Rehabilitált sztárok, félelmetes stadion – a „török Chelsea” nyomában

A legutóbbi két bajnoki kiírást megnyerte Törökországban a Besiktas labdarúgócsapata, és ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában is szót kért magának. Megnyerte azt a csoportot, amelyben a BL-győztes Porto, a francia bajnok Monaco és Gulácsi Péter csapata, a Bundesligában ezüstérmes RB Leipzig szerepel – ráadásul egy fordulóval a csoportkör vége előtt. A szurkolóik pokoli hangulatot teremtenek a tavaly átadott új stadionban, a kiöregedőben lévő játékosokból kihozza a maximumot a pályája csúcsán lévő 65 éves edző, miközben a néhány éve még a csőd közelében álló klub egy világszerte ismert márkává próbál válni. Úgy tűnik, a harmadik számú isztambuli csapatnak elkönyvelt együttes kilép a Fenerbahce és a Galatasaray árnyékából. Helyzetkép a Boszporusz partjáról.

AMI A LEGINKÁBB KELL: JÓ EDZŐ ÉS MINŐSÉGI JÁTÉKOSOK

Kezdjük a vezetőedzővel, Senol Günessel.

A játékosként pályafutása jelentős részét a Trabzonspornál töltő kapus 1987-es visszavonulása után négyszer is ült szeretett klubja kispadján, 2000-ben pedig megkapta a török válogatott irányítását. A nemzeti csapattal a 2002-es világbajnokságon bronzérmes lett, megválasztották az Év edzőjének is az UEFA-nál. A szövetségi kapitányok élete azonban nem egyszerű: a 2004-es Európa-bajnokságra nem sikerült kvalifikálni, így kiadták az útját. Később próbálkozott Dél-Koreában és Törökországban, mígnem 2015 nyarán a Besiktasnál nyitott új fejezetet karrierjében: rögtön két egymást követő bajnoki címmel.

Kis túlzással mondhatnánk, a taktika az, hogy nincs taktika.

Folytatás

Forrás: www.nemzetisport.hu