2025. július 28.
Türkinfo Blog Oldal 44

Hoffmann Miklós tárlatvezetései az isztambuli Pera Múzeumban

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Az isztambuli Pera Múzeum meghívására Hoffmann Miklós több napon át tart tárlatvezetéseket „egy matematikus szemével” a múzeum két párhuzamos kiállításán: a „Calculations and Coincidencies” kiállításon, ahol Molnár Vera, Maurer Dóra és Rákóczy Gizella műveit láthatja a közönség, illetve az „In Search of Vera Molnár” kiállításon, ahol Molnár Vera alkotásaira reflektáló kortárs műveket állít ki a múzeum.

Forrás: uni-eszterhazy.hu

Török cserediákok jártak Ajakon

Kép forrása: facebook

A Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumba érkezett cserediákok látogattak a napokban Ajakra – tudatta hivatalos közösségi oldalán a település önkormányzata. Mint írták, a diákok dr. Rozimné Takács Anita közreműködésével megtekintették és megismerték az ajaki Tájházat, majd a Pántlikás Népdalkör részvételével a Kultúra Házában hallhatták az ajaki népdalokat és sajátíthatták el az ajaki néptáncot.

Forrás: www.szon.hu

A Török Tudományos Akadémia nemzetközi díját nyerte el Vásáry István akadémikus

A „TÜBA Nemzetközi Akadémiai Díj” a világ minden kutatója számára nyitott pályázaton nyerhető el. Az elismerést a TÜBA Akadémiai Tanácsa a hazai és külföldi bírálók véleménye, valamint a szakbizottságok értékelése alapján ítéli oda.

Idén három kategóriában négy kutató kapta meg a rangos elismerést. A Társadalomtudományok és bölcsészettudományok kategóriában Vásáry Istvánnak, az MTA rendes tagjának ítélték oda a díjat az Arany Horda és utódállamai, valamint a kelet-európai török népek Oszmán Birodalom előtti történetének tanulmányozásához nyújtott hozzájárulásáért.

mta

Isztambulban elvesztette veretlenségét az Athletic Bilbao

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A Besiktas 4–1-re legyőzte szerdán az Athletic Bilbaót a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában.

A törökök sikerükkel feljöttek a továbbjutást jelentő legjobb 24 közé, míg a második helyen álló spanyolok ugyan elvesztették a veretlenségüket a második számú kontinentális kupasorozatban, de így is jó esélyük van arra, hogy közvetlenül a nyolcaddöntőbe jussanak.

Forrás: ujszo.com

Egy család 14 tagja meghalt a törökországi szállodatűzben

Kép forrása: www.pxfuel.com

Több gyerek és fiatal felnőtt is van a török szállodatűz áldozatai között, egy családnak pedig 14 tagja veszítette életét a keddi tragédiában, írja a BBC.

A Turkish Airlines megerősítette, hogy a katasztrófában elhunyt egyik alkalmazottjuk, Zehra Sena Gültekin és a férje, Bilal Gültekin üzletember. Meghalt mindhárom gyermekük, az apa két féltestvére és további hozzátartozóik.

A család együtt utazott nyaralni Bolu síparadicsomába. Török sajtóhírek szerint Gültekin a tűz idején még egyszer utoljára felhívta ez édesanyját, hogy elbúcsúzzon tőle.

A lap szerint meghalt

egy fogorvos és felesége, valamint két gyermekük;
a Török Szélenergia Ügynökséghez tartozó egyik tagszervezet két vezetője és két gyermekük;
az étterem séfje;
a hotel egyik fiatal alkalmazottja, aki most kezdett el ott dolgozni;
a Sozcu nevű lap egyik újságírója és felesége, valamint 18 és 22 éves gyermekeik;
a Fenerbahce sportegyesület 10 éves úszója és édesanyja
és egy helyi gyárigazgató is.

Egyelőre még vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet, de valószínűleg az épület negyedik emeletén lévő étteremben csaptak fel a lángok, melyek aztán felfelé terjedtek. Az időjárási körülmények miatt a mentőcsapatok és a tűzoltók egy óra alatt értek csak a helyszínre.

Több túlélő arról számol be, hogy a füst- és tűzjelzők nem jeleztek be az épületben.

Eddig kilenc embert vettek őrizetbe a tragédiával összefüggésben, köztük a szálloda igazgatóját is.

A tűznek összesen 76 áldozata volt.

Forrás: 24.hu

Törökországban őrizetbe vettek kilenc embert a halálos áldozatokat követelő szállodatűz miatt

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Törökországban őrizetbe vettek kilenc embert, köztük a szálloda tulajdonosát a 76 ember életét és több tucatnyi sérültet követelő halálos tűzesettel összefüggésben egy nyugat-törökországi síparadicsomban – közölte Ali Yerlikaya belügyminiszter szerda kora reggel.

Yerlikaya arról is beszámolt, hogy 45 áldozat holttestét átadták a családoknak, a többi holttest azonosítására pedig DNS-vizsgálatokat végeznek a törvényszéki intézetben.

A lángok a Bolu tartományban található kartalkayai üdülőhelyen a 12-emeletes Grand Kartal Hotel étteremszintjén hajnali fél 4-kor csaptak fel, és fél óra leforgása alatt elborították az egész épületet.

A szálloda, ahol a tűz keletkezett, szerdán közleményben fejezte ki mélységes fájdalmát, és teljes együttműködést ígért a nyomozásban.

„Együttműködünk a hatóságokkal, hogy fényt derítsünk az eset minden vetületére” – írták a közleményben.

A 12 emeletes szállodát, amelyben 238 regisztrált vendég volt, felemésztették a lángok. A túlélők pánikszerű jelenetekről számoltak be, amikor a füsttel teli folyosókon keresztül menekültek, és az ablakokból ugrottak ki a túlélés reményében.

A hatóságokat egyre több kritika éri a szálloda biztonsági intézkedései miatt, mivel a túlélők arról számoltak be, hogy az incidens során nem kapcsolt be a tűzjelző. A vendégek elmondták, hogy a füsttel teli folyosókon teljes sötétségben kellett közlekedniük.

Tayyip Erdogan elnök szerdán nemzeti gyásznapot hirdetett a tragédiát követően, amely a téli turisztikai szezon csúcspontján történt, amikor sok család utazott Isztambulból és Ankarából a Bolu-hegységbe síelni.

Forrás: hirtv.hu

Dama Vurdum Bir Depik

16,474FansLike
639FollowersFollow