Nemere István: Nekünk Mohács kell!

0399000299980GNekünk Mohács kell! – idézi Ady híres sorait újabb kötete címével a szerző, aki ezúttal a magyar történelem azon fejezeteit szemezgette össze, melyek elkerülhetetlenül elvezettek a gyászos emlékű mohácsi síkon elszenvedett vereségig. Mint azt már munkája első soraiban kifejti, bizony mi magyarok is nagy mértékben hozzájárultunk nemzeti tragédiánk eme kiteljesedéséhez. Ennek tükrében veszi számba történelmünk 14-16. századi eseményeit, különös tekintettel a magyar királyok külpolitikájára, ugyanis a balkáni államok ellen különböző okokból vezetett magyar hadjáratok tulajdonképpen éppen ezeknek az országoknak a törökkel szembeni ellenállóképességét csökkentették – fejtegeti Nemere István. Regényes hangvételű, s a tőle már megszokott stílusú művében számos érdekességet olvashatunk (természetesen forrásmegjelölés nélkül) az elmaradhatatlan sajátos szófordulatok (pl. Nagy Lajos „hihetetlen antiszemitizmusáról”), apró pontatlanságok, nyomtatási hibák kíséretében (pl. Nándorfehérvár ostroma kapcsán „kiderült, hogy 1450 ezer (!) török katona érkezett a Duna partjára”). Végezetül álljanak itt a saját könyvét jellemző, s egyúttal konklúzióját is levonó nemerei mondatok a bevezető oldalak egyikéről: „Mi őszinte és bátran kérdező, bátran állító történelmi munkát írunk, itt helye van az ilyen eretnek gondolatoknak is. Hát persze, hogy hozzájárultunk nemcsak a Balkán elveszejtéséhez – de a saját bukásunkhoz is!”

[Budapest], Anno, 2006

bookline.hu