Lassan két éve már, hogy az ELBIDA projektben bemutattam Majthényi Flóra, „Spanyolországi képek” című művét. A könyv nem volt rossz, de igazából a szerzőnő élete volt az, ami sok gondolatot ébresztett bennem. Majthényi Flóra és férje az eleinte szegény, majd később ünnepelt költő Tóth Kálmán, 12 évig életek házasságban, de ez az időszak alapjaiban meghatározta mindkét fél életét. Kapcsolatukból egyetlen gyermek született, Tóth Béla, aki később ismert újságíró, filológus, publicista és anekdotagyűjtő lett. A mai bejegyzés főszereplője is Tóth Béla, hiszen életművében nem egy a blog tematikájába illeszkedő könyve ismert. A most következő „Konstantinápolyi emlékek” című művét régóta kerestem, de soha nem kerültem még a vételi lehetőség közelébe sem, egészen mostanáig. Egy internetes piactéren bukkantam a könyvre és sokáig úgy tűnt, jó áron tudom megszerezni, de ez esetben nem volt szerencsém. Lelkes licitáló partnerem egészen magasra vitte az árat, de mégis úgy döntöttem, nem szalasztom el a lehetőséget és megvettem a könyvet. Előre jelzem nem bántam meg. Tóth Béla könyve rendkívüli, hiszen elegyíti egy útleírás és egy szépirodalmi mű jellemzőit, így létrehozva egy egészen különleges olvasmányélményt. A könyv 1877-ben jelenik meg Budapesten, az Athenaeum Társulat gondozásában. A 109 oldalas műben egyetlen illusztráció sem található.

Tóth Béla újságíró, filológus, művelődéstörténész, író és műfordító, 1857. október 20-án született Pesten. Szülei az író, költő páros Tóth Kálmán és Majthényi Flóra volt. Középiskolába a pesti piarista gimnáziumba járt, majd 1875-től a Budapesti Tudományegyetem orvos és természettudományi karának volt hallgatója. 1877-ben egy egyetemi küldöttség tagjaként utazik Konstantinápolyba, amely útról aztán még abban az éveben megírja „Konstantinápolyi emlékek” című művét. 1878-ban félbehagyja tanulmányait és utazni kezd. Bejárja Macedóniát, Görögországot, Bulgáriát és Egyiptomot.

Hazatérését követően újságíróként kezd dolgozni. 1878-tól a Fővárosi Lapok, a Függetlenség és a Budapesti Hírlap munkatársaként dolgozik, majd 1897-től a Pesti Hírlap vezető munkatársa. Apja 1881-es halálát követően sem válik szorosabbá a viszonya anyjával, ritkán találkoznak, de ettől függetlenül folyamatos pénzbeli támogatással segíti az idegenvezetői fizetéséből szűkös anyagi körülmények között élő Majthényi Flórát. 1890-es években egészsége megrendül, kedélyállapota megváltozik. Felesége 1906-ban bekövetkezett halála tovább rontja az amúgy sem könnyű helyzetét, majd 1907. április 3-án, 49 éves korában szívszélhűdés következtében hal meg Budapesten. Termékeny író volt, emellett élete során közel ötven könyvet fordított magyarra. Ismertségét mégis elsősorban filológiai és művelődéstörténeti kutatásainak köszönhette. A magyar anekdotakincset összefoglaló hatkötetes műve tudományos szempontból is kiemelkedő.

Részlet a könyvből:

„A mecset ajtaja elé érve levetettük cipőinket; s egy szűk falépcsőn fölmenve, egy oratóriumszerü karzatra értünk, honnan be lehetett jól látni az egész templomot. Kupolás, szürkefalu, régi épület, ónkarikás patkóivü ablakokkal. Az ajtóval szemben van lefüggönyözve a kaába fekvését mutató fekete márvány tábla, a templom egész talaját pedig födi egy nagy, bekeritett rondeau, épen olyan, (bocsánat e profán hasonlatért) mint egy cirkusz manége. E rondeau finom cédrusdeszkákkal van padlózva, s fölsikálva oly fényesre, oly simára, hogy megirigyelhetné bármely bálterem. A kör szélén, elfoglalva az egész peripheriát, egymástól szabályos távolban, összefont lábakkal ültek a dervisek, nagy süvegeikkel, kék, piros, sárga, barna pamutköpenyekben. A kaába-táblának háttal ült a seik, mellette a három vén zöldkendős prófétautód. Imádkoztak mély csendben, mély áhitattal.

Folytatás

Forrás: elbidaprojekt.hu