Piroska és a Pantokratór

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Dinasztikus emlékezet, gyógyítás és örökélet a Komnénos-kori Bizáncban: a Magyar Hagiográfiai Társaság és az ELTE Középkori Történeti Tanszék könyvbemutatója.

Sághy Marianne (1961-2018) a középkori Magyarország és Európa történetében egyaránt jártas, számos területen fontos új eredményeket hozó kutatásokat végző történésze volt, aki nagy érdeklődéssel fordult a szentek története és kultusza felé. Ahogy azt a Piroska és a Pantokratór című kötetben maga is leírja, először 2014-ben járt Isztambulban, és akkor látta első alkalommal a Hagia Sophia-bazilika galériáján Árpád-házi Piroska-Eiréné bizánci császárné mozaikképét. Piroska (1088-1134) Szent László leánya volt, aki 1105-1106 körül került Bizáncba, amikor feleségül ment I. Alexios Komnénos fiához, a későbbi II. Ióannés császárhoz, halála után pedig Bizáncban szentként tisztelték.

A személyes élményből hamarosan kutatási program lett, és az ELTE-n és a CEU-n egyaránt oktató Sághy Marianne a rá jellemző lendülettel és lelkesedéssel 2015. június 3-án nemzetközi konferenciát szervezett a budapesti Közép-európai Egyetemen Piroskáról és az általa alapított Pantokrátor-monostor és kórház épületegyüttesről. Szívügye volt a konferencia előadásainak angol és magyar nyelven való megjelentetése, ezért a halála előtt megkérte kollégáit, barátait és egykori tanítványait, hogy segítsék a két kötet publikálását. A most megjelenő magyar nyelvű könyv a 2019. évi angol nyelvű változatnak nem egyszerű fordítása, szerepel benne egy korábban nem publikált tanulmány is. A kutató Langó Péter írását is közölni kívánta a magyar nyelvű kötetben, ennek megvalósítása azonban már e kiadvány összeállítóira maradt, akik Sághy Marianne emlékének ajánlják a könyvet.

A kötetet Baán István mutatja be.

2024. február 19. 17:00

ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., I/115.)

Forrás:  www.elte.hu