Elif Shafak a víz motívumán keresztül gondolta újra a történelmet: a Folyók vannak az égben egy vízcsepp szemszögéből mutatja be a történelem fordulatait.

Képzeljünk el egy birodalmat, ahol senki sem szenved, fényűző az élet, drága házak, szobrok és dús gyümölcsösligetek sorakoznak az utcákon. Hosszú és nehéz út vezetett idáig, hogy a birodalom semmiben ne érezzen hiányt. A távolban viszont már gyülekeznek a felhők, idővel pedig mindent elmos majd a víz. Elif Shafak új regénye, a Folyók vannak az égben a víz motívuma köré szerveződik, és három különböző, a történelem korszakain átívelő karakter szemszögéből mutatja be, hogyan is változik az élet, a kultúra és a világ, miközben ugyanaz az eső mossa földjeinket, arcunkat, házainkat.

Elif Shafak brit-török író, korábbi két könyvét Az eltűnt fák szigetét és a 10 perc 38 másodpercét is nagyon szerettük, utóbbi az évtized könyvei listánkra is felkerült. A Folyók vannak az égben várhatóan augusztus 30-án jelenik meg, a nyár végi könyvajánló listánkon is szerepelt.
Elif Shafak: Folyók vannak az égben (részlet)

Ford. Nagy Marietta

A Tigris folyó mentén, a régi időkben

Később, amikor már elcsitult a vihar, mindenki beszél majd róla, mekkora pusztítást vitt véghez, bár arra senki, még maga a király sem fog emlékezni, hogy az egész egyetlen esőcseppel kezdődött.

***

Kora nyári délután van Ninivében, az eget borító duzzadt felhők a közelgő égszakadásra utalnak, lóg az eső lába. Furcsa, barátságtalan csend telepedett a városra – a madarak kora reggel óta nem énekelnek, a lepkék és a szitakötők elbújtak, a békák elhagyták vackukat, a libák elcsendesedtek, érezve a közelgő veszélyt. Még a birkák is elnémultak, gyakran vizelnek, mert úrrá lett rajtuk a félelem. A levegő illata is megváltozott – szúrós, sós szag terjeng. Egész nap sötét árnyak gyülekeztek a láthatáron, mint egy ellenséges sereg, amely tábort vert, és erőt gyűjt az ütközetre. Meglepően mozdulatlanok és fegyelmezettek a távolból nézve, ám csalóka ez a látszat, a szem megtévesztése. A felhők egyre közelebb gördülnek, erős szél hajtja őket elszántan, hogy eláztassa és újjáformálja a világot.

Ezen a vidéken, ahol hosszú és perzselő a nyár, a folyók végtelenül szeszélyesek és könyörtelenek, és az utolsó árvíz emléke még elevenen él, a víz egyszerre az élet és a halál hírnöke.

Ninive egy semmi máshoz nem fogható hely – a világ legnagyobb és leggazdagabb városa. A Tigris bal partján elterülő tágas síkságon épült, olyan közel a folyóhoz, hogy éjszaka a csecsemőket nem altatódal, hanem a partot verdeső hullámok zaja ringatja álomba. Ez egy hatalmas birodalom fővárosa, egy fellegvár, amelyet tömör tornyok, impozáns bástyák, mély védőárkok, erődök és kolosszális falak védenek, amelyek huszonhét méter magasak, vagy még annál is magasabbak. Százhetvenötezer lelket számláló lakosságával a város valódi gyöngyszem a gazdag északi fennsík és a déli Káldea, illetve Babilónia termékeny síkságainak találkozásánál. Valahol a Kr. e. 649. esztendő felé járunk ezen az ősi földön, amely bővelkedik buja illatú kertekben, csobogó szökőkutakban és öntözőcsatornákban, ám idővel mindez feledésbe merül majd, és a soron következő nemzedékek sivár sivatagként és kietlen pusztaságként tekintenek majd Mezopotámiára.

Folytatás

Forrás: konyvesmagazin.hu