2025. augusztus 3.
Türkinfo Blog Oldal 855

Akár 20 évet is letagadhatna – elárulta a titkát a 71 éves énekesnő

Hihetetlen, de a 71 éves énekesnőről senki sem mondaná meg, hogy több 40-nél.

Ajda Pekkan török énekesnő akár 20 évet is letagadhatna: már 71 éves, mégsem néz ki többnek 40-nél.

Az énekesnő állítása szerint mindig is odafigyelt külsejére, sőt betegesen a rabjává vált kinézetének.

Rengeteget edzett, egészségesen táplálkozott, és átesett néhány szépészeti beavatkozáson is.

Bár ezekkel a módszerekkel nincs egyedül, mégsem mondhatja el magáról mindenki, hogy 71 évesen ilyen kirobbanó formában van.

Forrás és további képek: www.blikk.hu

Ahmet Kaya-rajongók látogattak Malatyába november 16-án

Ahmet Kaya halálának 17. évfordulóján rajongói látogattak el a Malatyába, a kurd származású zenész viaszszobrához.

Kaya 2000. november 16-án halt meg Párizs mellett. Tiszteletére szülővárosában, Malatyában a helyi művelődési házban egy élethű viaszszobrot állítottak fel. A szobrot az évfordulón az ország minden részéről, köztük Isztambulból, Ankarából és Antalyából érkező rajongók keresték fel, akik fényképet is készítettek magukról a szoborral a háttérben.

Forrás: CNN Türk

Kollár Kata – Türkinfo

A pihenés fontos,

csak nehogy betonba ágyazódjon.

Yusuf Metin & Volkan Gündüz – Kara Toprak

ANADOLU’NUN IŞIKLARI- KARA ELMAS

Az élet Kozlukban | Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék (előzetes, részlet)

„Hát még Zümrüt szája! Akárha két találkozni vágyó földrész, ez a két telt ajak alkotta száj, ha egyszer összecsücsörödne, hogy magába szívja az egész világot, ellenállás nélkül folynának belé Kozluk után Isztambul városának az európai és az ázsiai földrészen elterülő negyedei, talán mind a hét tájegységével együtt az egész Törökország, hegyeivel és dombjaival, tengereivel és óceánjaival a nagyvilág, ráadásul az idők végtelenje…”

Vannak, akik azt gondolják, hogy csak az isztambuli előkelő negyedekben élő nők követik a divatot, holott a várostól egy kicsit távolabbra, egy kicsit jobb felé vagy egy kicsit bal felé – de még véletlenül sem a központja felé – eső helyeken, mondjuk, a Kozlukban élő nők is tudják, mi a menő. Vagy például ne volna divatja a szülésnek? Bizony hogy van! Míg a Kozlukban élő nők egészen az elmúlt öt-tíz évig az otthonszülést szükségszerű és tiszteletre méltó tettnek tartották, s a nő erejének és elszántságának egyfajta bizonyítékát látták benne, az utóbbi években mindenfelé gombamódra szaporodó magánklinikák szülési kampányainak hatására lassan-lassan elfelejtendő, sőt lenézett szokássá válik. Már az idősebb asszonyok is belátják, hogy az otthonszülés bajjal járhat, és felhagytak azzal, hogy az új módit csakis a nebáncsvirág fiatalasszonyok ügyének tekintsék. Azt ugyan még mindig nem lehet állítani, hogy a császármetszésre is jó szemmel néznének, ugyanis az az ő szemükben beavatkozás Allah dolgába. Furcsállják azt is, hogy előre megállapítják a születendő gyermek nemét, és idegenkednek az ultrahangozástól meg az e célból a hasra kent zselés anyagtól. Egy dolog van, amit nem felejtenek a kozluki anyák, és amire a doktorok sem győznek eleget figyelmeztetni: hogy sokáig szoptassák csecsemőiket. „Báránykám, báránykám!”, becézgetik és szoptatják éjjel is, nappal is a kicsiket. Amikor aztán a kozluki báránykák lábra állnak, és nem bírnak többé megülni a fenekükön, a kozluki anyák kieresztik őket arra a helyre, amelyben a saját ölük után a legjobban megbíznak: az utcára. Hiába hívják fel azonban erősen a figyelmet a lehetséges veszedelmekre, a kozluki báránykák gyorsan megtanulják, hogy egyik fülükön be-, a másikon kiengedjék a figyelmeztetéseket, s a szaros patakokban, az öntözőcsatornák veszélyes vizeiben vagy a Boszporusz erős sodrásában a városi átkelő hajókon utazó tisztes életvitelű isztambuliak lármás haragja és szidalmai ellenére – kiváló úszók válnak belőlük.

Folytatás

Forrás: olvassbele.com

Side, ókori város számos történelmi emlékkel – 3. rész

Az ókori Sidében tett képzeletbeli utazásunk utolsó részéhez érkeztünk.

Még mielőtt elindulnánk a kikötő felé, időzzünk egy kicsit az agóra környékén.

A félsziget legkeskenyebb pontján található az ókori színház, mely a legjobb állapotban fennmaradt építménye a városnak. Néhány évvel ezelőtt kezdték meg a teljes helyreállítását, és most már mindenki számára látogatható. A színházat az agóra szomszédságában találjuk, de bejárata az épület másik oldalán van. A színház 15 000 ember befogadására alkalmas és az ókori római színházakra jellemző részekből épül fel. A nézőtér két részből áll, az alsó részen 22 sorban ülhetnek az emberek, ez 11 szektorra van bontva, a felső részen 29 sor van, de ez a rész nem látogatható. A római kornak megfelelően főként gladiátor játékokat tartottak itt, de az állatokkal bemutatott showműsorok is népszerűek voltak. A kar és a közönség közé egy vastag falat húztak, ami egyrészt megóvta a nézőket a balesetektől, másrészt megakadályozta, hogy a víz elárassza a zenészeket, amikor egy tengeri csatajelenet zajlott épp a színpadon.

Közvetlenül a színház mellett található a Side egyik jelképévé vált hatalmas városkapu, mely a római korban Side központját jelentette. Jelenleg a kapu 13,5 méter magas, de az ókorban ennél sokkal magasabb volt. Napjainkban ezen a kapun keresztül halad az autós forgalom.

A kapu bal oldalán egy elegáns épület maradványait láthatjuk, melyet az i.sz. 4. században Vespasianus császár tiszteletére emeltek. Az épület középső fülkéjében Vespasianus császár szobra áll, a tőle balra és jobbra lévő fülkékben pedig női szobrokat láthatunk.

A kapun áthaladva – persze vigyázva nehogy az autók elsodorjanak bennünket – folytatjuk utunkat a kikötő felé. A színház szomszédságában még érdemes megnézni Dionüszosz görög isten templomát, illetve, ami látható belőle, ugyanis az i.sz. 2. században a színházat újjáépítették és ekkor a templom egy része egy pillér mögé került, így alig látszik belőle valami.

Ha már kellően elfáradtunk a nézelődésben, irány a kikötő! Egy kisebb bazársoron kell átvágnunk ahhoz, hogy elérjük a tengert. Itt a parton pálmafák alatt, egy padon ülve pihenhetünk és várhatjuk meg a naplementét, de ha még van energiánk az Apolló templom melletti templomokat és a bizánci bazilikát is megnézhetjük. Ezek sajnos egy kerítéssel el vannak zárva a turisták elől, de ha elég ügyesek vagyunk, akkor a kerítés rácsain keresztül is remek fényképeket készíthetünk.

És amit semmiképpen nem szabad kihagyni: naplementekor és esti kivilágításban megnézni az Apolló isten tiszteletére emelt templomot, mely Side másik jelképe.

Reméljük ez a képzeletbeli utazás mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtott és talán jövő nyáron többen is útra kelnek, hogy személyesen is megcsodálják Sidét és ókori emlékeit.

Forrás: turkisharcheonews.net

Kollár Kata – Türkinfo

 

25 év „török béke”

1566-ban elveszett Szigetvár, elesett Zrínyi Miklós. De a török vesztesége is nagy volt, Szulejmán szultán ott halt meg – természetes halállal – Szigetvár falai alatt. Szulejmánt fia, II. Szelim szultán követte a trónon.

Szelimet kevésbé érdekelték a hadjáratok, a birodalom növelése, az igaz hit terjesztése, mint apját. Ő jobb szeretett mulatozni, az italt sem vetette, holott ez Mohamed próféta követőinek már akkor is szigorúan tiltott volt. Az uralkodás strapás munkáját inkább a főembereire bízta.

Talán ez volt az ok a, hogy mikor a Habsburg Birodalom fegyverszünetet kért a törököktől, azok belementek a béketárgyalásokba. A tárgyalások szép komótosan meg is kezdődtek 1567 nyarán Drinápolyban, majd 1568. február 17-én meg is kötötték a békeszerződést. Az erőviszonyokat jól tükrözi, hogy a szerződésben foglaltak szerint II. Miksa német-római császárnak (I. Miksa néven magyar királyként is működött) évi 30 000 magyar aranyforint adót kellett fizetnie a fényességes Portának. Az viszont kétségtelenül jól jött, hogy béke mindkét fél számára megtiltotta a további területszerző hadjáratokat, mi több, azt is rögzítették, hogy Erdélyt sem támadhatja meg egyik fél sem.

Miksa tíz éves szerződést szeretett volna kötni, a törökök csak nyolc évbe mentek bele, azzal a feltétellel, hogy a szerződés a későbbiekben, tetszés szerint meghosszabbítható. Hja, kérem, az a bizonyos harmincezer arany átok nagy pénznek számított akkoriban.

Az országban negyedszázadig béke honolt.

Cikk folytatása>>>

Forrás: cabe.blog.hu

A favágó meg a három lánya

Volt egyszer egy favágó, ennek meg három lánya. Abból éldegélt ez a favágó, hogy minden­nap a hegyek közé ment, fákat hasogatott és aztán eladta.

Egy reggel ismét megy a hegyek közé és amint javában hasogatja a fákat, egy dervis jelenik meg előtte és köszönti:

Szelám álejküm, favágó apó!

Fogadja a favágó a köszöntést és kérdi tőle, hogy mi jóval jött.

– Kérdezek tőled valamit, – feleli a dervis – vajjon meg tudsz-e rá felelni?

– Hadd hallom hát – mondja a favágó.

Azt kérdezi a dervis:

– Mi a hold, mi a csillag, mi az éjszaka, mi a nappal? Három napod van, hogy megfelelhess rá, különben levágatom a fejed.

Azzal elmegy a dervis és mint padisa tér vissza a palotájába.

Kifakad a mi favágónk és így kesereg a sorsán:

– Teremtő Allah, mit küldtél a fejemre? Szegény ember vagyok, mit tudom én az ilyesmiket?

Úgy nekikeseredik a gondtól, hogy abbahagyja a munkát és ballag vissza, hazafelé.

A legidősebbik lánya nyit neki ajtót és meglátja a bánatot az apján.

– Mi történt veled, apó? – kérdezi tőle. – Egészen megváltozott az arcod.

– Ó jaj lányom – feleli az öreg – egy dervissel találkoztam az erdőben és ezeket mondotta nekem.

Elmondja a lányának a dervis kérdéseit.

– Hahha – kacag fel a lány – én meg azt hittem, hogy azt fogod rá felelni, hogy semmi baja a lányodnak, csak egy edényünk fedele repedt meg.

– Pusztulj a szemem elől – förmed rá a lányára – még gúnyt űzöl belőlem.

Szedelőzködik másnap a favágó és megyen ismét a hegyek közé. Javában vagdossa a fákat, amint megint előtte a dervis és kérdi az embertől, hogy tudja-e már a feleletet!

– Nem tudom biz én – feleli a favágó.

– Két napig még gondolkozhatsz rajta – mondja a dervis-padisa és otthagyja az embert.

Töpreng a favágó, a munkát is abbahagyja és bandukolgat hazafelé. Ezúttal a középső lánya nyit neki ajtót és látja, hogy csupa aggodalom az apja arca.

– Mi a baj, apó, hogy olyan hamar visszajöttél? – kérdi a lánya.

– Hogy még te is kinevetnél, mint a nénéd? Láss csak a dolgod után – mondja neki az apja.

– Hátha segíthetek a bajodon? – mondja a lánya.

Neki is elmondja az apja, hogy mit akar tőle a dervis.

– Hahha, – kacag a lány – én is azt hittem, hogy azt fogod mondani, hogy semmi baja a lányodnak, csak az edényünk fedele repedt meg.

– Takarodj a szemem elől te is – azzal kergeti el a lányát.

Egész éjszaka nem húnyta be a szemét a favágó. Reggel megint csak a hegyek közé megy és ismét találkozik a dervissel.

– Kitaláltad már apó? – kérdi a favágótól.

– Dehogy találtam ki, – feleli az ember és úgy nekifekszik a búsulásnak, hogy megint abba hagyja a munkát és botorkál hazafelé.

A legkisebbik lánya nyit neki ajtót és kérdi az apjától, hogy mi a bánatja. Még csak szóba se akar állani a lányával, de addig rimánkodik neki, addig könyörög hozzá, míg el nem mondja neki a baját.

– Apácskám, – feleli a lány – mi van azon nem tudni való? Ha majd eljön holnap a dervis, azt mondod neki, hogy: te padisa vagy a hold, vezéred a csillag, a sok rabszolgád az éjszakát jelenti, a nappalt meg a sok alattvalód.

Egész éjjel elismételgeti a favágó, hogy el ne felejtse másnapra.

Veszi másnap a baltáját és könnyű szívvel siet a hegyek közé. Íme a dervis és kérdezi:

– Nos apó, tudod már?

– Tudom – feleli a favágó. – Te padisa vagy a hold, vezéred a csillag, rabszolgád az éjszakát jelenti, a nappalt meg a sok alattvalód.

– Három lányod van, – feleli a padisa – hat hónapja hogy viselősek.

Azzal otthagyja az elálmélkodó favágót és megy haza.

Szeget üt a dolog a favágó fejébe, fogja magát és indul ő is hazafelé. A legkisebbik lánya fogadja és kérdezi, hogy megadta-e a feleletet?

– Meg, – mondja az apja – de nem értem a feleletét.

Elmondja a lányának, hogy mit mondott róluk a dervis.

Másnap, még alighogy megvirradt, egy hintó áll meg a kapujuk előtt. Beizennek a favágóért és azt mondják neki:

– A padisa küldött, a szerájba visszük a lányaidat.

Szól az apja a lányainak, hogy kászolódjanak, vár rájuk a hintó. Három batyut gyömöszöl össze a kislány és a gyomrukra téteti oda a lányoknak. Azt mondja a legidősebbik testvérének:

– Ha kérdi tőled a padisa, hogy mi a kívánságod, azt feleld neki, hogy süteményt szeretnél enni.

A másik nénjének meg azt mondja:

– Ha tőled is megkérdezi, azt mondd neki, hogy húst szeretnél enni.

Aztán felülnek a hintóra és mennek a szerájba a padisa színe elé. Rájuk néz a padisa és kérdezi a legidősebbiktől, hogy mi a kívánsága?

– Süteményt szeretnék enni – feleli a lány.

– Az édesség-készítőmnek legyen a felesége – adja ki a padisa a rendeletet.

– Hát te lányom, mit akarsz? – kérdezi a középsőtől.

– Húst szeretnék enni – feleli a lány.

– Ez meg a mészárosomnak legyen a felesége – rendelkezik a padisa.

– Nos, lánykám, hát neked mi a kívánságod? – kérdezi a legkisebbiktől.

– Levegőből halat, tengerből vajat szeretnék enni – feleli.

– Hát van a levegőnek hala, van a tengernek vaja? – kérdi csodálkozással a padisa.

Padisa uram, – feleli a lány – hát a lány lehet-e hathónapos viselős?

Úgy megtetszett a padisának a lány felelete, hogy a vezérének adta oda feleségül.

Olyan egy lakodalom volt a szerájban, hogy nem maradt az országban éhező ember.

Forrás: Kúnos Ignác – Boszporuszi tündérvilág

16,474FansLike
639FollowersFollow