nyoma veszett?

– A főoltárképet maguk a ferencesek – az 1500-as évek közepén –, hogy ne kerüljön a törökök kezébe, a Csöpörke nevű tóba rejtették. Ez a tó a mai Ady tér területén lehetett, ahol most a József Attila Tanulmányi és Információs Központ áll. A kép a legenda szerint több évtizeden keresztül volt a rejtekhelyén, míg éppen egy török véletlenül rá nem lelt. A katona lovát itatni ment a tóhoz, amikor azonban az állat belegázolt a vízbe, valószínűleg rálépett a képre, amely így előbukkant. A török végül visszaadta a Segítő Boldogasszonyt jogos tulajdonosainak, a barátoknak – meséli Mihály Illés a hihetetlen történetet a templom előterében állva. A templomba belépve egyébként éppen ez a történet fogadja az embert. A jobb oldalon az orgonatartó karzat oszlopán egy dombormű őrzi a legendát.

Részletek

2012-04-29