Magyarországig érhetnek a kolosszális török gáztalálat hatásai

Akár a magyar gázellátásban is változást hozhat néhány éven belül a pénteken bejelentett hatalmas török gáztalálat, főleg, ha az valóban egy még nagyobb készlet részét képezi. Nettó exportőri pozícióba kerülve Törökország számos országban találhat vevőt a gázra, amihez hamarosan a Moszkva által erősen szorgalmazott, elsősorban az orosz gáz továbbítására szánt Török Áramlat gázvezeték kapacitásának jelentős része is rendelkezésükre állhat.

Aligha ilyen folytatásra számított Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor nem egészen kilenc hónappal korábban Recep Tayyip Erdogan török elnök, Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb államfő jelenlétében Isztanbulban ünnepélyes keretek között átadta az orosz gáz exportjára szánt Török Áramlat gázvezetéket. Akárhogy is, az Erdogan által pénteken bejelentett, Törökország történelmének legnagyobb földgáz-találata teljesen átrajzolhatja a térség energiatérképét, rendkívül érzékeny veszteséget okozva az orosz állami gázüzletnek. Ráadásul nem kizárt, hogy Putyinnak nem csak a hatalmas török piac elvesztésébe, de abba is bele kell majd törődnie, hogy az elsősorban általa szorgalmazott új gázvezetékeken a török gáz más balkáni államokban és esetleg Magyarországon is piacot vesz majd el az országa exportbevételeinek jó részét biztosító orosz gáz elől.

Amennyiben a most bejelentett 320 milliárd köbméternyi török földgáz gazdaságosan kitermelhető, úgy pár éven belül megszűnhet Törökország orosz, iráni és azeri gáztól való függése; sőt, ha ez valóban csak egy része egy még nagyobb készletnek, úgy nem tűnik túlzónak az Erdogan elnök által bejelentett, nettó exportőri pozícióra vonatkozó cél elérése sem. A beszéd alapján ugyan egyelőre nem világos, hogy a 320 milliárd köbméteres nagyság a becsült vagy a kitermelhető készletre vonatkozik, mindenesetre a találat így is, úgy is hatalmas és 2020 eddigi egyik legnagyobbja. A Reuters török forrásokra hivatkozva azt írta,

a várható készlet nagysága elérheti akár a 800 milliárd köbmétert is. Ez csaknem ötszöröse a 2019-ben a Gazprom által Európába exportált mennyiségnek.

Az otthon jelentős gazdasági és népszerűségi problémákkal küzdő Putyin már a török-orosz gázvezeték januári ünnepélyes átadóján egyértelmű és erős jelzést kapott a török elnöktől arra, hogy Törökország célja egyértelműen az orosz gáztól való függetlenedés. Erdogan ugyanis orosz kollégája jelenlétében az esemény egy pontján az orosz gáz piaci riválisának számító azeri gáz szállítására épített, nem sokkal korábban üzembe helyezett, évi 16 milliárd köbméteres szállítási kapacitású Transzanatóliai Gázvezetéket (TANAP) kezdte el dicsérni. Ez a kapacitás megegyezik a Török Áramlat két vezetékágának egyenkénti kapacitásával.
Romló orosz pozíciók

Az orosz elnök azonban már évekkel korábban realizálhatta, hogy változás jöhet az akkor még második legfontosabb gázpiacának számító országban. Az energiaigényét csaknem 100 százalékban importból fedező Törökország ugyanis a térségbeli országok sikeres szénhidrogén-kutatásain felbuzdulva 2017-ben energiapolitikai fordulatot tett, és kutatóhajókat szerzett be felségvizei feltérképezése érdekében.

Folytatás

Forrás: www.portfolio.hu