Volt egyszer egy favágó, egyebe se volt, mint a felesége. Az volt a favágó dolga, hogy nappal az erdőre ment és fát vágott, estére meg eladogatta. Enni- meg innivalót vásárolt a pénzen, hazahozta és a feleségével együtt elköltötte. Aztán hozzáláttak a mulatozáshoz, hol énekeltek, hol muzsikáltak és vidáman töltötték el idejüket. Másnap megint csak az erdőre megy, vágja az egy napra valóját, estére eladja és esznek isznak, mulatoznak. Így morzsolgatták az életüket.

Kiadja egy nap a padisa a rendeletet, hogy nem szabad éjtszaka gyertyát égetni. Senki házában se volt ezután világosság, de azért a favágóék továbbra is mulatoztak. Szétnéz egy éjtszaka a padisa és amint jár-kél az uccákon, a favágóék házikójához jut el. Hallja a nagy nótázást meg hejehujázást és úgy megtetszik neki a favágóék mulatozása, hogy megjegyzi magának a házat.

Másnap egy lovat meg egy rend ruhát küld a padisa a favágónak és hivatja a palotájába. Jönnek az emberek a lóval meg a ruhával és bekopogtatnak a favágóéknál. Mondja a felesége, hogy az erdőben van az ura, favágni ment el oda. Utána mennek az emberek az erdőbe, ráadják a ruhát, ráültetik a lóra és viszik a szerájba, a padisa színe elé. Amint mennek az úton, sort áll a sok szegény és jobbról is, balról is köszöntik, alamizsnát kérnek tőle. Lóháton a favágó és amint belenyúl a zsebébe, látja, hogy egy para sincs benne. Odaint a szegényeknek és azzal biztatja őket, hogy majd visszatérőben a palotából.

Megérkezik a szerájba, viszik a padisa elé.

– Mi a foglalkozásod? – kérdi tőle a padisa.

Elmondja a favágó, hogy egész nap az erdőben van és ami fát vág, azt eladja; a pénzen ennivalót vásárol, otthon elfogyasztják és azután meg mulatoznak.

Kapusának teszi meg a padisa a favágót és egy szép karddal ajándékozza meg. Aztán ráül ismét a lovára és amint mendegél hazafelé, megint pénzt kérnek tőle a szegények. Belenyúl a zsebébe, nincs abban egy árva para se. Megint csak odaint a szegényeknek és azt mondja nekik: nektek sincs, nekem sincs, nektek sincs, nekem sincs. Lóháton érkezik meg haza.

Nem vághatott aznap fát, nem volt meg az aznapi keresete. Korogni kezd el a gyomruk, de egy betévő falat sincs a házban. Azt mondja a favágó a feleségének:

– Hát most mitévők legyünk? Egy para nem sok, de annyi sincs a házunkban.

Azt feleli a felesége:

– Vidd azt a kardot a boltba, hátha kapunk valami ennivalót érte.

Veszi a favágó a pengét és megy vele a boltba. Kap érte ennivalót jócskán, hazaviszi, a feleségével együtt elköltik és utána megint a mulatozáshoz látnak.

A favágót egy szolga kísérte volt haza a palotából. Meglátta, hogy mit csinált a favágó a karddal és amint visszaérkezett a palotába, elmondja a padisának, hogy mi történt a karddal. Időközben egy fapengét faragott a favágó, azt dugta be a kard hüvelyébe.

Az volt akkortájt a divat, hogy ha méltóságot kapott valaki a szerájban, levágatták vele valamely bűnösnek a fejét. Összehivatja a padisa az embereit és izentet a favágónak, hogy várják a szerájban.

Felöltözködik a favágó, lóra ül és igyekszik a palota felé. Közben előkerítenek egy embert és mondja a padisa a favágónak, hogy íme vágja le ennek az embernek a fejét. Mit csináljon most a fakardjával? Egyet gondolkozik, kezébe kapja a kardot és így sóhajt fel:

– Teremtő Allah, ha bűnös ez az ember, hadd kapja meg a büntetését. Ha pedig ártatlan, akkor inkább fává váljék a kardom.

Ezzel kirántja a hüvelyéből a kardot, biz az fa volt.

Megszólal a padisa:

– Íme efendik (urak), látjátok, hogy ártatlan ez az ember.

Tudta a padisa a favágó dolgát, de megtetszett neki az agyafúrtsága. Palotát ajándékoz a favágónak, pénzt, amennyi csak kell és odaállítja a palotájába első kapusának. Hazamegy aztán a feleségéért és ezentúl már csak palotában élnek, esznek, isznak, mulatoznak.

Forrás: Kúnos Ignác – Boszporuszi tündérvilág