Szakmai zsűri döntött: a 100 legjobb török sorozat

A Hürriyet Pazar – a Hürriyet napilap vasárnapi melléklete – több alkalommal készítette már el a „legjobb 100” listáját. A téma különböző: film, nagylemez, irodalmi mű, mérnöki teljesítmény, étel, művészeti alkotás. Az viszont mindig azonos ezen listák esetében, hogy a napilap komoly, szakmai alapon választott zsűritagot kér fel az értékelésre..

Legutóbbi vasárnapi számukban megjelent a legjobb török gyártású sorozat százas listája.

A döntés módszere objektív eredményt ad. Minden zsűritag megkapja a pontozható filmeket, majd mindenki átad egy tízes listát, melyen a kedvencei szerepelnek sorrendben. Az első sorozat, mely szerepel a szavazásban, az 1974-es bemutatású Kaynanalar című, és természetesen a ma futó legfrissebbek is pontozhatók. Így egyértelmű a széles merítés.

A tagok listáján szereplő sorozatok első helyezettjei kapnak 10 pontot, a második 9 pontot, a harmadik 8 pontot, és így tovább. Így az 50 zsűritag összesen 50-szer 10 sorozatnak ad pontot, a pontok számát összesítik, és kialakul a sorrend egyszerű matematika alapján.

A zsűritagokról ejtsünk néhány szót. Az ötven tag között vannak írók, újságírók, főleg olyan szerzők, akik tévéprogramokról szoktak írásokat közzétenni. Természetesen vannak kritikusok is. Ezen kívül több egyetemről is vannak képviselők, akik médiaoktatásban vesznek részt. Nem utolsósorban művészek, rendezők, mint Cem Yılmaz vagy Türkan Şoray.

És nézzük a végeredményt. Az első 5 helyezettet részletesen is leírjuk, hátha kedvet kapnak hozzá azok, akik még nem látták.

Az első tízben több olyan sorozat van, melyet Magyarországon is bemutattak, sőt a dobogón kettő. Bizonyára még több, amit itt-ott felirattal láthattak a magyar nézők.

1. IKINCI BAHAR

Pontok száma: 240 pont (figyelembe véve, hogy összesen 500 pontot kaphatott egy sorozat, illetve azt, hogy a második helyezett 170 pontot kapott, ez bizony nagyon magas szám)

Bemutató időpontja: 1998–2001

Szereplők: Türkan Şoray, Şener Şen, Nurgül Yeşilçay, Ozan Güven, Güven Hokna, Özkan Uğur, Yasemin Çonka, Devin Özgür Çınar, Tan Sağtürk, Meral Okay

A történetben egy kebabos szerepel, aki Isztambulba költözik családjával. A sorozatot Samatyadában forgatták. Érdekessége, hogy 1998. októberi bemutatása után mindössze 7 részen át vetítették, mert egy csatornákat is érintő gazdasági válság megakadályozta a folytatást. 1999 tavaszától folytatták újra mindenki – gyártók és nézők – örömére. Az utolsó epizód nem kevesebb mint 15 millió nézőt vonzott a képernyők elé.

2001-es befejezése után a sorozatban használt eszközöket a forgatás városában található iskoláknak adományozták.

2. AŞK-I MEMNU

Pontok száma: 170 pont

Bemutató időpontja: 2008–2010

Magyarországon: Tiltott szerelem (Ask-i Memnu) hazai bemutató: 2012.02.27. TV2

Szereplők: Beren Saat, Kıvanç Tatlıtuğ, Selçuk Yöntem, Nebahat Çehre, Hazal Kaya, Zerrin Tekindor, Nur Fettahoğlu

Kritikusok szerint a sorozat titka az, hogy nemcsak egy gazdag család életét, de a nekik dolgozókat is bemutatja. Ceren Şehirlioğlu – az egyik zsűritag – így fogalmaz: a története és a vizuális minősége is kiváló, sőt a sorozat maga tudatalatti kulturális forradalom.

A Tiltott szerelem című telenovella sztorija egy romantikus török regényen alapul, és napjaink Törökországában játszódik. A történet egy gazdag, ám özvegyen maradt férfi, Adnan életéről szól, aki isztambuli rezidenciáján él két gyermekével és egy nőcsábász rokonával, Behlüllel. A család élete azonban fenekestül felfordul, amikor Adnan megismerkedik a nála jóval fiatalabb, bájos Bihterrel. A férfi azonnal szerelemre lobban és nem sokkal az első randevú után megkéri a lány kezét. A fiatal lány igent mond, mert így akar bosszút állni az anyján, aki régóta szemet vetett már Adnanra. Hiába tiltakozik mindkét fél rokonsága, a pár minden lebeszélés ellenére egybekel. A rokonok a menyegző után is mindent megtesznek, hogy szétválasszák az ifjú párt, ebből aztán számos konfliktus, félreértés, ármány és intrika adódik…  (tartalomleírás port.hu)

3. MUHTEŞEM YÜZYIL

Pontok száma: 147 pont

Bemutató időpontja: 2011–2014

Magyarországon: Szulejmán (Muhtesem Yüzyil) hazai bemutató: 2013.01.09. RTL Klub

Szereplők: Halit Ergenç, Meryem Uzerli, Nur Fettahoğlu, Okan Yalabık, Selim Bayraktar, Mehmet Günsür, Selma Ergeç, Nebahat Çehre

Doç. Dr. Eylem Yanardağoğlu zsűritag szerint sikerének titka, hogy A Tudorok sorozathoz hasonlóan mind vizuálisan, mind szövegesen nagyon jól felépített, nemcsak a helyi, hanem a külföldi közönség figyelmét is felkeltette. Kulturálisan és politikailag is kiemelkedő oszmán időszakot mutat be, kivitelezésének minősége kiváló, a szereplők és a rendezés tökéletesek, a török sorozatok között fordulópontnak tekinthető.

A Szulejmán, akárcsak az Ezel vagy a Szív hídjai, a legnagyobb igényességgel készült. A parádés kosztümös török tévésorozat látványossága mellett, politikai cselszövések és szerelmi intrikák tekintetében is felveszi a versenyt bármely amerikai vagy angol produkcióval.
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. (tartalomleírás port.hu)

4. ASMALI KONAK

Pontok száma: 145 pont

Bemutató időpontja: 2002–2003

Szereplők: Özcan Deniz, Nurgül Yesilçay, Selda Alkor, İpek Tuzcuoğlu, Devrim Saltoğlu, Menderes Samancılar, Şerif Sezer

Feryal Pere zsűritag véleménye szerint a hétfő krízis gyógyszerének is hívhatták volna a sorozatot. A vendéglősök szerint bemutatásának estéin a forgalom csökkent. A sorozat hatására túrákat szerveztek Kappadókiába. A zenéje kitűnő, a szereplők történetét mindannyian elhittük.

Eseménye: egy isztambuli család lánya, Bahar, New Yorkban tanul. Törökországba való visszatérése után Seymennel ismerkedik meg, és a fiatal szerelmespár Kappadókiába megy. Szerelem, intrika, veszekedések, erőviszonyok miatti izgalmak folytatódtak 54 részen át ebben az egyik legnézettebb sorozatban.

5. SÜPER BABA

Pontok száma: 143 pont

Bemutató időpontja: 1993-1997

Szereplők: Şevket Altuğ, Jülide Kural, Şevval Sam, Sümer Tilmaç, Sevinç Erbulak, Bennu Yıldırımlar

A sorozatban egy háromgyermekes, elvált apa, Fiko történetét ismerhetjük meg. A családtagok és szerelmek önmagukat, egyéniségüket nem hajlandóak feladni. Azonban mind egy nagy család részei. Az ő meséjüket mutatja be a filmsorozat.

A teljes listát, a zsűritagokat, és további érdekességeket az érdeklődők elolvashatják a Hürriyet Pazar oldalán.

Annyit még elárulunk, hogy a Magyarországon bemutatottak közül előkelő 7. helyen szerepel az Ezel – Bosszú mindhalálig, 19. helyezett a Kuzey Güney – Tűz és víz, 20. helyezett a Fatmagül (Fatmagül’ün Sucu Ne?), a 68. a sorban a Bosszú vagy szerelem (Cesur ve Güzel).

Erdem Éva – Türkinfo


1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here