Isparta Törökország legnagyobb levendulamezőinek otthona és igazi turistaparadicsom mind a helyi, mind a nemzetközi látogatók körében. A hely vonzerejét leginkább híres virágainak köszönheti. Az ispartai levendulavölgy, amely sokak szerint a francia Provence-t idézi, óriási területeivel Törökország legnagyobb levendulatermelőjének számít.
A levendulás olyan népszerűvé vált a közösségi médiában, hogy ma már ezrek vetik bele magukat az illatos lila rengetegbe egy-egy szép kép kedvéért. A szezon azonban lassan a végéhez közeledik, ezért számos turista most igyekszik elcsípni a lila tenger utolsó pillanatait az elhalványulás előtt:
1 of 2
Aylin Şafak – aki Fethiyéből érkezett a városba – elsősorban a gyönyörű instagram-képek miatt szánta rá magát az utazásra. Nem okozott neki csalódást a látvány, később azt mesélte, nagyon megéri elutazni ide és élőben is megcsodálni a területet:„mindenkinek látnia kellene az elvirágzás előtt a mezőket” – mondta.
Songül Köksald a hétvégére utazott Ispartába és igazán lenyűgözte, hogy bármerre néz, mindenfelé csak a gyönyörű lila virágok veszik körül.
Yusuf Akçakol pedig Denizliből érkezett megcsodálni a tájat. Már hosszú ideje figyelemmel kísérte a levendulamezőkről készült posztokat, de most végre saját szemével gyönyörködhetett a virágözönben.
Sokan gondolhatnák, hogy a török nők a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban. Ha azonban közelebbről is górcső alá vesszük élettörténetüket, könnyen láthatóvá válik, hogy milyen meghatározó szerepet töltöttek be Törökország felemelkedésében.
Ezeken a hasábokon hétről-hétre azokat a nagy jelentőséggel bíró török nőket mutatjuk be, akik életük során hozzájárultak Törökország fejlődéséhez, kulturális örökségéhez. Olyanokat, akiknek a munkásságát világszerte elismerés övezi és olyan „hétköznapi hősöket” is, akik tetteikkel kiemelkedtek a férfiak – esetenként – elnyomó világából.
Korai évek
Füreya Koral 1910. június 12-én született Isztambulban Mehmet Emin Koral politikus, katonatiszt és Hakkiye Hanım lányaként. Mindkét szülője köztiszteletben álló oszmán családból származott. Koral polgári neveltetést kapott, s már fiatalon megismerkedett a zenével, festészettel és irodalommal. Családjának több tagja is híres művész vagy irodalmár volt.
Füreya édesanyjával büyükadai házuk kertjében
Anyai nagyapja, Mehmet Şakir Paşa tábornok szenvedélyes fényképész volt és érdeklődött a zománcművészet iránt is; Koral nagynénje, Aliye Berger metszeteket készített, másik nagynénje, Fahrelnissa Zeid festő volt, akiről egy korábbi cikkünkben már írtunk. Nagybátyja, Cevat Şakir pedig író volt. Koral fiatalon megtanult zongorázni és hegedülni. Első hegedűtanára Berger Károly magyar hegedűvirtuóz volt, nagynénje, Aliye későbbi férje, aki nagy hatással volt Koral művészetére. A kislány már kilencévesen folyékonyan beszélt franciául; ezt a nyelvet számos családtagja beszélte.
A 12 éves Füreya
1927-ben végzett az isztambuli, francia nyelvű Lycée Notre Dame de Sion Istanbul gimnáziumban, majd filozófiát tanult az Isztambuli Egyetemen. Húszévesen férjhez ment egy Sabahattin nevű nagybirtokoshoz, de a házasság nem sikerült jól. Koral elvesztette gyermekét, majd kétévnyi házasság után elvált férjétől és visszatért Isztambulba, a szülői házba. 1935-ben férjhez ment Ali Kılıçhez, Mustafa Kemal Atatürk egyik közeli barátjához, akit már gyerekkora óta ismert. Férjével Ankarába költözött, ahol elsősorban az újonnan kikiáltott köztársaság egyik jelentős alakjának feleségeként volt ismert, az előkelő társaságban mozgott és fogadásokat rendezett Atatürk vendégei számára. Az elnök halála (1938) után a házaspár visszatért Isztambulba.
Találkozás a kerámiával
Koral az 1940-es évek közepén megbetegedett tuberkulózisban. Svájcban, egy leyseni szanatóriumban kezelték. Mivel el akarta foglalni magát valamivel, intenzíven kezdett képzőművészettel foglalkozni.
Fahrelnissa és Füreya
Nagynénje, Fahrelnissa küldött neki alapanyagokat eme időtöltéséhez, közte agyagot is, így elsőként a kerámiaművészettel kezdett foglalkozni, és magánórákat is vett.
Fahrelnissa Zeid rajza Füreyáról (forrás: Sara Koral Aykar Koleksiyonu)
1947-ben műtermet bérelt Lausanne-ban, és rengeteget alkotott. 1950-ben Párizsba ment, ahol egy privát műteremben dolgozott. Első kiállítására Párizsban került sor 1951-ben; kerámiákat és litográfiákat állított ki. Korai műveit klasszikus anatóliai kötésmotívumok ihlették, emellett a hettita festészet és az izniki virágmotívumok is ihletforrásként szolgáltak. A kritikusok dicsérték alkotásait, és elismerően szóltak arról, ahogyan ötvözi a keleti és nyugati művészetet. A kedvező kritika hatására Koral úgy döntött, művészként kezd dolgozni.
Füreya anatóliai útján
Még ugyanebben az évben hazatért Törökországba és kiállított az első török galériában. Az 1950-es évek elején olyan sokat foglalkozott művészettel, hogy 1954-ben a második házassága is válással végződött. Saját lakásba költözött, ahol műtermet rendezett be; ez nemcsak Törökország egyik első keramikusműterme lett, hanem a város művészei és értelmiségijei találkozóhelyeként is szolgált. Koral időnként tanítványokat is fogadott.
Füreya kiállításának megnyitóján 1956-ban Forrás: Ara Güler Arşiv ve Araştırma Merkezi
1957-ben Rockefeller-ösztöndíjjal Dél-Amerikába utazott, ahol intenzíven tanulmányozta a maják és aztékok művészetét, amelyből aztán elemeket épített be saját művészetébe. A prekolumbiánus művészet hatására feltámadt benne az érdeklődés saját hazája ókori művészete iránt is, és a hettiták művészetéből további ihleteket merített; különösen a madár- és halmotívumok váltak művészete gyakori szereplőivé. A csempékhez absztrakt mintákat használt pasztellszínekben. Az 1960-as években erősebb absztrakt elemekkel kezdett dolgozni. Az 1970-es évek elején együtt dolgozott Güral Duyar szobrásszal plasztikai alkotásokon. Az 1980-as években művei témáját az álmok adták.
Füreya műtermében
Koral egyike volt az első török keramikusművészeknek. A modern keramikusművészet úttörőjének számít az országban. A muszlim művészet elemeit a nyugati művészetével keverte, és a klasszikus zománc mellett vázákat, tányérokat és szobrokat is készített, valamint használati eszközöket is.
1 of 6
Számos díjjal tüntették ki munkásságát, sőt a google – születésének 108. évfordulója alkalmából, június 12-én – is ő rá emlékezett Törökországban:
Kiállításai
Koralnak több mint 32 kiállítása volt számos országban. Kiállított többek közt a párizsi Salon d’Octobre-ban, a mexikóvárosi Museo de Arte Modernóban, a washingtoni Smithsonian Institute-ban és számos törökországi galériában is. Többször is részt vett a Nemzetközi kerámiakiállításon, ahol díjakat is nyert.
a már keramikusművész Füreya részére kiállított útlevél
Emlékezete
Ayşe Kulin írónő 2000-ben életrajzi regényt jelentetett meg róla, Füreya címmel.
2009/10-ben, a művésznő születésének 100. évfordulója alkalmából a Rezan Has Múzeum kiállítást rendezett az emlékére.
Halálának (1997. augusztus 26.) 20. évfordulója alkalmából újabb kiállítást szerveztek Isztambulban, mely ugyan mára már bezárta kapuit, ugyanakkor a technika segítségével mégis ellátogathatunk ide és a művésznő életművének állított mementót virtuálisan barangolhatjuk végig a következő weboldalon: https://www.fureyaproject.com/360-retrospektif-sergi/.
Valószínűleg Kr. e. 562-ben görög kolóniaként jött létre Amisus néven. Később Pontosz, majd a Római Birodalom fennhatósága alá került. A 12. században szeldzsuk törökök kezére került, ekkor lett a város neve Samsun. A 14. században az Oszmán Birodalom részévé vált.
Samsun Ankarától kb. 5 órás útra található, ez a legnagyobb város a Fekete-tenger partján. Tökéletes arra, ha vásárolni szeretnénk, vagy kulturális kikapcsolódásra vágyunk. Az Atatürk Kulturális Központ több koncertnek és egyéb kulturális programnak is helyszínül szolgál.
1869-ben egy hatalmas tűzvészben a város nagy része elpusztult.
A török függetlenségi háború egyik fontos állomása, 1919. május 19-én itt szállt partra Mustafa Kemal, és indult el anatóliai körútjára, megkezdve a függetlenségi harcokat, melynek eredménye a Török Köztársaság létrejötte lett.
1922-ben a várost az Amerikai Egyesült Államok flottája lőtte.
Mustafa Kemal Atatürk Bandırma nevű hadihajója ma is a kikötőben horgonyoz, múzeumként funkcionál.
Samsun fontos kereskedelmi központ, a régióban dohányt, gyapotot, zöldségféléket és gabonaféléket termesztenek.
Itt található Törökország leghosszabb folyója, a Kızılırmak, melynek deltájában egy madárrezervátum található. A rezervátumban telente 452 különböző madárfaj 150 000 példánya pihen. A lápvidék teljes területe közel 22 000 hektár, melyből több mint 5000 hektár védelem alatt áll.
Alighanem először fordult elő Németország és Törökország mindmáig súlyos feszültségekkel terhelt kapcsolataiban, hogy a felek legkülönbözőbb politikai, jogi és médiaköreiben egy fontos esemény következményeit illetően a vélemények nem csaptak össze rögtön az eddig megszokott messze hangzó, fülsiketítő csattanással, hanem némi hasonlóságot is mutattak – legalábbis egy vonatkozásban, de a dolog lényegét tekintve.
Ez pedig annak a büntetőpernek a tanulságaira vonatkozott, amely a közelmúltban ért véget Münchenben a tartományi felsőbíróságon öt év és 438 tárgyalási nap után. E per tárgya az 1998 óta szervezkedő „földalatti nemzetiszocialisták” (NSU) terroristáinak gyilkosságsorozata volt, amelynek a 2000 és 2010 között tíz év alatt 8 török és 1 görög bevándorló, valamint egy német rendőrnő esett áldozatául. Mégpedig olyan körülmények között, hogy a hatóságok hosszú éveken át látszólag „fel sem tételezték”, hogy a tettesek a régi vagy új náci alvilágban rejtőzködnek, hanem sokáig azt „gyanították”: török bevándorlók bűnbandái számoltak le egymással, maguk között.
A fenti szabályos maffiaszerű kivégzéseken kívül az újnácik elkövettek három robbantásos merényletet és végrehajtottak 15 bankrablást és egyéb rablótámadást. A gyilkosságok két feltételezett elkövetője, Uwe Mundlos és Uwe Böhnhardt az ítélethirdetéskor már régen nem volt az élők sorában, 2011-ben öngyilkosságot követettek el. Első számú segítőjükre, Beate Zschäpe asszonyra azonban tettestársként a legsúlyosabb ítéletet szabták ki, életfogytiglani szabadságvesztés büntetésével sújtották. A többi vádlottat különböző időtartamú – 2 és fél évtől 10 évig terjedő – börtönbüntetésre ítélték.
Főleg pedig amióta kiderült, hogy a hesseni alkotmányvédő hivatal már 2014-ben 2134-ig, vagyis 120 évre titkosított perdöntő aktákat, a német közvéleményben sorjáznak a kérdések: vajon mi derült ki egyáltalán ennek a vérgőzös náci egyesületnek a társadalmi hátteréről. Tehát annál jóval többet kellene tudni, mint hogy egyiküknek matematikus volt az apja, és főiskolán informatikát adott elő, vagy hogy másikukat kicsapták az iskolából, később azonban folytatta tanulmányait, mert egyébként jófejű volt, harmadikukat viszont meggyötörte nehéz gyermekkora, az ide-odaköltözködés, anyja háromszori férjhezmenetele és az emiatti többszöri kínos névváltoztatás. Vagy hogy korán csatlakoztak a „bőrfejűekhez”, és vonzódtak a rasszista-antiszemita szélsőjobboldalhoz. A döntő kérdés az lenne, s erre nincs még most sem válasz, hogy vajon teljes-e az elkövetők létszáma? A mélyben nem lapulnak-e még más gyilkosok is, s ennek a gonosz eszmerendszernek nincsen-e még mozgósítható veszélyes energiatartaléka? És a társadalmi környezetet is fel kellene tárni.
A terrorizmus hátterének feltárásában szaktekintélynek számító publicista, Stefan Aust, aki könyvet írt a Baader-Meinhof terrorszervezetről is, mindenestre úgy véli, hogy a központi és a helyi tartományi vizsgálóbizottságok munkája ellenére ma sem tudjuk pontosan, hogy a gyilkosságokat valóban csak a „két Uwe” követte-e el. Lehetséges ugyanis, hogy ezekben a bűncselekményekben mások is részt vettek. A kiváló újságíró, aki jelenleg a Die Welt kiadója, korábban pedig a Der Spiegelnek és a hírmagazin tévéjének is főszerkesztője volt, a perrel kapcsolatos televíziós nyilatkozatában most kijelentette: A hatóságok, főképpen pedig az alkotmányvédő hivatal különböző szervei nem tanúsítottak különösebben arra irányuló igyekezetet és érdeklődést, hogy „minden bizonyítékot kiterítsenek az asztalra”. Ennek alátámasztására szó szerint idézett egy legmagasabb helyről származó nyilatkozatot: az a Klaus-Dieter Fritsche államtitkár, aki a kancellári hivatalban a hírszerző szolgálatok működésének összehangolását végzi, a szövetségi gyűlés vizsgálóbizottságának ülésen kijelentette: Nem juthatnak nyilvánosságra államtitoknak nyilvánított olyan adatok, amelyeknek ismertté válása aláásná a kormány cselekvőképességét. Íme: egyenesen jegyzőkönyvbe mondták, hogy bizonyos dolgok nem tárhatók fel… – fűzte hozzá a publicista.
Mindez finomkodásnak hat a baloldali taz (Tageszeitung) sistergő kommentárjához képest, amelynek szerzője Gareth Joswig asszony megállapítja:
A dolgok megértését szolgáló feltárásnak éppen az ellenkezője az az intézkedés, amellyel 2134-ig titkosnak minősítették az alkotmányvédelmi hivatal jelentését a földalatti nemzetiszocialistákkal (NSU) Hessen tartományban ápolt kapcsolatairól. „Angela Merkel kancellár asszony megígérte, hogy mindent hiánytalanul tisztáznak majd. A valóságban azonban most az történt, mintha a hátramaradottaknak csupán durván fityiszt mutogatnának és gyomorszájon is rúgták volna őket. Az egészben az a legszomorúbb, hogy már aligha izgat bárkit is olyasmi, mint amilyen a titkosításnak ez a botrányosan megszabott határideje. Mert ez csupán csak az egyik arcátlanság a sok közül, amelynek az alkotmányvédelem tanújelét adta az egész NSU-ügyben. A tisztázásnak pontosan az ellentéte az, amikor a hivatal papírszaggató gépében olyan aktákat semmisítenek meg, amelyek feltételezhetően egy jobboldali terrorszervezet gyilkosságsorozatára vonatkoznak. Ez volt a „Konfetti-akció”.
Április 30-án indult a Duna Televízió vadonatúj török sorozata, a Sorsok útvesztője. A magyar epizódbontás szerint 401 részből álló széria jelenleg is minden hétköznap 18 óra 35 perctől látható a közmédia főadóján. A Sorsok útvesztőjéből több mint 60 rész került eddig adásba, de máris számtalan új szereplő tűnt fel, akikhez most az MTVA-tól megkaptuk a magyar hangok névsorát. Ennek köszönhetően kiegészítettük a főbb szereplők listáját.
Sorsok útvesztője (O Hayat Benim)
Ezgi Asaroglu (Bahar) – Győrfi Laura
Ceren Moray (Efsun) – Kelemen Kata
Yesim Ceren Bozoglu (Nuran) – Kocsis Mariann
Sinan Albayrak (Mehmet) – Lux Ádám
Keremcem (Ates) – Novkov Máté
Didem Inseley (Fulya) – Götz Anna
Suleyman Atasinev (Ilyas) – Végh Péter
Ahu Sungur (Hulya) – Bertalan Ágnes
Görken Gönülsem (Beyza) – Sági Tímea
Nursim Medir (Edibe) – Kovács Nóra
Ede Irtem (Sinem) – Kis Kovács Luca
Iclal Aydin (Hasret) – Varga Gabriella
Ezel Salik (Güleser) – Wégner Judit
Birgul Ulusoy (Sakine) – Tornyi Ildikó
Murat Soydan (Nedim) – Szersén Gyula
Nihal Menzil (Refika) – Nagyváradi Erzsébet
Bahar Sahin (Muge) – Pekár Adrienn
Ozan Güler (Arda) – Csiby Gergely
Cem Kilic (Ismail) – Király Attila
Baris Buktel (Cengiz) – Maday Gábor
Zeynep Eronat (Mucella) – Molnár Zsuzsa
Irfan Cinar Var (Berta) – Bősz Mirkó
Irem Hatun Bora (Esma) – Kobela Kíra
Erdal Cindoruk (Salih) – Gyürki István
Sezgi Mengi (Onur) – Mészáros András
Adile – Bessenyei Emma
Magyar szöveg: Pozsgai Rita, Dömötör Éva, Szatmári Bence
Hangmérnök: Faragó Imre
Gyártásvezető: Bogdán Anikó
Szinkronrendező: Pócsik Ildikó
Stúdió: Direct Dub Studios
Úgy mondják, hogy a világ tágasságát csak a túrázók ismerik. Az idő elveszíti minden jelentőségét, amikor 1, 10 vagy 50 km távolságot kell megtenni gyalogosan.
Az utazás az idő és a tér eltolódása, megváltoztatja és átalakítja az utazót is. Az út, amelyet megteszünk, egyúttal az én megismerése, önmagunk próbatétele is.
A frígiai gyalogút Törökország 4 tartományán fut keresztül az égei-tengeri és a közép-anatóliai régióban. A gyalogút, mely 506 km hosszú és a harmadik leghosszabb kirándulóút Törökországban, nagyon népszerű a természetjárók körében.
A Frígiai Kulturális Örökségvédelmi és Fejlesztési Egyesület (FRİGKÜM) 2009-ben alakult azért, hogy elősegítse a frígiai gyalogút újjáélesztését. Egy projekt keretében szeretnék felhívni a gyalogszerrel vagy kerékpárral kirándulók figyelmét a régió történelmi, kulturális és természeti szépségeire.
Forrás: Rahime Çelen / FRİG YOLU – PHRYGIAN WAY Facebook oldal
A teljes út turistajelzésekkel ellátott: piros és fehér színű, a nemzetközi előírásoknak megfelelő jelek segítik a kirándulókat és 73 helyen információs irányjelző táblákat is elhelyeztek az útvonal mentén.
Képen: Frig vadisi / Ayazini Forrás: Cem Akın / FRİG YOLU – PHRYGIAN WAY Facebook oldal
A frígiai gyalogút 8 körzeten, 44 településen halad keresztül Afyonkarahisar, Ankara, Eskişehir és Kütahya tartományokban.
Forrás: frigyolu.com
A gyalogutat három helyen lehet megközelíteni: Kütahyában a Yenice farmnál, az afyonkarahisari Seydilernél és a frígiaiak politikai fővárosában Gordionban, Ankara Polatlı körzetében, amely becsatlakozik az Eskişehir tartomány Han körzetében lévő Yazılıkaya faluba, mely település a frígiaiak vallási központja volt.
A Frígiaí völgy
A Frígiai völgy több közösségnek is otthonul szolgált az ókortól kezdve. A területen a frígiaiak uralkodtak i.e. 900 és 600 között, de i.e. 676 végzetes csapást mértek rá a kimmerek, akik Anatólia belsejéből érkeztek. Később a terület római ellenőrzés alá került.
A Frígiai Birodalom Midasz király idején élte aranykorát, aki – a mai Ankarához közeli –Gordion uralkodója volt és vélhetően i.e. 738-696 között élt.
Az itt található sziklaképződmények, sziklasírok, templomok és kápolnák, „tündérkémények” és más természeti szépségek miatt ez Törökország 10 legvarázslatosabb völgyének egyike.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
