A magyar–török kapcsolatok éppen a virágkorukat élik, fura lenne, ha egy közép-európai ország nem törekedne jó kapcsolatokra a közelében lévő középhatalommal – mondta az Index megkeresésre Egeresi Zoltán. A Magyar Külügyi Intézet külső szakértőjét azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy a kormány egyértelművé tette, komolyan számol Törökországgal. A Recep Tayyip Erdogan által vezetett ország stratégiai szerepe az orosz–ukrán háború következtében jelentősen felértékelődött.
Az orosz–ukrán háború okozta geopolitikai blokkosodásban Törökország szerepe felértékelődött, a nyugati szövetségi rendszer része, mivel 1952 óta NATO-tag, és a biztonsági szervezet második legnagyobb szárazföldi haderejével rendelkezik, ugyanakkor az utóbbi években sikerült pragmatikus együttműködést kialakítania Moszkvával is – mondta az Index megkeresésére Egeresi Zoltán.
A Magyar Külügyi Intézet külső szakértője azzal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak, hogy Törökország, bár problémás kapcsolatokat ápol a szövetségi rendszerének tagjaival, azon nyugati hatalmak egyike, amelynek vezetője képes leülni az orosz elnökkel tárgyalni, sőt az utóbbi bő évben eredményeket is elért. Ám más gazdasági és geopolitikai körülménynek köszönhetően a szerepe jelentősen megnövekedett.
Törökország szerepe döntő lehet
Szerepe három területen értékelődött fel az elmúlt időszakban: komoly erőt képvisel a NATO-ban, részben a szankciók következtében az európai gázszállításokból egyre nagyobb szeletet hasít ki, és jelentős hatalom felett diszponál a migráció tekintetében is. Ez a három terület nemcsak stratégiai kérdés az európai nemzetállamok asztalán, hanem egyenesen esszenciális területek.
A Magyar Külügyi Intézet szakértője emlékeztetett arra, hogy Törökország NATO-tagsága révén a szervezetre komolyan képes hatni, például a svéd csatlakozás késleltetésével. Ám Törökország elég nagy, és fontos Oroszország számára is, hogy komolyan vegye. A felértékelődés különösen Moszkva számára fontos, mivel nem csatlakozott a nyugati szankciókhoz, így még jelentősebb kereskedelmi partnerré vált, „mondhatni köldökzsinór a nyugati technológia és termékek beszerzésében” – emelte ki Egeresi Zoltán.
Törökország a gázszállításban Olaszország és a délkelet-európai államok számára fontos tényező, mivel a regionális gázelosztó szerepe miatt több tranzitvezeték a területén halad át: így a Magyarországot elérő Török Áramlaton, de a Transzanatóliai Gázvezetéken keresztül is szállítja a fosszilis tüzelőanyagot például Olaszországba.
Azt követően, hogy Brüsszel bírálta a török demokrácia helyzetét, Recep Tayyip Erdogan kijelentette: Törökország és az unió útjai elválhatnak egymástól.
„A jelenlegi helyzetben az Európai Unió olyan lépéseket tesz, amivel elszakad Törökországtól. Értékelni fogjuk ezeket a fejleményeket, és az értékelések után, ha szükséges, elválhatnak útjaink az Európai Uniótól” – mondta Erdogan Isztambulban, mielőtt New Yorkba utazott volna, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésén.
Az Európai Parlament szeptemberben elfogadott 2022-es jelentése szerint a török csatlakozási folyamat a jelenlegi körülmények között nem folytatódhat.
A jelentés kritizálta a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányát és a nők jogainak romlását – írja a Bloomberg.
A riportban a Politico szerint az állt, hogy az uniónak a jelenlegi helyzetben – az említett hiányosságok miatt – nem szabad folytatnia további tárgyalásokat Törökország uniós tagjelöltségéről, és szerintük ehelyett más módon kellene folytatnia az együttműködést Brüsszelnek és Ankarának. Az Európai Parlament felszólította az uniót, hogy vizsgálja felül az EU és Törökország viszonyát.
Ez a jelentés tele van igazságtalan vádakkal és a törökellenes körök dezinformációján alapuló előítéletekkel, az Európai Parlament szokásos sekélyes és nem előrelátó megközelítését tükrözi, mind az országunkkal való kapcsolataiban, mind az unió jövőjét illetően – reagált a jelentésre a török külügyminisztérium.
Az EU és Törökország 2005-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. A folyamat ugyan megrekedt, de Törökország továbbra is az unió kulcsfontosságú gazdasági és védelmi partnere maradt.
Júliusban Mehmet Simsek török pénzügyminiszter azt mondta, hogy az ország az EU-ra mint a változás inspirációs forrására tekint, ezzel próbálva feléleszteni a megrekedt csatlakozási tárgyalásokat.
A kaposvári Agora második emeleti kiállítóterében nyílt meg a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület tagjainak közös kiállítása.
– Azért tartottuk fontosnak ezt a kiállítást, hogy itt, Kaposváron is bemutassuk annak a munkának az eredményét, amely Szigetváron, a nemzetközi művésztelepen született, s a szigetvári önkormányzat és az egyesületünk kapcsolatából ered – mondta el Halmos Klára, az egyesület titkára, a szigetvári művésztelep vezetője
– Öt éve helyeztük át a művésztelepünk székhelyét Barcsról a szigetvári várba, ahol idén augusztusban huszonhárman dolgoztunk együtt. A várban is látható szeptember végéig egy nagyszabású kiállítás egy új kiállítótérben – tette hozzá.
Kaposváron tizennégy munkát állítottak ki a Vörös András rendezte tárlaton. A kiállításra a műfaji sokszínűség jellemző.
Az akrilfestmények mellett rézkarcok, egyedi grafikák is paravánra kerültek azoktól a művészektől, akik évek óta részt vesznek a művésztelep munkájában. Idén egy törökországi művész is kapcsolódott a társasághoz, Szigetvár testvértelepüléséről. Az ő munkái is láthatók a kaposvári tárlaton.
Halmos Klára érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a szigetvári művésztelepi időszak érezhetően egyre mélyebb hatást gyakorol az alkotókra. Van, akit a helyszíni adottságok inspirálnak új utakra, többeket a történelmi múlt befolyásol új irányba, s maga az atmoszféra is erős érzelmeket kelt, új inspirációkat ad az alkotóknak.
A negyedik, utolsó mérkőzésen Füle Mátyás képviselte a mieinket a Magyarország–Törökország Davis-kupa-osztályozón Ergi Kirkinnel szemben, és hasonlóan az előzőkhöz, 2:0-s magyar siker született.
Gyakorlati tétje nem volt, Füle Mátyás pályafutásában mégis különös jelentőséggel bírt, hogy bemutatkozott a Davis-kupa-válogatottunkban. A nagykanizsai születésű teniszező szülővárosához közel ölthette magára a magyar színeket első ízben – miután a páros mérkőzés is a javunkra dőlt el Marozsán Fábián és Valkusz Máté jóvoltából, Nagy Zoltán szövetségi kapitány a csapattal egyeztetve változtatott az előzetes terven. A már biztos kimenetelű párharcon nem volt értelme például egy esetleges sérülést kockáztatnia Marozsánnak, ráadásul közvetlen előtte lejátszotta a párost, nem volt ereje teljében, így teljes mértékben volt ráció a cserében – Fajta Péter pedig kisebb sérülésről beszélt a meccs után. A török együttes is váltott, az egyébként párosra nevezett Ergi Kirkin nem játszott azon a találkozón, de a negyedik meccsen neki is lehetőséget adott a törökök edzője, Alaatin-Bora Gerceker.
Ez bizonyult a legszorosabb meccsnek, de legalább a nézőknek meghosszabbodott a szombati teniszes élményük a keszthelyi Helikon Teniszcentrumban, és ahogy a többi összecsapáson, itt sem volt veszélyben a győzelem. Az első játszma két breakváltás után rövidítésbe torkollott – ez volt a párharc első és egyetlen tie-breakje, melyben Füle volt a magabiztosabb. A második szett – ismét az előzőekhez hasonlóan – a magyar játékos fölényét hozta, úgy látszik, a győzelem egyik fő kulcsa volt, hogy a magyar játékosok ereje tovább tartott. 3:2-ig még tartotta a lépést Kirkin, az ekkor elszenvedett brékből viszont már nem volt visszaút.
A mieink tehát simán, 4:0-val győzték le a törököket, ezzel jövő év elején ismét megpróbálhatják kiharcolni a világdöntőbe való bejutást a Davis-kupa 2024-es kiírásában.DAVIS-KUPA
Mészáros Lőrinc vasútépítő cége, a V-Híd szövetségre lép a török Gülermak csoporttal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter osztotta meg közösségi oldalán, aki Mészáros Lőrinccel együtt volt jelen a tárgyalásokon.
Magyarország és Törökország közötti gazdasági együttműködés folyamatosan erősödik, jelenlegi kereskedelmi forgalmunk már 4 milliárd dollár. Török vállalatok rendszeresen beruházásokat hajtanak végre Magyarországon, és a magyar cégek is aktívak a török piacon – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.
A külügyminiszter elmondása szerint a török Gülermak csoport a világ 15 legnagyobb közlekedési infrastruktúra-fejlesztő vállalata közé tartozik, a V-híddal közösen pedig lehetőség nyílik arra, hogy közösen részt vegyenek a legnagyobb európai projektek megvalósításában is.
Mint vízbe dobott súlyos kődarab, úgy keltett máig tovagyűrűző hullámokat egy szinte már megszokásból, pontosabban szólva régi politikai reflexből fakadó hatósági döntés híre Törökországban és külföldön. Miután az antalyai repülőtéren “terrorpropaganda terjesztéséért” még augusztusban őrizetbe vették, majd diplomata-útlevelének felmutatása ellenére több órán át fogva tartották Gökay Akbulut asszonyt, A Baloldal pártjának (Die Linke) parlamenti képviselőjét, a Német Újságírók Szövetsége (DJV) sürgős figyelmeztetésében egész tagságát eltanácsolta bármi célú jövőbeni törökországi beutazástól. Közben a német diplomácia határozott fellépésének, “magas szintű, erélyes és többcsatornás” tiltakozásának hatására szabadon engedték a gyors közbelépéséért kormányának köszönetet mondó képviselőt. Az eset ezzel azonban nem zárult le.
Mint német források emlékeztettek, Gökay nyolcévesen, gazdasági és politikai okokból menedéket kérő kurd alevi szülők gyermekeként 1990-ben érkezett új hazájába. Kiváló képességei és iskolai eredményei képesítették arra, hogy Heidelberg világhírű ősi egyetemén folytathasson tanulmányokat, s doktorálhasson ott politológiából, szociológiából és közjogból. Közben alkalomszerűen pincérként és egy telefonos tudakozóban dolgozott. Egyetemi évei alatt részt vett a Kurdisztáni Diákok Szervezetének munkájában, és tevékenykedett a kurd Civaka Azad (Szabad Társadalom) tájékoztató központban. 2017-ben beválasztották a szövetségi gyűlésbe, ahol alelnöke lett a német-török parlamenti csoportnak. Testvérpártként támogatta a törökországi ellenzéki kurdbarát HDP-t, a Népek Demokratikus Pártját, követelte bebörtönzött tagjainak szabadlábra helyezését, de azt is, hogy szüntessék meg a terroristának minősített Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK németországi tevékenységi tilalmát. Ismeretlenek többször halálosan megfenyegették. Másfelől napvilágra került az is, hogy megfigyelte a német belső elhárítás, az alkotmányvédő hivatal is, ami ellen, a megalázó és hátrányos titkos intézkedés jogi megalapozottságát tagadva, pártjával együtt hivatalosan fellebbezett.
Gökay Akbulut
Mindamellett törökországi ideiglenes őrizetbe vételének legfőbb okaként azt valószínűsítik, hogy a közösségi médiában sorozatosan megbélyegezte az észak-szírai kurd önkormányzat, a Rodzsava területén végrehajtott török hadműveleteket és ott terrorellenes céllal úgynevezett biztonsági övezetek létrehozását.
A német újságíró kollégák számára kiadott szigorú DJV-figyelmeztetés időszerűségét, célszerűségét azonban megkérdőjelezték olyan német és török média-képviselők, akik egyébiránt általában a törökországi politikai viszonyok, kiemelten pedig a sajtót megszorongató kormánypolitika éles bírálói. Őket szólaltatta meg a Der Freitag című berlini lap tudósítójaként Barıṣ Altıntaṣ isztambuli újságírónő, a Média- és Jogi Tanulmányok Szövetségének (MLSA) alapító társigazgatója. E szervezet jogi védelmet, illetve szakmai-anyagi támogatást nyújt veszélyeztetett vagy munkanélkülivé vált újságíróknak. A nyilatkozók nem vonják kétségbe a DJV állásfoglalásának igazát, amely szerint Erdoğan tekintélyuralmi rendszere hovatovább már kritikusait is az állam ellenségeinek, vagyis közellenségnek tekinti, és üldözi is őket, ha módja nyílik rá.
Ám felmerül a kérdés, hogy ez esetben a DJV nem eltúlzottan reagált-e a történtekre. Különbséget kell tenni ugyanis egyes politikai események, politikusok megnyilatkozásai és adott politikai légkörben végzett kritikus nemzetközi újságírás között – mutatott rá a Törökországban működő Külföldi Médiák Szövetségének (FMA) elnöke, Chris Freiland tudósító és tévérendező. Az évtizedek óta Törökországban élő német újságíró szerint vitathatatlan, hogy bizonyos témák kockázatosak mind a török, mind a külföldi újságírók számára. Nem minden kritikus tudósítás hoz azonban bajt a szerzőjére. Jelenleg attól sem lehet eltekinteni, hogy az utóbbi három évben a velük szembeni súlyos kihívások ellenére külföldi újságírók is sokkal többször nyúlhattak kritikusan érzékeny témákhoz, mint 2016, tehát a katonai puccskísérlet éve és 2018 között, vagyis olyan időszakban, amikor 200 újságíró került rács mögé.
(Freiland nemcsak munkájából kifolyólag és azért “ért jól” Törökországhoz, mert felesége is török, hanem mert régi “örökletes” kapcsolatok is fűzik az országhoz. Egyik felmenője, Johann Meyer ugyanis 1876-tól II. Abdulhamid szultán és előkelő környezete fő órásmestere volt a Yıldız-palotában. Ottani szolgálati idejének letelte után virágzó boltot és műhelyt nyitott Konstantinápoly Galata negyedében.)
Keményebben fogalmaz Özgür Öğret, aki Törökországot képviseli az 1981-ben alapított New York-i Újságírók Védelmének Bizottságában (CPJ). “Sajnos Törökországról némelyeknek csak az jut eszébe, hogy ott problémák vannak a sajtószabadsággal, s hátrányt szenvednek a kormánykritikus újságírók – jelentette ki. Mégsem lenne korrekt dolog azt állítani, hogy a kormányt bíráló összes újságírónak ebből baja lesz, akár török állampolgár, akár nem.”
– Inkább arról lehet szó – folytatta feltűnést keltő nyilatkozatában a török JCP-képviselő -, hogy olyan véletlennek tetsző kormánypolitikával van dolgunk, amely azonban minden bizonnyal stratégiai indíttatású. Vagyis – hogy úgy mondjam – tiszta lutri ugyan, hogy a sok újságíró közül, aki hasonló “érzékeny” témát dolgoz fel, vagy a közösségi médiumokban nyilvánít véleményt, ki lesz az az egyetlen vagy az a néhány, akinek meggyűlik a baja a kormánnyal. De szerinte annak az újságírónak “van nagyobb esélye ezen a szerencsétlen szerencsejátékon”, aki a kormány által érzékenynek besorolt témát, jelenséget tűz tollhegyére. Márpedig ennek a gyakorlatnak az az egyértelmű célja, hogy öncenzúrára kényszerítsen. S mindenképpen fokozott kockázattal kell számolnia annak, aki “bizonyos témák” feszegetésére adja a fejét – hangsúlyozta Özgür Öğret, aki korábban írt a The New York Times és a londoni The Times, valamint a baloldali török BIANET (Független Kommunikációs Hálózat) hírportál számára is.
Szintén kétli, hogy célravezető-e a DJV újságírókat törökországi utaktól eltanácsoló felhívásának követése Bülent Mumay, a Deutsche Welle isztambuli irodájának török koordinátora. Az isztambuli újságíró, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitung internetes oldalain két nyelven közölt Isztambuli leveiben régóta ostorozza az erdoğani politikai berendezkedést, most kijelentette: minthogy Törökországban mind jobban korlátozásnak van alávetve a külföldi média, életbevágóan fontos a nemzetközi újságírók jelenléte az országban. Csak így lehet ugyanis elfogulatlan képet alkotni a törökországi eseményekről. Mumayt nemrégiben 20 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték “személyes adatokkal való visszaélésért”, illetőleg azért, mert nem volt hajlandó magát alávetni a cenzúrának egy államközeli építőipari vállalkozásnál tapasztalt rendellenességekkel kapcsolatban.
A török újságírók közül azonban az utóbbi időben ténylegesen alighanem Barış Pehlivant fosztották meg szabadságától leggyakrabban. Az ellenzéki és baloldali Cumhuriyet híres riportere szomorú csúcsot mondhat magáénak: valóságos ingajáratot volt kénytelen teljesíteni fegyintézetek és a külvilág között. Három esztendő alatt rövidebb-hosszabb időre ötször fordult meg börtönben. Legutóbb augusztus elején SMS-ben értesítették, hogy meg kell kezdenie egy korábbi büntetésének letöltését is az Isztambul külterületi Silivri börtönében. Ott, ahol közismerten sok kormánybírálót tartanak elzárva. Nyolc hónapra történő mostani “behívásának” alapjául az az ítéletindoklás szolgált, amely szerint “államtitok elárulásával megszegte a nemzetbiztonsági törvényt”. Más laptárskollégákkal együtt ugyanis 2020-ban ő is tudósított egy Líbiában elhunyt török titkosszolgálati ügynök temetéséről…
Barış Terkoğlu és Barış Pehlivan (jobbra)
Ám Pehlivan megalkuvást nem ismerő publicisztikai és riporteri tevékenysége mellett kínos leleplezéseket tartogató könyvek népszerű szerzője is. Nevéhez fűződik SS címmel megjelent műve, amelyben Süleyman Soylu volt belügyminiszternek a szervezett bűnözéshez fűződő gubancos kapcsolati szálait igyekezett szétbogozni. A másik szenzációs munkája, amelyet barátjával, szerkesztőségi kollégájával és harcostárs druszájával, Barış Terkoğluval együtt írt, Kiszivárogtatás, avagy a Wikileaks-oldalak híres törökjei címmel látott napvilágot. Ebben – mint írták – titkos amerikai okmányok alapján nyilvánosságra hozták, kik és miként terveztek meg “Törökországban igazságtalanságokat”.
Csakhogy ezt a könyvet, amelynek gondozását a Vörös Macska Kiadó (Kırmızı Kedi Yayınevi) vállalta, nem szabadlábon, hanem börtönben, egymástól elkülönítve, más-más cellában ,mégis közösen, és ami szinte hihetetlen, titokban alkották… egy védőügyvéd közvetítő közbenjárásával. Ezt a régi történetet sok év távlatából a napokban mondta el először a Cumhuriyet hasábjain a most negyvenéves Barış Pehlivan.
A szerző 27 éves volt, amikor azzal vádolták meg, hogy terrorszervezet tagja. Vele egyidős barátjával együtt 2011. február 14-én tartóztatták le, mielőtt még le tudták volna adni a kiadónak a már kész kéziratukat. Aznap reggel tucatnyi rendőr jött értük, megbilincselték őket és lefoglalták a számítógépeket. “A könyvnek kampec, kár volt a melóért!” – kiáltottam oda a másik Barışnak. S amit ekkor ő válaszolt, az lett ennek az emlékező cikknek a mottója: “Ne csüggedj, testvér, megírjuk újra!”- így most Pehlivan. És aztán valóban ez történt – de már a börtönben.
Tizenkilenc hónapot raboskodtak. Az író természetesen igen szófukar módon adta elő a történteket. Szavaiból azonban annyi kivehető, hogy fejből rekonstruálták az elkobzott könyvet. A hosszú éjszakák csöndjében folyamatosan vetették papírra, majd egymással egyeztették és kicserélték mondataikat. Annyit körmöltek, hogy nagy bőrkeményedések keletkeztek az ujjaikon. A kicsempészett szöveget a két feleség számítógépen öntötte nyomdakész formába. Persze mi olvasók érthető módon most sem tudhattunk meg pontos részleteket, hogy egy ilyen vakmerőség miként volt lehetséges egy “állambiztonsági” fegyházban. De nagyon valószínű, hogy ügyvédjük nem egyedül dolgozott. Gyanítható, hogy néhány benti őr vagy talán titkos politikai elkötelezett rokonszenvező támogatta, segítette is őket, szemet hunyva e zárkabeli különös ügybuzgóság felett. Tény, hogy amikor egy engedélyezett látogatás alkalmával először láthatták szeretteiket, velük jött a Vörös Macska Könyvkiadó tulajdonos-igazgatója is. Haluk Hepkon az őt kísérő börtönőrök szeme láttára és teljesen zavartalanul átnyújthatott egy papírlapot. Senki nem tudta, mi az. A könyv szerződése volt. Aláírták és visszaadták. Aztán a megjelenésre való várakozás hosszú börtönnapjai következtek. S végül felvirradt ama nagy nap is: már újságokban olvashatták, hogy könyvük megjelent, méghozzá Törökország egyik legnevesebb baloldali publicistájának, Doğan Yurdakulnak az előszavával. E szintén többszörösen börtönviselt veterán újságírónak menekülnie kellett puccsista tábornokok vészbírósága elől, s hosszú éveket töltött emigrációban Brüsszelben, Genfben és Párizsban. S legutóbb is szintén “nemzetbiztonsági vétségért” egyévi börtönbüntetést kellett letöltenie.
És eljött az a nap is, amikor az állam azt mondta, hogy bocsánat, más szóval felmentettek minket – eleveníti fel a török igazságszolgáltatás ritka pillanatát Pehlivan. “Győztünk. Újságcikkeinkért tartóztattak le, de a fogságban is lényegében újságot írtunk, újságírók maradtunk. Azok a bírák pedig, akik bennünket elítéltek, már nincsenek a helyükön. Hasonlóképpen elmozdították állásukból azokat az ügyészeket, akik bennünket bíróság elé állítottak, úgyszintén az utánunk nyomozó rendőröket.”
Barış Pehlivan változatlanul folytatni kívánja küzdelmét írásaival eddigi céljaiért, ahogy ő fogalmaz, a hazájáért és a szabadságért, noha tudatában van annak, hogy továbbra sincsbiztonságban. De közismerten bátor, és kemény fából faragták. Mintegy jelképesen erre utal vezetékneve, a Pehlivan is, amely magyarul birkózót, keménykötésű legényt jelent…
Több mint százötven vállalattal, köztük számos török céggel szemben vezetett be szankciókat az Egyesült Államok, mert azok kiszolgálják az orosz védelmi minisztériumot. Az intézkedés kényes időben történt, Washington szeretné, hogy a török parlamenti októberben kezdődő ülésszakán mihamarabb jóváhagyja Svédország NATO-csatlakozását. Az amerikai pénzügyminisztérium csütörtök esti közleménye szerint a szankciós listára többek közt felkerültek a török Margiana Insaat Dis Ticaret és a Demirci Bilisim Ticaret Sanayi nevű vállalatok, mert beszállítottak olyan orosz cégeknek, amik az orosz hadseregnek adnak el az ukrajnai háborúhoz szükséges felszereléseket.
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
