Saját készítésű festményeinek eladásával szeretné családját támogatni

A 45 éves Abdullah Donat kisgyerek kora óta érdeklődik a művészetek iránt. Kilencéves korában kezdett el festeni, és ennek a szenvedélyének azóta is hódol.

 

Abdullah a családjával Anatólia középső részén, Konya tartományban él. Születésekor a gerincveleje súlyosan károsodott, így a végtagjai nem tudtak rendesen kifejlődni. Csak a bal lába az, amit használni tud, emiatt mindenben segítségre szorul.

A festészettel már korán megismerkedett, nagyon szereti. Festéskor a bal lábát használja, már több képet is készített. A festmények nagy részét az ismerőseinek és barátainak adta ajándékba, számára ez hobbi. A település önkormányzata által indított kurzuson képzi magát, hogy még jobb képeket tudjon festeni.

Nagyon szeret festeni, a barátai a képeket látva el sem hiszik, hogy ő készítette azokat. Korábban nem gondolkodott azon, hogy képeit értékesítse, nem is tudja, mennyit kérhetne értük. De látva azt, hogy mindenkinek mennyire tetszenek az általa készített festmények, most úgy határozott, hogy eladja valamennyit, és az így befolyt összegből a családját szeretné támogatni. Ezzel a pénzzel szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a családja gondozza őt.

Forrás: hurriyet.com.tr

Képek forrása: facebook

Kollár Kata – Türkinfo