Sokak számára meglepő, mások szemében egyenesen örvendetes és üdvözlendő fejlemény lehetett a Török Köztársaság hivatalos küldöttének és az elmenekült szír kényúr bukása után röviden csak új szíriai vezetőként emlegetett damaszkuszi „erősembernek” a kézfogása, amelyet fényképeken megörökítve százezrek láthattak a világsajtó címoldalain. Volt azonban egy kevéssé reklámozott képsor is, amelyet filmhíradók szűkebb köre mutatott be, s amelyen az említett feleknek olyan hosszan tartó és szoros ölelkezése volt látható, ami csak kipróbált és régi igaz barátok között hiteles.   

            És valóban ilyen acélos és régi volt ez a barátság, amelyet a közvélemény nem is sejtett? Hiszen lényegében kettőjükről is szinte alig tudott valamit. S egyikükről sem sokkal többet, mint a másikról. Mi most ezért megkíséreljük e rejtélyes és fontos szereplők bemutatását, szerényebben szólva eddig is csak nagyon halványan körvonalazható alakjuk, politikai arcélük ha csak kicsivel is erősebb megvilágítását. Ennyivel talán némileg hozzátehetünk valamit a tájékozódáshoz a váratlanul bekövetkezett szíriai fordulat kiteljesedése, várható bonyodalmai közben. Akkor kezdjük is rögtön az „ölelkezők” leírásával.

            A titokzatos török úr nem más, mint Hakan Fidan külügyminiszter. Neki már korábban is ritka alkalma nyílt jelenlegi tisztjére való alapos felkészülésre, amikor 2010 és 2023 között a még Atatürk által megalapított Nemzeti Hírszerző Testületet (MIT) irányította. Ennek elnöki székéből helyezte át őt a Török Köztársaság elnöke egy évvel ezelőtt a külügyminisztérium élére. Régi munkahelyéről nyilvánvalóan kincset érő háttér- és forrásanyagot hozhatott magával, amely megbízható alapul és kiindulópontul szolgálhatott számára új nemzetközi tárgyalópartnereivel való hivatali érintkezése során. Mások mellett neki maga Recep Tayyip Erdoğan is személyes lekötelezettje, amiért még mint titkosszolgálati főnök el nem halványuló érdemeket szerzett a 2016. júliusi katonai puccskísérlet meghiúsításában, sőt az államfő életének utolsó pillanatban történt megóvásában. Közreműködésével sikerült útját állni a gyilkos merényletre készülőknek, akik már elindultak, hogy végezzenek az éppen vidéken tartózkodó köztársasági elnökkel…

            Fidan 1968-ban született Ankarában. Apai ágon kurd származású. Felmenői eredetét az egykori Dersim, jelenleg Tunceli tartomány egyik kurd hegylakó törzséig lehet visszavezetni, amely 1937-ben az ott kirobbant felkelés után más törzsekkel együtt elszenvedte a török haderő véres megtorlását. Ezért a török állam nevében Erdoğan a közelmúltban megkövette a kurdokat, igaz, azzal a megszorítással, hogy helyette inkább a jelenleg ellenzéki Köztársasági Néppártnak (CHP) kellene bocsánatot kérnie a hátramaradottaktól, mert akkori kormánypártként a CHP-t terheli a felelősség a történtekért…

            Sok irányú kiváló tehetségének köszönhetően Fidan pályája gyorsan és meredeken ívelt felfelé. Katonaként kezdte, először még csak altisztségig vitte a török szárazföldi hadseregben, amelynek elvégezte távközlési és nyelviskoláját. Később már összekötőtisztként teljesített szolgálatot a NATO gyors reagálású szövetséges hadtestének németországi főhadiszállásán. Ezután kijutott Amerikába, s a Marylandi Egyetemen oklevelet szerzett menedzsment és politológia szakon. Hazatérve az ankarai Bilkent Egyetemen folytatta tanulmányait: mestervizsgáján elfogadták A hírszerzés helye a külpolitikában című tanulmányát, majd sikeres doktori értekezését az alábbi címmel nyújtotta be: Diplomácia az információs korszakban: az információs technológiák használata a szerződések hitelesítésében.

            Ezek után teljesen logikusnak tetszhet, hogy útja egyenesen vezetett a nagy múltú és nemzetközi tekintélyt élvező MIT-be, a hírszerzésbe, majd annak élére. Erre főnökei a fentieken kívül azért is alkalmasnak tarthatták, mert folyékonyan beszél angolul, németül, arabul, perzsául és kurdul is. Hamarosan fontos szerepet játszott abban a korszakos jelentőségű diplomáciai kezdeményezésben, amelynek célja a kurd–török viszály rendezése volt, s amely török–kurd béke- vagy megoldási folyamatként került a történelem lapjaira. Ennek jegyében több MIT-beli kollégájával együtt titokban tárgyalt Oslóban a hivatalosan terrorszervezetnek nyilvánított PKK öt hadműveleti főtisztjével. Mint kiderült, nem minden súlyos hazai kockázat nélkül. 2011. szeptember 11-én ugyanis a Tigris Hírügynökség (Dicle Haber Ajansı, DIHA) közvetítésével – soha fel nem tárt forrásból – nyilvánosságra kerültek részletek és hangfelvételek is a tárgyalásokról. A DIHA mosta a kezét, ártatlannak nyilvánította magát, de bocsánatot kért az előfizetőktől a hír ellenőrzés nélküli továbbításáért. Ellenben az isztambuli államügyész, Sadrettin Sarıkaya, akit az akkor amerikai számkivetésélő élő, azóta elhunyt ellenzéki Fethullah Gülen muzulmán prédikátor otthoni hívei közé soroltak, „terrorszervezettel való összejátszás” címén vádat emelt Fidan és 4 beosztottja ellen. Egyben kezdeményezte letartóztatásukat is. Erdoğan kiállt emberei mellett, s ezt az amúgy is értelmetlen és megalapozatlan vádat végleg ügyesen azzal hatástalanította, hogy visszamenőleges hatállyal módosíttatta az addigra már a katonai hírszerzéssel is kibővített MIT alapszabályzatát. Ennek megfelelően a szervezettel és tagjaival kapcsolatos minden jogi lépés megtételének engedélyezését eleve a miniszterelnök, vagyis akkor a saját kizárólagos hatáskörébe utalta. (Az államügyészt utóbb menesztették állásából a 2016-os puccskísérlet utáni tisztogatások során. Vizsgálati fogsága idején 500 napot töltött magánzárkában…)

            A titkos tárgyalások még folytatódtak, a békefolyamat elmélyülni látszott, sikerrel kecsegtetett. Fidan márvány-tengeri szigetbörtönében felkereste az életfogytiglani büntetését töltő Abdullah Öcalan PKK-vezért, más MIT-tisztek megfordultak a PKK észak-iraki hegyvidéki rejtekhelyén kiépített gerilla-főhadiszálláson.

            Az „arab tavasz” részeként kezdődött szíriai nemzeti felbuzdulás, majd polgárháború azonban erősen kihatott a török politikára. Arra, ahogy Erdoğan ítélte meg a Szíriában előállt új helyzetet. Északkelet-Szíriában a török határ közelében a kurdok, miután a szír hadsereg kivonult onnan, ellenőrzésük alá vontak tágas területeket, amelyeken önkormányzati rendszert vezettek be, jól felfegyverzett népvédelmi erők (YPG) oltalma alatt. Ankara és Damaszkusz korában baráti kapcsolatokat ápolt, közös kormányüléseket tartottak. Egy fénykép megörökítette, ahogy az Erdoğan és az Aszad házaspár nagy egyetértésben egy kereveten szorosan egymás mellett ülve mosolyog. Bennfentesek szerint a török vezető hiába intette szír partnerét, hogy a felkelőkkel szemben ne támaszkodjék kizárólag fegyveres erőszakra.          

            Törökország lassan és fokozatosan irányt és sebességet váltott. Ezt mutatta, hogy egyelőre csak titokban támogatni kezdte az iszlámista „szabadságharcosokat”. Szabályos török határellenőrzésnél derült ki, hogy az egyik átvizsgált teherautó az MIT tulajdona, szállítmánya pedig a feltüntetett humanitárius segítség, élelmiszer és gyógyszer helyett különböző kaliberű fegyver. A török állam kínos helyzetbe került. Ám országos és nemzetközi botránnyá az esetet az duzzasztotta fel, hogy fényképekkel illusztrálva helyszíni tudósításban számoltak be róla lapjuk hasábjain a baloldali ellenzéki Cumhuriyet riporterei. A leleplezésért a „hazafiatlan tettesek”, mármint az újságírók nagyon meglakolnak – jelentette ki Erdoğan. Can Dündar főszerkesztő Németországba menekült, miután elfogatóparancsot adtak ki ellene, és távollétében 27 évi börtönbüntetésre ítélték államtitok kiszivárogtatásáért, kémkedésért és fegyveres terrorszervezet támogatásáért. Előtte egy merénylőjének pisztolygolyója csak azért tévesztett célt, mert a támadót a kiszemelt áldozat barátai a tömegben felfedezték, s a lövés eldördülése előtt félretaszították. A lövedék könnyebben megsebesített egy másik újságírót. Dündar azóta sok más száműzött török kollégájával közösen Özgürüz (Szabadok Vagyunk) címmel szerkeszt emigráns török honlapot és rádiót Berlinben.

            Eközben Erdoğan újabb PKK-merényletekre hivatkozva önkényesen véget vetett a titokban tárgyalt török–kurd megoldási folyamatnak, amelyet ünnepélyesen beteljesített volna a már csak aláírására váró kész megállapodás. A török államfő figyelme most már amúgy is Szíriára irányult, ahol – mint a fentiekből kiderült – minden lehetséges módon támogatott Aszad-ellenes dzsihádista harci alakulatokat. Ezeket a fegyveres iszlámistákat azonban mindenekelőtt arra használta fel, hogy sakkban tartsa, megfélemlítse, s ha a szükség úgy kívánja, „ráncba szedje” a Rodzsava néven szinte teljesen önállósult észak-szíriai autonóm kurd terület népvédelmi erőit, az YPG fegyvereseit. Ezeknek az Iszlám Állam (IS) terroristáival szemben tanúsított hősies ellenállását 2014-ben ámulva figyelte a világ. De általános döbbenetet is keltett, hogy a török haderő csak lábhoz tett fegyverrel tétlenül követte az ostromlott kurd Kobanê város védőinek áldozatos küzdelmét, elmulasztva felmentésüket. A rodzsavai kurdok mögött állt és áll az Egyesült Államok, amely maga is állomásoztat a térségben mintegy ezer katonát, részben az ottani olajkutak őrzésére. A napokban azonban megszellőztették, hogy valódi létszámuk kétszerese az eddig ismertnek…

            A „saját” iszlámistáinak nyújtott titkos török katonai támogatás hatékonyságát és kitűnő álcázását jól mutatja, hogy a szíriai polgárháború eleinte Aszad javára elbillenni látszó szakaszában ezek a szervezetek, miután egy időre eltűntek a frontvonalakról, s beszorultak az északnyugati Idlib tartományba, csendben meglapulva folyamatosan készülhettek a „nagy leszámolásra”, a gyűlölt rendszer megbuktatására.

             Amikor pedig ütött az óra, teljes fegyverzetben törhettek ki, s indulhattak az ország visszavételére, általános meglepetésre gyorsan sorra meghódítva a nagyvárosokat, végül Damaszkuszt. Élükön a Levante felszabadítására alakult bizottság, arabul Hajat Tahrir as-Sám (HTS) harcosaival, akik a külföldön eddig csak kevesek által ismert Ahmed Sarában tisztelik vezérüket. Ő ma Szíria ura. S az olvasó nyilván már sejtette, hogy egyben ő az, aki a már felszabadult szír fővárosban régi barátként oly lelkesen ölelkezett össze Hakan Fidan török külügyminiszterrel. Ama kevés külföldi egyikével, akinek alkalma volt őt már hosszúra nyúlt török „kémfőnöki” ideje alatt is közelről megismerni. Utóbbi tisztában volt a HTS-főparancsnok többszörös dzsihadista múltjával, így korábbi al-Kaida-tagságával is, nemkülönben azzal, hogy Washington „különleges figyelmet érdemlő globális terroristaként” tartotta számon, csábító pénzösszeget helyezve kilátásba elfogását segítő információkért. (Ezt az ígéretet később visszavonták.) De Törökország vállalta a kockázatot, hitelt adott Damaszkusz új urai mérsékletes politika folytatására tett ígéreteinek.

            Hakan Fidan már tárgyalt is az új szír vezetéssel. Erről szóló tudósításában Európa egyik vezető német konzervatív napilapja, a Frankfurter Allgemeine Zeitung feltette a kérdést: vajon nem azért ment-e Fidan Damaszkuszba, hogy török–szír szövetséget kovácsoljon ki a rodzsavai kurd erőkkel, a Törökország által a terrorista PKK szíriai nyúlványának tekintett YPG-vel szemben? Fidan helyszíni és a török tévében elhangzott nyilatkozatai erre engednek következtetni. „Stratégiánk célunk az YPG felszámolása, a föld felszínéről való eltörlése – idézte a török Bianet hírügynökség. Más szavakkal vagy feloszlatják önmagukat, vagy mások fogják feloszlatni, eltüntetni őket. Úgy véljük, hogy az YPG már nem fog tudni nagyobb teret nyerni, mert a damaszkuszi kormányzat folyamatosan lépéseket tesz nemzeti és területi integritásának védelmében.”

            Ezt még kiegészítette azzal, hogy Törökország az YPG kérdésében kezdettől fogva Egyesült Államokétól gyökeresen ellentétes álláspontra helyezkedett. „Ez ugyanis számunkra nemzetbiztonsági létkérdés. Másként fogalmazva, országunk ezt a lehető legkomolyabb problémának tartja. Ezért mi a lehető legátgondoltabban alkalmaztuk mind a harctéren a hadműveleti eszközöket, mind pedig a tárgyalóasztalnál a diplomáciai eszközöket. Álláspontunk most is ugyanaz, semmit sem változott.” Mindamellett reményét fejezte ki, hogy Donald Trump új amerikai elnökként nem fogja szem elől téveszteni az YPG „illegális akcióit.“

            Látván a Törökország és a szíriai kurdok között fokozódó feszültséget, Annalena Baerbock német külügyminiszter figyelmeztetett arra, hogy ez az éles szembenállás az Iszlám Állam terroristáinak malmára hajthatja a vizet…

            Lutz Harden, az egyik legélesebb szemű német baloldali újságíró feltárta, hogy a Rodzsava felszámolására irányuló török politikai tervezésben és gyakorlatban milyen rendeltetést szántak az AKP kormánypárt és választási szövetségese, a szélsőjobboldali-nacionalista MHP november végén ismertetett „ajánlatának”, amelynek címzettje nagy meglepetésre a hazaárulásért és terrorizmusért életfogytiglani büntetését töltő Abdullah Öcalan PKK-vezér volt. Ebben Törökország legismertebb rabjának javasolták, hogy a török nagy nemzetgyűlés fórumán jelentse be a PKK és harci osztagai feloszlatását és a fegyveres harc megszüntetését. Ellenszolgáltatásként kegyelemben részesülne, és a délkelet-anatóliai kurd vidékeket erőteljesebben fejlesztenék.

            A szerzőnek a Der Freitag című berlini hetilapban közölt meglátása szerint ez a „hivatalos kezdeményezés” nem más, mint arra irányuló kísérlet, hogy „rést vágjanak a kurd önrendelkezés regionális dimenziójába. A szíriai kurdokra nézve szörnyű katasztrófa lenne ugyanis – írja –, ha törökországi szövetségesüket (PKK) semlegesítenék és küzdelme feladására késztetnék. Ebben az esetben a jövőben nehéz lenne hatékonyan ellenállniuk a török hadsereg és iszlámista harccsoportok betöréseinek a szíriai kurd övezetbe. A 2014 szeptemberében a Kobanê kurd városért vívott véres csata előképe lehet annak, ami bekövetkezhet. Akkor a kurdok erős bástyája ellen a terrorista Iszlám Állam vezette a támadást. (A PKK harcosai is segítettek a védekezésben.)          

            Ismail Küpeli publicista azt vizsgálja, hogy a szíriai hatalomváltozás után vannak-e túlélési esélyei a most már a török hadsereg és iszlámista szövetségesei fokozódó támadásainak kitett kurd Rodzsavának. Annak az autonóm politikai-területi egységnek, amelynek berendezkedése az úgynevezett demokratikus konföderalizmus bázisdemokratikus felfogásán alapul. A bázisdemokrácia elve egységet alkot az etnikai és vallási csoportok pluralista együttélésének eszméjével, amelynek alapján a lakosság minden csoportját egyenjogúan bevonják a politikai döntéshozatalba. E területen kurdokon és arabokon kívül élnek még türkmének és asszírok is. A népesség többsége szunnita muszlim, de vannak keresztények és jezidek is. Az etnikai és vallási kisebbségek kvóták szerint vesznek részt a politikai felépítményben. A pluralizmus és a bázisdemokrácia mellett a nők kiemelt szerepe alkotja a rodzsavai autonómia harmadik emancipációs oszlopát. A nők részvételét pontos kvóták szabályozzák a politikai rendszerben. Érvényben van továbbá a kettős vezetés elve, vagyis az intézmények élén mindenütt egyidejűleg egy férfi és egy nő áll.

            A publicista arra szomorú következtetésre jut, hogy Törökország jelenleg csak a kedvező pillanatra vár, hogy megvalósítsa régi célját, Rodzsava szétverését.

„Külső támogatás, kiváltképpen az USA és más nyugati államok támogatása nélkül a szíriai kurd erők aligha lesznek képesek Törökország és a vele szövetkezett iszlám fegyveresek támadásait visszaverni. Észak-Szíriában az emberek helyzete változatlanul veszélyes és bizonytalan.”

Flesch István – Türkinfo