Patlıcanlı pilav (Padlizsános piláf) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

2 db padlizsán
2 pohár rizs (a pohár 2 dl-es)
2 közepes fej vöröshagyma
1 db paradicsom
½ török teáspohár olívaolaj
2 pohár víz
2 db kockacukor
2 tk. só
1 tk. szegfűbors
1 tk. menta
1 kk. fahéj

A padlizsán sütéséhez:
1 török teáspohár étolaj

A padlizsánt csíkosra hámozzuk, felkockázzuk, majd sós vízben áztatjuk kb. negyed óráig. Papírtörlőn szétterítjük, és alaposan leitatjuk róla a vizet. Serpenyőben a felforrósított olajban elősütjük, majd ismét papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olaj lecsurogjon róla.
A hagymát felkockázzuk, a paradicsom héját lehúzzuk, szintén kockákra vágjuk. A rizst megmossuk, leszűrjük. Egy lábasban felforrósítjuk az olajat, ezen megdinszteljük a hagymát. Rádobjuk a paradicsomot, 1-2 percig együtt pároljuk. Ekkor jöhet a rizs. Amíg a rizst pirítjuk, forraljuk fel a vizet a sóval.

Ha már üvegessé váltak a rizsszemek, adjuk hozzá a padlizsánt, szórjuk meg a fűszerekkel, öntsük rá a forró vizet, és dobjuk bele a kockacukrot. Fedjük le, vegyük lejjebb a hőfokot, majd főzzük addig, míg a víz el nem párolog. Ekkor zárjuk el a tűzhelyet, hagyjuk lefedve az edényt.

Forrón tálaljuk akár önmagában, egy salátával, akár köretként.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo