Pipafüstbe szőtt legenda – megjelent Kobza Vajk Bégo Mustafa lebegő kertjei című dala

Kép forrása: youtube

Július 6-án a kronika.hu olvasói elsőként hallhatják Kobza Vajk Bégo Mustafa lebegő kertjei című dalát, mely az ősszel megjelenő Csillanás című lemez első dalpremierje lesz.

Kobza Vajk a régizenei fúzió és a kortárs orientális zene egyik nagykövete. Hazánkban javarészt a kevéssé ismert középkori, illetve keleti pengetős hangszereken játszik. Első albuma 2003-ban jelent meg Őstánc címmel, amit azóta tizenöt további lemez követett.

Nagyon megkapó a Bégo Mustafa lebegő kertjét ihlető legenda. Hol találtál rá a történetre, és mi fogott meg benne annyira, hogy egy dalt szenteltél neki?

Mindig felkeltették a figyelmem az emberi emlékezet peremére taszított történetek, az elsüllyedt helyek, világok fabulái. Szeretem meglelni azokat a mendemondákat, amelyek a világtörténelem egészen vékony, halovány, de még a tudat felszínén lélegző históriái, mielőtt végképp alászállnának a tudattalan mély tengerébe. A szigetről még gyerekkoromban hallottam, később pedig, mivel antikváriusként dolgoztam másfél évtizedig, többször a kezembe kerültek képeslapok Ada Kaleh (Ada-Kalé) szigetéről, de ekkor még nem tudtam, hogy egy elveszett paradicsomi világ fennmaradt emlékeit szorongatom kezemben. Jó pár évvel később láttam egy rövid dokumentumfilmet Ada-Kaléról, és feltehetőleg olyan mély benyomást tett rám, hogy utána nem sokkal azt álmodtam, hogy a sziget a hullámok alól lassan felemelkedik, és egy éjszakára újra eredeti pompájában láthatóvá és bejárhatóvá vált. Ugyanúgy megnyíltak a bazárok, a kávéházak, az árusok pultjai olajbogyóktól roskadoztak. Halk zene szólt, pipafüst szállt egy fehér dervisnek tűnő alak körül, akit sokan körbevettek. Kicsivel a sziget felett különös virágoskertek lebegtek, a növények gyökerei néha az utcát érték. Tudtam, hogy álmodom, de azt is, hogy olyan, mintha mindig is ott éltem volna. Itt az álomnak vége szakadt, de biztos vagyok benne, hogy még a hajnal első sugarai előtt visszasüllyedt Ada-Kalé a hullámok alá, és azóta is ott nyugszik. Az álom óta állandóan motoszkált bennem a sziget és legfőképpen Bégó Mustafa izgalmas legendája.

Folytatás

Forrás: kronika.hu