Svédország kiad egy 35 éves török férfit Törökországnak

Kép forrása: Alliance For Securing Democracy

A férfit korábban ugyan elítélték Törökországban, de letöltötte a büntetését, majd Svédországba ment. Tavaly nyáron újra őrizetbe vették, viszont állítja: nyílt kurdbarátsága miatt adják ki.

Jóváhagyta egy korábban Törökországban elítélt, azóta viszont Svédországban élő török állampolgár kiadatását a svéd kormány Ankarának – közölte a svéd igazságügyi tárca hétfőn. A férfi személyazonosságát nem közölték, viszont annyi kiderült róla, hogy 2013-ban ítélték négy és fél év börtönre, amiért közel két kiló kannabiszt szállított a dél-törökországi Adanában. Miután letöltötte büntetését, Svédországba utazott, ahol 2018-ban munkavállalási engedélyt is kapott.

Arról egyelőre szintén nem derült ki semmi, hogy az érintett férfi egyike-e azon embereknek, akiknek kiadatását Ankara korábban kérte Stockholmtól, cserébe Svédország NATO-tagságának jóváhagyásáért. A 35 éves férfit a török ügyészség kérésére tavaly nyáron vették őrizetbe, kiadatását a legfelsőbb bíróság múlt szerdán hagyta jóvá.

A férfi a legfelsőbb bíróság előtt azt mondta, kiadatásának valódi oka az, hogy aktívan kiállt a kurdok ügye mellett és tagja a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjána, amelyet a török kormány szeretne betiltatni a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárthoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt. A párt tagadja, hogy bármilyen kapcsolatban állna a terrorizmussal vádolt szervezettel, és állítják, hogy csak a kurdok és más kisebbségek jogaiért állnak ki.

Forrás: hvg.hu