2026. április 29.
Türkinfo Blog Oldal 47

ORDU

Gyógyítás az ókorban: római kori kórházat tártak fel Kaunosban

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A dél-nyugat-törökországi Muğla tartományban, az ókori Kaunos kikötőjénél régészek egy római kori kórház maradványaira bukkantak. A feltárt épületrészek és orvosi műszerek egyértelműen bizonyítják: az orvostudomány már ebben a korai időszakban is fejlett volt a területen.

Római kori kórház a kikötő közelében

A Muğla Sıtkı Koçman Egyetem régészei az ókori Kaunos kikötőjénél folytatott feltárás során egy különleges épületre bukkantak. Az építmény felosztása és a közelben talált orvosi eszközök arra utalnak, hogy a Kr. u. 2–3. században egy kórház működhetett a területen. Ufuk Çörtük régész hozzátette: kezdetben a sebesült katonák ellátására hozhatták létre az intézményt, ám idővel civil betegeket is fogadhattak benne.
A kolostor kora

A feltárt maradványok alapján a kórház a Kr. u. 6. században már egy fallal körülvett kolostorként működött, amelyhez egy jó állapotban fennmaradt keresztény templom is tartozott. A terület így nemcsak az ókori orvoslás, hanem a korai kereszténység emlékét is őrzi.
A török megszállás kora

A feltárás során egy Aydın Mehmed Bey uralkodása idején vert érme is előkerült a romok közül. A ritka fizetőeszköz egyértelműen bizonyítja: Kaunos a 14. században is lakott terület volt, ahol már ekkor is kisebb-nagyobb török befolyás érvényesült.
A római kori kórház öröksége

A most feltárt kórház-maradványok nem csupán az ókori orvostudomány fejlettségéről mesélnek, hanem arról is, miként alakult át a helyszín az évszázadok során gyógyító központból keresztény kolostorrá, majd virágzó középkori településsé. Kaunos városa, amely egykor a kereskedelem és a gyógyítás fontos központja volt, ma a török régészet egyik kulcsfontosságú helyszíne – egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Anatóliai-félsziget az emberi civilizáció számos kincsét őrzi.

Forrás: mult-kor.hu

Murathan Mungan: Ökkeş és Cengâver (1.)

Kép forrása: 1749.hu

Vajon egymásnak lehet ugrasztani egy ősi törvény miatt két legjobb barátot? Murathan Mungan megrendítő prózájának első része Schmidt Szonja Emese fordításában.

Alpay İzbıraknak

A Földközi-tenger keleti partvidéke: hegyeivel, bérceivel öleli át a tengert.

Az ég itt a madarak felségterülete (a nap sem hatolhat át szárnyaikon).

Nagy életekhez hasonlatos az éghajlata.

Sűrű erdein nem juthat át bárki, az ember eltéved, elveszti az utat. A halál itt ragadozó madár képében csap le arra, aki nem talál fedezéket. Csillagai karavánokat térítenek el.

Az élet a nemzetségben bátor szívet követel. Erős kezeket, vakmerő férfiakat.

Véres szertartások teszik felnőtté ott az embert.

Mit sem sejtve olyan irányba hajtanak a lovukkal, ahonnan nincs visszaút,

Csak jóval később kezdik keresni az elveszett nyomokat

Ám

Ezennel az élet nem engedi őket tovább.

A Földközi-tenger keleti vidékének kék ragyogása lomha szellővel oszlatta el fényét és lángjait. Az ormok még egyszer haragot, büszkeséget, szerelmet véstek egy újabb virradatra.

Elkezdődött a pára és fény, reggel és nap, szenvedély és harag, Ökkeş és Cengâver meséje…

Végére járt a tavasz. Épp kezdődött a nyár.

A föld megfeszült, életre kelt a fű, a vetés. A virágok nem voltak haragosak többé.

(Nyár volt. Mennyi nyár eltelt már azóta! Mennyiféle életet éltünk később! Mégsem hozott vissza egyik sem semmit.

Fenn, a hegyről látni lehetett a tengert. Az ember úgy érezte, vizes lesz az ujja, ha kinyújtja felé a kezét. Jóllehet lóháton egy napba telt elérni a tengerhez.

Akkoriban minden olyan volt, mint egy mese. Meseillata volt az életnek. A földből kipárolgó gőz felért a fák lombjáig, szakadatlan ködként telepedve rájuk. A nap fénynyalábjai beférkőztek a faágak közé, visszatükrözve a köd titokzatosságát.

Ebből tudtuk, hogy vége van a tavasznak.

Vége is lett. Hány nyár telt el aztán? Hány év? Semelyik sem hozott vissza semmit abból, amit elveszítettünk. Most, az elveszett szépség érzésével, gyógyíthatatlan nosztalgiával emlékezem arra a hegytetőre. Rád. A bükkfákra.

Mint egy mesére…)

Pára és fény, reggel és nap, szenvedély és harag, Ökkeş és Cengâver.

Az éj sötétjében szikraként ragyogott Ökkeş két szeme világa. Mintha odacövekelték volna a fekhelyéhez, melyet a sötét szoba egyik sarkába terítettek le. Nedvesen, lángolva ragyogott a szeme, sehogy sem tudta lehunyni. Anyja először azt hitte, a fájdalomtól van. Párszor óvatosan odament hozzá, és melegen, finoman szólt neki.

– Ökkeş! Ökkeş, aludj egy kicsit! Tudod, holnapra össze kell szedned minden erődet. Muszáj, fiam!

Folytatás

Forrás: 1749.hu

Magyar nevű török politikus tűnt fel, elképesztő hogy hívják az illetőt

Kép forrása: facebook

Törökország délkeleti részén, a szíriai határvidéken található Nusaybin városában olyan családnevek bukkannak fel, amelyek magyarokra utalnak. Macar, Macaroğlu, Yıldızoğlu és Soyubey családok élnek itt és közülük többen ma is ismert személyek. Az egyik közülük Ahmet Yıldızoğlu, aki a kormányzó AKP párt egyik vezetője és a neve nem véletlen.

Az 1848-as szabadságharc leverése után menekültek

A nusaybini magyar muszlimok ősei feltehetően az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kerültek az Oszmán Birodalomba. A négy család ma körülbelül 300 főt számlál és közös ősük egy bizonyos Hacı Ahmed, aki Aleppóban szolgált Bem József vezetése alatt. Bem József, a lengyel származású tábornok az 1848-as szabadságharc egyik legendás alakja volt. A forradalom leverése után Törökországba menekült, iszlám hitre tért és Murad Pasa néven szolgálta az Oszmán Birodalmat. 1850-ben halt meg Aleppóban és követői közül sokan maradtak a térségben.

A magyar katonák és családtagjaik egy része Nusaybinban telepedett le és asszimilálódott a helyi török közösségbe. Felvették az iszlám vallást, de megőrizték magyar származásukat a családnevekben. A Macar szó egyértelműen a magyarra utal, a Macaroğlu pedig azt jelenti, hogy magyar fia.

Politikus, igazgató, közismert emberek

A nusaybini magyarok közül többen ismert személyek lettek Törökországban. Ahmet Yıldızoğlu a kormányzó AKP párt egyik vezetője Nusaybin körzetében és aktívan részt vesz a helyi politikában. Moammer Macaroğlu a Hús és Hal Terméktanács nyugalmazott igazgatója volt és szintén elismert személy.

A családok ma is tudatában vannak magyar származásuknak

A négy család leszármazottai ma is tudatában vannak annak, hogy magyar őseik voltak. Bár már generációk óta törökként élnek, a családnevek megőrizték a kapcsolatot a múlttal. A Yıldızoğlu név például csillag fiát jelenti, de a család magyar gyökereit nem tagadja.

A nusaybini magyarok története különleges példája annak, hogyan keveredtek a népek az Oszmán Birodalom idején. Az 1848-as szabadságharc leverése után sok magyar menekült Törökországba és közülük sokan asszimilálódtak. De a családnevek és a történetek megmaradtak és ma is élnek.

Törökországban egyébként több helyen is találhatók magyar nyomok. Isztambulban van egy Macar Kardeşler Caddesi, azaz Magyar Testvérek sugárút, amely az 1917-ben nyílt meg a török-magyar barátság jeleként. Antalya közelében pedig egy kis falu lakói is magyarnak vallják magukat.

Folytatás

Forrás: promotions.hu

Török gyökerek és spanyol lelkület – A szívünkbe zártuk a Lokal minden cseppjét és morzsáját

Kép forrása: facebook

Budapest tele van jobbnál jobb helyekkel, igazi törzshelyet találni mégis ritka kincs – a Magyar utcában nyílt Lokal azonban pont ilyen. Nappal laza kávézó és ebédelőhely, napnyugta után pedig beindul a pezsgő bárélet, ahol a csapolt sörök, a natúr borok, a tapasok és a beszélgetések késő estig kitartanak.
A Michelin-csillagos étteremtől a hajléktalanszállóig

Pinar Tur, a Lokal tulajdonosa Törökországban született, de számtalan országot és konyhát bejárt, mielőtt Budapesten megnyitotta első saját helyét.

Pszichológiát tanultam, a nemzeti válogatottban triatlonoztam, aztán egy nap egyszerűen csak úgy döntöttem, hogy abbahagyok mindent. Őrültség volt, de új kihívásokat kerestem – meséli nevetve. Az új adrenalinlöket végül a konyhában várta: elvégzett egy vendéglátósképzést, majd a spanyolországi Bilbaóban, egy Michelin-csillagos étteremben helyezkedett el.

A fine dining világa gyönyörű – minden mozdulat precíz, minden falat tökéletes. De amit igazán imádtam, az a spanyol kultúra volt. Az emberek órákig ülnek az asztalnál, esznek, beszélgetnek, nevetnek… ez nekem nagyon otthonos volt.

A spanyol fine dining után Pinar még több kanyart tett meg, mire eljutott a pesti Lokalhoz. Törökországba hazatérve egy hajléktalanokkal foglalkozó alapítványnál szakácsként és tanárként hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozott. Később, a 2022-es foci-világbajnokság idején Katarban serénykedett, majd a 2023-as törökországi földrengés után önkéntesként segített a rászorulóknak. Mindenhol a konyha volt az otthona, de közben egyre erősebben érezte, hogy egy új, saját útra szeretne lépni.

Irány Budapest

A sors végül Budapestre sodorta, ahol egy ismerősnek köszönhetően a Brody House séfjeként kapott munkát. Egy év alkalmazotti lét után viszont már nagyon erős lett benne a késztetés, hogy újabb lépésre szánja el magát. Az álmait követve félretett pénzéből öccsével, Firattal és egy jó barátjával, Cimon Nicolasszal megnyitotta saját helyét. Pinar és Firat a konyhán, Cimon pedig kreatívigazgatóként egyengeti a Lokal útját.

Elegem volt a csillogásból. Szerettem a Michelin-világot, de már nem éreztem önazonosnak, egy emberibb, hétköznapibb helyet akartam. Nem akartam nagy éttermet, csak egy pici helyet, ahol mindenki otthon érezheti magát – mondja, és így született meg a Lokal. Egy apró, közvetlen, barátságos tér, ahol a mediterrán gasztronómia legjava, a török ízek és a spanyol tapaskultúra találkozik a budapesti energiákkal.

Nem nyújtunk flancos kiszolgálást, nem próbálunk Michelin-csillagos élményt adni. Csak azt szeretnénk, hogy aki bejön, érezze otthon magát és élvezze az itt töltött időt. A mottónk: nem kell tökéletesnek lenni, csak őszintének.

A Lokalban nincs asztalfoglalás, ha van hely, leülsz, ha nincs, vársz a pultnál vagy odaülsz valakihez: a vendégek közt nincsenek ismeretlenek, csak barátok, akik még nem ismerik egymást.

„Nem számít, honnan jössz – ha itt vagy, már helyi vagy. Ezért is hívják Lokalnak.”
A menü folyamatosan változik

A baszkföldi tapasztalatok mély nyomot hagytak Pinarban: a közösségi étkezés öröme, a vendégszeretet, a természetes kapcsolódás mind beépült a Lokal falai közé is. A kínálat sosem kőbe vésett: folyamatosan változik, attól függően, hogy épp mi kerül frissen a konyhára és mire van kapacitás. Lehet, hogy amit mi kóstoltunk, azt pár nap múlva leveszik a menüről – de pont ettől hiteles. Olyan, mint otthon: ha valami elfogy, akkor egyszerűen más kerül az asztalra. A receptek nagy része családi, nagy kedvencünk lett például az édesanyja nyomán készülő zelleres-sárgarépás saláta (2900 Ft), amit egy kevés narancshéj tesz üdítően frissé. A konyhán használt olívaolajat Görögországból rendelik, míg több fűszert is a család és a barátok szállítanak minden egyes látogatás alkalmával. A paradicsomos pirítós (2400 Ft) igazi comfort food, tulajdonképpen egy finom szalámis-sajtos melegszendvics egy pohár házi ayrannal. Gyerekként sokszor volt ez a vacsora Pinar családjánál, ha a nagymamánál töltötték az estét.

Folytatás

Forrás: welovebudapest.com

Török gigász a láthatáron, érik a Temu utáni újabb csapás a hazai webshopokra

Kép forrása: facebook

A Temu-hatás új fejezete: a Trendyol már itt van, és ha a divatnál nem áll meg, nehéz idők jöhetnek a magyar webshopoknak.

A magyar digitális piac talán legtapasztaltabb koponyája, Palocsay Géza – Árukereső, Jófogás, Pepita, most a GLS Hungary kelet-európai régiós stratégiai igazgatója – már tavaly figyelmeztetett: vigyázó szemünket a Temu mellett a török Trendyolra vessük. Ami valójában kínai.

„Elképesztően sok pénzük van, kínai tulajdon, arab társtulajdon, óriási terjeszkedésben vannak – mondta Palocsay a Forbes.hu-nak. – A kiadott kommunikációjuk szerint 2,5 milliárd dollárt költenek az Öböl mentén a következő egy–két évben. Most adtak át nagy logisztikai központot Romániában, ahonnan várhatóan az egész itteni régiót akarják majd ellátni.”

Tekertek a hangerőn

A Trendyolt 15 éve alapították, de csak 2024-ben indult el a régiónkban, azóta itthon is egyre népszerűbb a többi, globális piactéróriás mellett. Magukról azt kommunikálják, hogy 35 országban aktívak, és még többen elérhetők. Több mint 40 millió vásárlójuk és mintegy 250 ezer eladójuk van a platformon, több mint 1,5 milliárd termékkel világmárkáktól vagy saját márka alatt. Forgalmi becslés eddig nem született a Trendyol magyarországi működéséről, de nem szokás (még) a Temu szintjén emlegetni.

Máshonnan közelítve viszont nagyon is egy szinten mozog a két piactér hazai jelenléte. Mégpedig az online hirdetések intenzitásában.

Ez azért fontos, mert a hirdetési költésekből viszonylag könnyű következtetni egy webáruház rövid és hosszú távú terjeszkedési stratégiájára.

Magyarországon a Trendyol a divat kategóriát fedi le és ebben is hirdet online – mondja a Forbes.hu-nak Szabó László, a Growww Digital digitálismarketing-ügynökség ügyvezető partnere. Az ügynökség folyamatosan méri a Temu Indexet, vagyis a kínai piactér Google-hirdetéseinek intenzitását. A módszertanról a Forbes.hu-n is írtunk korábban.

Folytatás

Forrás: forbes.hu

Az Eurokupa nyitánya: Magyarország-Törökország mérkőzés Nagykanizsán

Az Eurokupa nyitánya: Magyarország-Törökország mérkőzés Nagykanizsán

Az idei év első kihívása a magyar női kézilabda válogatott számára az Eurokupa sorozatában kezdődik. A magyar csapat hazai pályán, Nagykanizsán lép pályára a török válogatott ellen, a mérkőzés csütörtökön 19:00 órakor kezdődik. Ez a találkozó nemcsak a sorozat első mérkőzése, hanem egyben fontos mérföldkő a nemzeti csapat felkészülésében a közelgő világbajnokságra.

Az ellenfél és a múltbeli eredmények

A török női kézilabda válogatott ellen, a papír szerint könnyednek tűnő mérkőzés vár a magyarokra. A magyar csapat ugyanis eddig három alkalommal mérkőzött a törökökkel, és minden összecsapást megnyert. Legutóbb a tavalyi Európai Bajnokság csoportkörében, Debrecenben egy izgalmas mérkőzésen 30-24-re győzött Golovin Vlagyimir irányította magyar válogatott.

A sorozat további mérkőzései és a világbajnokság

A sorozat második fordulójában, három nappal később, a magyar válogatott Prágában lép pályára a csehekkel szemben, akik az egyik legerősebb ellenfelek közé tartoznak. Ez a mérkőzés kiemelten fontos a válogatott számára, hiszen a csehek az elmúlt évben az Európai Bajnokságon 15. helyen végeztek, és nagyobb játékerőt képviselnek, mint a törökök.

Ez a két Eurokupa-találkozó különösen fontos a magyar válogatottnak, hiszen ezek a mérkőzések a novemberben és decemberben Németországban és Hollandiában megrendezendő világbajnokság előtt zajlanak. A sikeres szereplés és a jó eredmények kulcsfontosságúak a csapat felkészülésében és a további fejlődésben.

Forrás és részletek

Forrás Magyar Kézilabda Szövetség  Facebook

Zerdali Ciceklendi

16,474FansLike
639FollowersFollow