2026. november 21.
Türkinfo Blog Oldal 31

Kilátó – Tarik Demirkannal

Kép forrása: klubadio.hu

Az adásban Tarik Demirkan újságíró, a Türkinfo munkatársa és Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa az ankarai NATO-csúcsról vitázott.

Műsorvezető: Benda László

Az adás

Forrás: www.klubradio.hu

Magyar Péter megmutatta a török elnöktől ajándékba kapott revolverét

Magyar Péter / Facebook
A revolver, amelyet a török elnök ajándékozott Magyar Péter miniszterelnöknek a 2026-os NATO-csúcson

Szokatlan ajándékkal búcsúztatta a NATO-csúcs résztvevőit Recep Tayyip Erdoğan török elnök: a vezetők egy névre gravírozott Magnum revolvert kaptak éles lőszerrel.

Magyar Péter Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a NATO-csúcson Recep Tayyip Erdoğan török elnök egy szokatlan emléktárggyal lepte meg a résztvevőket: egy, a nevére gravírozott Magnum revolvert kapott töltényekkel együtt.

Erdoğan török elnök szokatlan ajándéka a NATO-csúcson. Egy Magnum pisztoly töltényekkel, a nevemre gravírozva… – írta a kormányfő.
Ritka revolverről van szó

A Reuters beszámolója szerint a török államfő valamennyi részt vevő vezetőnek ugyanilyen ajándékot adott. A fegyver egy ritka, .357-es Magnum revolver, a Gumusay nevű modell, amelyet a török állami fegyvergyártó, az MKE készített az 1990-es években. A revolvereket díszdobozban adták át, a dobozon a török zászló és a NATO logója is szerepelt, valamint egy felirat, amely a fegyvert az első Törökországban gyártott revolverként mutatta be.

Az ajándék célja a Reuters szerint az volt, hogy Erdoğan bemutassa Törökország egyre jelentősebb védelmi iparát, amely az elmúlt években fontos exportágazattá és külpolitikai eszközzé vált.
A megajándékozottak különböző módokon reagáltak

A névre szóló revolverek azonban több vezetőt is megleptek. Belgium miniszterelnöke, Bart De Wever például hazatérése után a brüsszeli repülőtér rendőrségének adta át a fegyvert megőrzésre. A lengyel elnök stábja szerint az ő példánya vámkezelésre vár Varsóban, és biztonságos helyen fogják elhelyezni. A brit miniszterelnök, Keir Starmer nemcsak a revolvert kapta meg, hanem egy tisztítókészletet és 500 darab lőszert is.

Más vezetők inkább múzeumi tárgyként kezelnék az ajándékot. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke katonai múzeumnak adományozná a revolvert, míg a görög kormányfő az athéni Hadtörténeti Múzeumnak adná át. A holland példányt várhatóan hatástalanítják, a svéd vezetőé pedig egyelőre az importengedélyekre vár.

A Gumusay ma már inkább gyűjtői különlegességnek számít, mivel a török fegyveripar elsősorban félautomata pisztolyokat gyárt. Törökország ugyanakkor az elmúlt években a világ egyik legjelentősebb kézifegyver-exportőrévé vált: a Small Arms Survey adatai szerint 2019 és 2024 között az Egyesült Államok és Olaszország mögött a harmadik legnagyobb exportőr volt ezen a piacon.

Forrás: 24.hu

A Sandokan című sorozat teljes első évada már megnézhető

A Sandokan című sorozat teljes első évada felkerült az RTL+ Premiumra. A főszereplő Can Yaman, aki a forgatások előtt hónapokon át intenzív fizikai felkészülésen és harcművészeti edzéseken vett részt. De vajon mit lehet tudni a színészről? Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érdekességet róla.

Miről szól a Sandokan című sorozat?

Sandokan (Can Yaman), a maláj kalóz gondtalan élete hatalmas fordulatot vesz, amikor összehozza a sors a konzul gyönyörű lányával, aki megmenti az életét. Marianne (Alanah Bloor) és hű barátja, Yanez (Alessandro Preziosi) segítségével, újra megtalálja gyökereit.

Ki pontosan Can Yaman, a címszereplő?

Can Yaman török színész, modell és végzettsége szerint jogász. 1989. november 8-án született Isztambulban, és mielőtt a színészet felé fordult volna, a jogi egyetemet végezte el, majd rövid ideig ügyvédként dolgozott. Több nyelven beszél folyékonyan: törökül, olaszul, angolul és németül, emellett spanyolul is kommunikál. A nemzetközi ismertségét a romantikus török sorozatok hozták meg számára, a 2018-as vígjátékszerepéért pedig elnyerte a Golden Butterfly Award legjobb férfi főszereplőnek járó díját, és azóta Európa számos országában rendkívül népszerű.

További részletek és forrás

Törökország visszakerülhet az amerikai F-35-ös programba

Kép forrása: commons.wikimedia. org

Donald Trumpr kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel

Törökország visszakerülhet az F-35-ös amerikai vadászrepülőgépek beszerzéséről szóló programba, és mentesülhet az orosz légvédelmi rendszerek beszerzéséről szóló török döntés miatt hozott amerikai szankció alól – közölte Donald Trump amerikai elnök Ankarában, amikor kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a NATO csúcstalálkozóját megelőzően.

Az amerikai elnök egyben méltatta az Egyesült Államok és Törökország erős kapcsolatait, miközben megismételte kritikáját a NATO több nyugat-európai tagállamával szemben, kiemelve az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország és Franciaország elutasító magatartását az iráni konfliktus idején.

Trump ismét azt hangoztatta, hogy az Irán elleni katonai művelet során az Egyesült Államoknak nem volt szüksége a szövetségesekre, de „tesztelte” azokat, hogy adott esetben készen állnak-e segíteni annak a szövetségesüknek, amely Európában védelmet nyújt számukra.

„Egyáltalán nem volt szükségünk segítségre, és bizonyos értelemben teszteltem ezeket az embereket. Teszteltem, hogy lássam, ott lennének-e” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „miért költünk dollár százmilliárdokat, amikor ők nem állnak ki mellettünk?”.

Az amerikai elnök kiegészítette hétfői bejelentését, és elmondta, hogy nem csak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel beszélt telefonon, és azt követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett az országaik közötti háború lezárásáról.

Kijelentette, mindkét államfő azt akarja, hogy véget érjen a háború.

Úgy vélte, hogy az orosz-ukrán háború lezárása felé vezető folyamatban történhet előrelépés, de kétségét hangoztatta, hogy nagyon rövid távon megtörténhet a konfliktus lezárása.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokat közvetlenül nem érinti az orosz-ukrán háború, mert az Európában zajlik, miközben az Ukrajnának szánt fegyvereket teljes áron adja el az európaiaknak.

Trump a NATO-csúcstalálkozó kezdetét megelőzően megismételte Washington igényét Grönlandra, és úgy fogalmazott, hogy az „Egyesült Államok felügyelete alá kell kerülnie”.

Forrás: magyarhirlap.hu

Su Daglar Olmasaydi

Török kori titkok kerültek elő a föld alól – új fejezet kezdődik a Gólyavár történetében

A Gólyavár kutatása új fejezetéhez érkezett. Fotó: Beküldött kép

Tizenhárom év kitartó régészeti munkája után mérföldkőhöz érkezett Dombóvár egyik legfontosabb történelmi helyszínének feltárása. A Gólyavár kutatása idén elérkezett az utolsó terepi szezonjához, a föld mélyéről azonban olyan török kori leletek kerültek elő, amelyek tovább írhatják a vár évszázados történetét.

Török kori leletek mesélnek a vár egykori életéről

Az elmúlt években a régészek az épületszárny keleti oldalán folytatták a munkát, ahol sikerült megtalálni a főépület és a belső torony pinceszintjét is. Ezek ma szinte a jelenlegi felszín magasságában helyezkednek el, ami jól mutatja, milyen jelentős változáson ment keresztül a terület az elmúlt három évszázad alatt. A feltárás egyik legnagyobb eredménye a török kori leletanyag előkerülése volt. Az egykori épület belsejében nagy mennyiségű bontási törmeléket vizsgáltak át a szakemberek, amely számos értékes tárgyat rejtett. A leletek mellett több faragott kő is előkerült, amelyek az egykori vár díszítéséről árulkodnak. Ezek segítségével a kutatók még pontosabb képet kaphatnak arról, hogyan nézhetett ki a Gólyavár fénykorában. Bár az ásók és ecsetek egy időre pihenőre kerülnek, a munka nem ér véget. A következő időszakban a laborokban és kutatószobákban folytatódik a múlt feltárása, hogy a Gólyavár történetének újabb részletei váljanak ismertté.

A Gólyavár feltárása különleges eredményeket hozott

A kutatók számára ezek azért is kiemelt területek, mert a vár 1692-es leírásában is szerepelnek. A korabeli dokumentumok szerint az északi szárny egy háromszintes épületrész volt, amely alatt pinceszint húzódott, az udvari homlokzat előtt pedig két belső torony állt. A korábbi ásatásokból az is kiderült, hogy a vár pusztulása jóval nagyobb mértékű volt, mint azt korábban gondolták. Az 1702-es robbantás után megmaradt falmaradványok jelentős részét az újkorban, feltehetően a 20. század során tovább bontották.

A múlt sokszor csak néhány centiméterrel a lábunk alatt rejtőzik. Így van ez Dombóváron is, ahol 2014 óta dolgoznak azon a szakemberek, hogy a Gólyavár egykori életének minél több darabját illesszék össze. Dombóvár Város Önkormányzatának felkérésére, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének szervezésében zajló kutatást kezdetektől Berta Adrián vezeti.

Az elmúlt 13 szezon során hatalmas munka zajlott a területen, amelyek több mint 1100 négyzetméteres felület vizsgálatát tették lehetővé. Az idei esztendő azonban fordulópontot jelenthet, hiszen a tervek szerint egy időre lezárulnak a terepi kutatások.

A következő évek már a feldolgozásról, a dokumentációk rendszerezéséről és az előkerült leletek tudományos értékeléséről szólnak majd.

Forrás: www.teol.hu

Nagyon értékes nemzetnek tartom a magyart – A Pál utcai fiúkat fordító török író, műfordító a Mandinernek

Egymillió török rajongót szerzett A Pál utcai fiúknak Tarık Demirkan, a régóta Magyarországon élő török író, újságíró, műfordító. Nemrég „Ne szégyellje, Fenség!” címmel jelent meg könyve az egykor Budapest fenegyerekének tartott száműzött herceg, Abdülkadir efendi kalandos életéről.

Itt lakott József Attila, hirdeti a tábla a háztömb falán a lakóhelyén. Szimbolikus?

Igen, az. Számomra személyesen is nagy jelentősége van annak, hogy ott élhetek, ahol József Attila töltötte a gyerekkora meghatározó részét. Nemcsak azért, mert világszinten is óriási költőnek tartom, hanem mert az élete példát mutat: túl a saját tragédiáin és hogy ezek fiatalon, a legtermékenyebb korban elvitték, a mód, amiként helyet foglalt magának abban a zűrzavaros korban, szinte hőssé változtatta őt a szememben. Persze amikor megismerkedtem vele, utóbbiról még nem tudtam semmit, egy verse varázsolt el.

Melyik volt az?

A leghíresebb, amelyik úgy kezdődik, hogy „Nincsen apám, se anyám”. Az akkori, alig létező magyartudásommal is megrázott, rögtön tudtam, hogy József Attila olyan ember, akiről nem mondhatok le. A mai napig állandóan velem van: több költeményét lefordítottam törökre, talán nem is sikerültek rosszul. A sors iróniája vagy inkább jutalma, hogy véletlenül éppen ide, az ő egykori lakhelyére sikerült költöznünk. Nem ugyanabba a házba, hiszen a múlt század elején még kisebb, egyemeletes épületek sorjáztak errefelé: a falusias jelleget jól mutatja, hogy a kis Attila állítólag a csirkéjét is gyakran sétáltatta a környéken. Amúgy egy idő után áthurcolkodtak egy szemben lévő lakásba, amely előtt a mellszobra is áll. És ahogy József Attila nyomokban mindenütt jelen van körülöttem, úgy van jelen a magyar lelkekben is: sem az ország 20. századi cikcakkos történelme, sem a rendszerváltások nem változtattak az értékelésén. Úgy is fogalmazhatnék, hogy szerencsére senki nem mert soha ujjat húzni az emlékével, a magyar nyelv és irodalom, a magyar költészet egyik nagyságával.

Sok ilyen véletlennek tűnő sorsszerűség akadt még az életében?

Volt néhány. De nem hiszem, hogy ezzel olyan különleges lennék. Mindannyiunkkal történnek hasonlók, csak sokan nem veszik észre, vagy később döbbennek rá a jelentőségükre. Az is lehet, hogy ha akarjuk, be is tudjuk vonzani ezeket.

Az sem árt persze, ha teszünk is értük, mint például ön, amikor alig húszévesen először Magyarország felé vette az irányt. Miért pont ide jött?

A nyolcvanas évek elején Törökország óriási gazdasági és politikai válsággal küszködött, egymást érték a diáklázadások, kicsit olyan volt a helyzet, mint az 1968-as nyugat-európai megmozdulások idején. Ebből a zűrzavarból érkeztem egyrészt rehabilitáció miatt – kerekesszékben ülök –, másrészt akkor kezdtem az egyetemet; a Corvinus elődjén diplomáztam nemzetközi tanulmányok szakon. Később volt egy hosszabb törökországi és egy nagy-britanniai korszakom is, jó ideje pedig ismét Magyarország az állandó bázisom.

Amikor éppen nem József Attilát vagy más magyar írót, költőt fordított, mivel foglalkozott?

Az újságírás lett a másik nagy szerelmem. Talán mert kíváncsi ember vagyok, szeretem tudni, mi miért történik körülöttem. Dolgoztam a török televízióban, voltam oknyomozó riporter, magyar és török tudósító mások mellett a BBC-nél, és minden esetben ugyanaz volt a vezérelvem: ami engem mint átlagpolgárt érdekel, talán másokat sem hagy hidegen.

Az információk felkutatása, a világban fellelt szépség vagy a jóság megmutatása egyszerre kötelesség, felelősség és öröm.

Mindez igaz a műfordításra is: mindig az volt a legfontosabb szempont, hogy az adott mű elsősorban nekem tetsszen. Olyan lelkületű könyveket, verseket szerettem volna átültetni török nyelvre, amelyek a török lélekhez, a törökországi emberek ízléséhez, elvárásaihoz, érzelmeihez könnyen utat találhatnak.

Mint például A Pál utcai fiúk? Amiből elképesztő sikertörténet lett: az ön által fordított, 2009-es változat a hetvenedik kiadásnál és több mint egymillió olvasónál jár Törökországban.

Igen. Amúgy legelőször Karinthy Ferenc Budapesti ősz című drámájával próbálkoztam, csak úgy, a magam örömére, a kész szöveg sajnos időközben elkallódott. Versben pedig az Egy gondolat bánt engemet… volt a következő állomás, amit a mai napig az egyik legjobb magyar költeménynek tartok. De ezek inkább amolyan önmagam szórakoztatására és nyelvgyakorlás céljából végzett kísérletek voltak, amikor még az egyetem mellett a Magyar Rádió török nyelvű adásának dolgoztam. Komolyra azután fordult a dolog, hogy 1992-ben hazatértem, és miközben egy újonnan létrehozott gazdasági kutatóosztályt vezettem, felkértek óraadónak az isztambuli egyetemre, többek között a doktori képzésben részt vevő fiataloknak tartottam kurzust a kelet-európai rendszerváltozásról. Nemcsak azért, mert testközelből ismertem főként a magyar és valamennyire a többi térségbeli ország belső viszonyait, hanem mert mindig is az volt a mániám, hogy

Törökország és Közép–Kelet-Európa sokkal közelebb áll egymáshoz, mint ahogyan azt az emberek gondolnák.

Végül is éltünk együtt egy kis ideig.

Nem csupán az oszmán-török hódítások, illetve a százötven éves uralom hatásaira gondolok: a társadalmi berendezkedés, a demokráciához való viszony, a kultúra, a lelkület, a mindennapok is érdekes, sokkal mélyebben gyökerező hasonlóságokat mutatnak. Ahhoz viszont, hogy mindezt, illetve a rendszerváltozás kori magyar, illetve közép- és kelet-európai történéseket, azok okait a hallgatóknak minél jobban kidomboríthassam, források kellettek. Lehetőleg első kézből, és nem angol nyelvből átültetett, így szükségszerűen már többszörösen torzult közvetítéssel. Mivel ilyesmi szűkösen áll rendelkezésre, először gazdaságfilozófiai műveket kezdtem fordítani – Heller Ágnes, Fejtő Ferenc és Tamás Gáspár Miklós munkáit –, de ez abbamaradt, mert ahogy említettem, beleszerettem az újságírásba.

Az irodalmi vonal viszont éppen hogy továbbépült ezzel párhuzamosan.

Sőt, az újságírói munka valószínűleg csak felerősítette. A mai napig ha találkozom valami gyöngyszemmel, amit nagyon jónak, kifejezőnek érzek, rögtön úgy gondolom: muszáj, hogy a török emberek is elolvassák. Például a Katalin utcát Szabó Magdától; micsoda sorsok fonódnak össze benne, amiből megszületik a 20. század végi magyar lélek! Ahhoz, hogy az ember megértse a kétezres évek magyar történéseit, ismernie kell Trianont, a második világháborút, az ezekből következő rengeteg kiszolgáltatottságot, indulatot és érzelmet. Arról nem beszélve, hogy ez a könyv irodalmi szempontból is annyira kiváló, hogy vétek lenne nem a világ elé tárni minél több nyelven.

Akárcsak – visszatérve – A Pál utcai fiúkat. Annak mi a titka?

Elöljáróban azért elmondanám, hogy Molnár Ferenc regényét nem én fedeztem fel Törökország számára. Már az ötvenes években lefordították, aztán megjelent vagy tíz, jellemzően angolból átültetett verzióban, még rövidített húszoldalasban is, de egyik sem volt olyan, amit ez a remekmű és a pesti gyerekek és szellem megérdemeltek volna. Ezért is javasoltam a kiadómnak, hogy a századik évfordulóra rukkoljunk elő egy új szöveggel, amit én nagyon szívesen elkészítek. Másfél év alapos kutatás és tárgyalás után megszereztük a szerzői jogokat; mint kiderült, minden korábbi változat kalózkiadvány volt, ki is kellett vonni őket a piacról. Így a miénk lett az egyetlen jogtiszta és a visszajelzések szerint a valaha volt legalaposabb török fordítás. Bíztam a sikerében, de hogy ekkora lesz, álmomban sem hittem: a megjelenés után szerte Törökországban kitört A Pál utcai fiúk iránti őrület, és azóta sem látszik csillapodni. Hogy mi a titok? Ahogy az előszóban is írtam, egyszerű:

a világ összes gyereke a Pál utcából való, mindegy, hogy fiú vagy lány, egy nagyvárosban vagy egy kis falu utolsó házában él. Ez visszhangzik a szívekben-lelkekben: az olvasók, pláne a gyerekek saját magukat találják meg a szereplőkben, a történetben.

Valahol említette, hogy könnyen megtanult magyarul, és az évtizedek alatt szinte a második anyanyelve lett. Akadt azért olyan mű, amelynek a fordításába beletörött a bicskája?

Sokakkal ellentétben nekem nem okozott nagy nehézséget a magyartanulás. Talán a már említett lelki rokonság miatt, és mert a magyar és a török nyelv is különlegességként áll az indoeurópai nyelvtengerben, ezért más logikával kell őket megközelíteni, mint mondjuk az angolt, a németet, a franciát vagy az olaszt. És az első pillanatban meg is szerettem, így magamtól kezdtem el mindenfélét – régieket és kortárs irodalmat is – magyarul olvasni. Egy olyan regény volt, amit bár nagy kedvem lett volna lefordítani, inkább átpasszoltam másnak a lehetőséget. Ez Horváth Viktortól a Török tükör, amely nagyon tetszett, ám a magyar szövegben bőségesen szereplő Korán-idézetek arab, török megfelelőjének megkeresése rengeteget időt és türelmet igénylő munka lett volna. De mindvégig támogattam, hogy megjelenjen törökül, szerencsére meg is jelent. Kifejezetten izgalmas és irodalmilag is értékes könyv, a Szulejmán által frissen meghódított Magyarországon játszódik, a két nagy birodalom határvidékének mindennapjait egy török kamasz, Pécs oszmán helytartója fiának a szemén keresztül láthatjuk.

Mikor jött el a pont, amikor úgy érezte, itt az ideje, hogy íróként, a saját jogán is kilépjen a pályára?

A lányomnak köszönhetem. Kis korában silány volt a török gyerekkönyvkínálat, ezért előbb lefordítottam jó néhány mesét, majd már szerkesztettem is köteteket egy-egy téma, például az évszakok köré csoportosítva, igényes illusztrációkkal. Ezek sikere ágyazott meg A Pál utcai fiúkénak is, eleve annak, hogy a kiadó igent mondott rá. Ezt követte a magyarul 2025-ben megjelent, kiskamaszoknak szóló regényem, Az ódon villa rejtélye, amelyben két Magyarországon élő török ikerlány a nyári szünidőben egy fekete-tengeri kisvárosban életre szóló kalandba keveredik. A kislányommal nyaranta egy szigeten egymásnak mesélt történeteinkből nőtt ki ez a könyv is; Törökországban már a hatodik kiadásnál jár.

Néhány hete pedig már magyarul is olvasható a felnőtteknek szánt életrajzi könyve. Kiről és miről szól a „Ne szégyellje, Fenség!”?

Ahogy az alcímben is áll, Abdülkadir efendi, száműzött török herceg kalandos életéről. Méghozzá annak legjelentősebb, budapesti fejezetéről.

Ki volt ő, és mit keresett a húszas évek pezsgő-nyüzsgő magyar fővárosában?

A rettegett despota, II. Abdülhamid szultán 1878-ban Isztambulban született fia, aki – a visszaemlékezések és a korabeli sajtó egybevágó beszámolói szerint – a legszínesebb és a legellentmondásosabb figura volt az 1924-ben Törökországból száműzött Oszmán-ház tagjai között. Lázadó természete miatt már fiatalon gyakran összetűzésbe került nagy hatalmú apjával, majd miután népes családjával, beleértve három aktuális feleségét is, Magyarországon telepedett le, a könyvemben bőven idézett pesti újságok évtizeden át nem győzték ontani az újabb és újabb cikkeket az ő és különös kompániája viselt dolgairól. Ötödik neje, a memoárjáról is ismert Macide hercegnő például elköltözött tőle, exkluzív szépségszalont nyitott az Apponyi téren – ma Ferenciek tere –, és a válásuk szaftos részleteit sem volt rest gondos aprólékossággal kiteregetni. A nem csupán a keleti típusú életmódja, de az impulzív személyisége és a könnyelmű pénzszórása miatt hamar a főváros botrányhőseként emlegetett herceg még akkor is nagykanállal falta az életet és a nőket, amikor a féktelen dorbézolása miatt nemcsak hogy a magával hozott vagyont tapsolta el néhány év alatt, de annyira eladósodott, hogy kénytelen volt a hitelezői elől Bulgáriába menekülni.

De előtte még egy kis időre felcsapott kávéházi dzsesszzenésznek, ahogyan az egyik fejezet szemléletesen beszámol róla, többek között a Tolnai Világlapja Barna Jenő jegyezte, Trónörökösből jazzkarmester című fényképes cikkét is mellékelve.

Igen. Mivel zeneértő ember és tanult, sőt tehetséges hegedűs volt, az Országos Magyar Zenész Szövetségtől megigényelte és 4192. számmal meg is kapta az ehhez szükséges engedélyező igazolványát. De minden hasonlóan furcsa vagy szokatlan tettét nem sorolnám fel, a lényeg, hogy a szándékom szerint a herceg alakján és a kiváló tollú újságíróktól vett idézeteken keresztül nem csak a húszas évek Budapestjét, a háború utáni magyar társadalmat ismerheti meg közelebbről az olvasó. A 20. századi első felének keleti és nyugati társadalmi szokásai közötti különbségek és hasonlóságok is jól kirajzolódnak, a női jogokkal kapcsolatos korabeli dilemmákról nem is beszélve; ilyen értelemben a „Ne szégyellje, Fenség!”-nek van egy kis feminista olvasata is.

Van olyan tulajdonsága Abdülkadirnak, amivel tud rokonságot érezni?

Talán az, hogy bár másféle késztetésből, számomra is ugyanolyan fontos a szabadság. Soha nem akartam és nem is tűrtem el, hogy bármilyen kényszerítő erő – munka, rendszer, nemzet vagy vallás – gúzsba kössön és kívülről formálja az életemet. Szabad világpolgárnak próbálom érezni magam, aki maga dönt arról, mi jó neki és mi nem. Persze úgy, hogy ezzel másoknak még véletlenül se okozzak kárt.

Valahol mégiscsak otthon van mindenki a világban. Ön hol érzi így magát leginkább?

Jó ideje minden tekintetben Magyarországon, bár ha Törökországba megyek, már a második nap ott is hasonlóan belesimulok újra a közegbe. Szerencsés vagyok, hogy nekem megadatott a két haza érzése, és biztatnék mást is, hogy ha lehetősége van rá, és még nem túl idős, próbálja ki. Nem megspórolva az energiát; ha az ember hosszabb időre letelepszik egy másik országban, nem árt, ha a nyelvét jól megtanulja, a szokásait tiszteli, és nyitottsággal, előítéletektől mentesen fordul mindenki felé.

Ennek fényében és ennyi itt töltött év után hogyan lát minket, magyarokat?

Nagyon értékes nemzetnek tartom a magyart, nagyon értékes kultúrával. Ennek belülről való felismerésén azonban még lenne mit javítani.

A magyar ember hajlamos lebecsülni mindent, amije van, és bár nem szeretem az általánosítást, tényleg van hajlama a pesszimizmusra. Legalábbis a törökhöz képest mindenképpen, aki a legtöbbször nem azt nézi egy problémával szembesülve, hogy azt miért nem lehet megoldani, hanem azt, hogyan lehet a legrövidebb idő alatt és legegyszerűbb módon összeügyeskedni valamit.

Más történelem, más klíma, más tulajdonságok.

Valahogy így. A magyar nép évszázadok óta a zsigereiben hordja az óvatosságot, hogy jobb, ha mindentől és mindenkitől távol és lehetőleg csendben maradunk, különben könnyen megüthetjük a bokánkat – ez vonatkozik akár a legközelebbi családtagokra és a velük való kommunikációra is. Szemben megint csak a törökkel, amelyiknél a társadalmi hálót éppen a minél szorosabb közelség – rokonoké, barátoké, egy társadalmi osztályba tartozóké – tartja fenn. Én megértem mindkettőt, és a magam eszközeivel igyekszem közelíteni is őket. És nagyon örülök neki, hogy a sokkal régebbi múltban gyökerező magyar–török barátságot még Mohács sem tudta tönkretenni.

Forrás: mandiner.hu

Fotók: Földházi Árpád

Jön az ankarai NATO-csúcs, az autokrata Erdoğan-rezsim provokációk hosszú sora után tündökölhet újra

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Törökország az észak-atlanti szövetség korábbi fenegyereke látja vendégül a NATO állam- és kormányfőit. Eközben az Egyesült Államok F-35-ösökkel kecsegteti az ankarai vezetést. A kedden kezdődő csúcstalálkozó bizonyítja, hogy a katonai és geopolitikai súlyponteltolódás felértékelte a török szerepet a védelmi tömbben.

Mark Rutte NATO-főtitkár lelkesen nyilatkozott május végén a július 7-8-i ankarai csúcstalálkozóról. Kijelentette, hogy Törökország látványos bemutatót fog tartani. A török hadiipart is dicsérte, amelyet rendkívül fontosnak és igazi mintaértékűnek nevezett. Rutte szavait kitörő örömmel fogadta az ankarai kormány, mert a találkozó hatalmas stratégiai és szimbolikus jelentőségű az ország számára.

A régóta zavart keltő tagállam most a szövetség legfontosabb éves rendezvényét rendezi, mégpedig Recep Tayyip Erdogan saját maga építtette elnöki palotájában. Ez önmagában győzelemnek számít az államfő számára.

Huszonkét év telt el azóta, hogy Törökország 1952-es csatlakozása óta először és mindeddig egyedüli alkalommal NATO-csúcstalálkozót rendezett. Ezután Erdogan éveken át hiába próbálkozott egy újabb ilyen esemény megszervezésével.

A szövetséges államok megtagadták tőle ezt a kívánságot, mert egyikük sem akart olyan kormány vendégeként megjelenni, amely egyre autokratikusabb módon működött. Ezzel párhuzamosan Törökország rendszeresen blokkolt döntéseket vagy önálló politikai lépésekkel keresztezte az észak-atlanti szövetség működését.

A provokációk listája hosszú. Törökország 2009-ben ellenállt a dán Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárrá választásának, mert egy dán lap Mohamed-karikatúrákat közölt. A törökök blokkolták Kelet-Európa védelmi terveit, valamint Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez. Az ukrajnai háborúban Törökország nem támogatja a Moszkva elleni szankciókat, sőt, fordítóként funkcionál azok kijátszásában. Az orosz S-400 rakétavédelmi rendszerek megvásárlása különösen megterhelte a kapcsolatokat: az Egyesült Államok ennek következtében kizárta Törökországot az F-35 harci repülőgép-programból, és ideiglenesen korlátozta a nagyobb fegyverszállításokat.

Ezt a múltat nem felejtették el, ugyanakkor a geopolitikai előjelek megváltoztak. Az amerikai visszahúzódás egy része a NATO-n belül aggódó európaiakat Törökország karjaiba hajtja. Az ország rendelkezik a szövetség második legnagyobb hadseregével az Egyesült Államok után, valamint harci tapasztalattal rendelkező fegyveres erőkkel. Földrajzi elhelyezkedése miatt Európa, a Közel-Kelet és Ázsia között puffereszközként is szolgál az instabilitás és a migráció ellen. A Boszporusz és a Dardanellák felügyeletével pedig korlátozhatja Oroszország tengeri ütőerejét a Fekete-tengeren.

Folytatás

Forrás: nepszava.hu

16,474FansLike
639FollowersFollow