A Németországba kerülő és ott erőszak áldozatává váló Mariann, valamint ismerősei kitalált történetéről szól a kötegyáni Thüringer Katalin, azaz Keti Thür első, csaknem félezer oldalas, Mindig van remény címet viselő könyve. A szerző egy építőipari vállalkozást vezet, ám gyermekkora óta az volt a vágya, hogy író legyen, és szerinte sosem késő az álmokat beteljesíteni. Ha számítógép elé ül, van, hogy egyhuzamban akár öt-hat órát is dolgozik. Ugyanis, ha jön az ihlet, nem lehet megállni.

– Mariann egy magyar lány, aki egy csereprogram révén kerül ki a németországi Frankfurtba – beszélt a sztori elejéről Thüringer Katalin. – Viszont nem vár rá senki sem a városban, ezért útnak indul, hogy megkeresse a rendőrséget, ahol segíthetnek neki, hogy ilyenkor mi a teendő.

Út közben azonban migránsok veszik körbe, megtámadják, és megerőszakolják a lányt.

Bekerül a kórházba, ahol találkozik Fatimával, a török származású ápolónővel, és jó barátság alakul ki köztük. Közben hiába nyomoznak az erőszak ügyében, nem jutnak előre. Mariann pedig nem mer hazajönni, Németországban akar maradni, ebben segít neki Fatima.

A történetben megjelennek tehát a bevándorlók általi erőszak mellett azok a fiatalok, akik az évtizedekkel ezelőtt érkezettek, immár Németországba született leszármazottai. Katalin megjegyezte, rengeteg módos török él Frankfurtban, de a koronavírus-járványt is beleszőtte a sztoriba.

Hangsúlyozta, hogy

bár a történet kitaláció, fikció, szeretne maradandót alkotni, a sztoriban felvillantani a jelenkor eseményeit is, amivel a későbbi generációknak jelezheti, hogy a mostani történések milyen érzéseket válthattak ki, milyen helyzeteket teremthettek.

A könyvben Mariann, valamint barátai és családtagjai életét meséli el. A sztori rengeteg szálon fut, sok szereplőt vonultat fel, ennek ellenére végig követhető, hogy kiről van szó és ki kivel van. Tele van izgalmakkal, nem várt fordulatokkal: egy kislányt érintő erőszakkal, nyomozásokkal, összeesküvésekkel, bosszúval, no meg persze romantikával. Közben az idősíkok között is ugrál a szerző. Katalin elmondta: hellyel-közzel van egy fő vonal, hogy honnan hova szeretne eljutni.

Általában nem jegyzetel, azt a történetrészt pötyögi be számítógépén, ami akkor a fejében van. Akkor dolgozza ki a részleteket, a jeleneteket és az érzéseket. Ha pedig álmodik valamit, azt szintén igyekszik beleszőni.

– Többször is átnézek, átolvasok egy-egy fejezetet, miután megírtam. Ha nem tetszik, vagy nem cseng össze a korábbiakkal, akkor újraírom

– fogalmazott.

Attól függően, hogy mennyi szabadideje van, napi három-négy órát, de van, hogy többet is a laptop előtt tölt, ennyi idő alatt két-három fejezettel készül el. A „Mindig van remény” csaknem 500 oldalas, és mintegy ötven fejezetből áll. Több hónapnyi munka áll a mögött, hogy a közelmúltban saját kiadásban megjelentette. Bizonytalan volt, hogy miként sikerült, ezért ismerőseitől, akik vettek a könyvből, azonnali visszajelzést kért. Ők azt mondták, a történet kiváló, és buzdították, hogy folytassa az írást.

– Hiszem, sosincs késő ahhoz, hogy az ember megvalósítsa az álmát. Gyerekkori vágyam volt, hogy író legyek

– mondta Katalin, hozzátéve, itt volt az ideje, hogy az építőipari vállalkozás, a gyerekek és az unokák mellett saját magával is foglalkozzon, élve a szenvedélyének. Most dolgozik a következő könyvén, amely az elsőhöz hasonlóan igencsak terjedelmes lesz, a huszadik fejezetnél tart.

Forrás: www.beol.hu