„Árulás” és kurd csalódottság kezére játszhat-e Erdoğannak Isztambul „visszahódításában”?

          A március végi önkormányzati választások közeledtével Törökországban döbbenetet keltett egy politikai hír, amely teljesen váratlanul robbant be a köztudatba. Mindez hónapokkal azután történt, hogy Recep Tayyip Erdoğant tavaly májusban ismét újraválasztották államfőnek. Pedig legyőzött ellenfele, Kemal Kılıçdaroğlu ez alkalommal egyáltalán nem számított esélytelennek az eddigi államfővel szemben. Az előzetes felmérések reális esélyekkel kecsegtették, s biztos lehetett abban, hogy más ellenzéki pártokkal összefogva őt támogatják majd nemcsak saját köztársasági néppárti (CHP) párthívei, hanem rajtuk túlmutatóan is jelentős társadalmi rétegek, így a világi beállítottságú demokratikus kurdok is. Kétségtelen, hogy Kemal Kılıçdaroğlu CHP-pártvezér, aki alevi kurd gyökerű család sarja, és pártját kemalista szociáldemokrata irányultságúnak értelmezi, most először volt megalapozottan nagy reménysége a korában elbizonytalanodott, bukdácsoló ellenzéknek. Ám most sem sikerült felülkerekednie a hatalom régi birtokosán.

          Ez a várakozások ellenére elszenvedett vereség már önmagában is kiábrándító volt. A széles körű csalódottság azonban sokakban hirtelen hitetlenkedésbe, majd elképedésbe csapott át, főleg a CHP politikai szövetségesei és támogatói körében. Fény derült ugyanis arra, hogy Kılıçdaroğlu győzelme esetére titkokban miniszteri tárcákat ígért egy szélsőjobboldali nacionalista, pántörök és kurdellenes szemléletű politikai tömörülésnek, a jelentőségét egyébként jócskán meghazudtoló elnevezésű, néhány százalékos Győzelem Pártjának (Zafer Partisi, ZP). Úgy fest tehát, hogy mégiscsak akadt valaki, aki ebben a kiélezett választási küzdelemben még ezért az esetleges néhány százalékos támogatásért is hajlandónak mutatkozott elvtelen alkura. Ez a sötét ügy politikai-erkölcsi vonatkozásaival és további esetleges következményeivel némely hírmagyarázónak eszébe juttatta a még régi, „megreformálása” előtti CHP-t, amikor a párt EU- és Amerika-ellenes tüntetéseket tartott. Akkori vezére pedig belekeveredett egy kínos erkölcsi botrányba, s kénytelen volt lemondani. A közösség médiában ugyanis a nyilvánosság elé tárták videón rögzített „nagy ágyjelenetét”, amely a nős politikust félreérthetetlen helyzetben együtt mutatta egy jól felismerhető nővel, történetesen férjezett helyettesével.

          Különös módon éppen a ZP elnöke, Ümit Özdağ árulta el, hogy az írásba foglalt megállapodás értelmében nekik jutott volna többek között a belügyminisztérium, valamint a belbiztonsági, igazságügyi és gazdasági miniszterhelyettesség. Mindezek tetejébe még a kiemelt fontosságú Nemzeti Hírszerző Szervezet, az MIT is. Mint állította, a kinevezésekről minden alkalommal közösen döntöttek volna. Az első hallásra felfoghatatlannak, sőt józan ésszel csakis egyenesen légből kapottnak tetsző hírt, amely nem kevesebbet tartalmazott, mint hogy a törökországi ellenzéket vezető balközép párt kölcsönösen megfogadott titoktartás leple alatt gátlástalanul lepaktált a szélsőjobbal, először tagadta a CHP szóvivője, később azonban kénytelen-kelletlen megerősítette maga Kılıçdaroğlu is.

          Nem is maradt el az azonnali kemény politikai visszavágás. Mindenekelőtt kurd közéleti tényezők és szervezetek reagáltak határozottan. Érthető módon ők érezhették legfájdalmasabban, hogy cserbenhagyták őket. Hiszen 2019-ben az önkormányzati választásokon a népes isztambuli kurd kolónia szavazataival segítették fényes győzelemre és így a Boszporusz-parti lüktető világváros főpolgármesteri székébe a CHP jelöltjét, Ekrem İmamoğlut. Ezzel akkor a legnagyobb török városban, de Ankara fővárosban és máshol is véget vetettek a hosszú ideje tartó AKP-kormányzásnak. S ezáltal már-már szabadnak vélték az utat még átütőbb sikerű általános választásokhoz, az államvezetés legmagasabb szintjén végrehajtandó alapvető változásokhoz is.

          Most ilyen körülmények között minősítette szégyenletesnek Kılıçdaroğlu és Özdağ alkuját a híres kurd ügyvéd és emberi jogi harcos, Eren Keskin asszony. İrfan Aktan török publicista pedig, a törökországi kisebbségek, főleg a kurdok törekvéseinek egyik leghatásosabb és legszakavatottabb török tolmácsolója a Kılıçdaroğlut támogató kurd szavazók elárulásáról írt. Mint emlékeztetett, Kılıçdaroğlu megszegte adott szavát, vagyis hogy felszámolja annak a törvénytelen politikai gyakorlatnak a következményeit, amellyel a kelet- és délkelt-törökországi kurd területeken törvényesen megválasztott polgármestereket az AKP kormány önkényesen leváltotta, s helyükre saját megbízottait ültette. Összesen 48 ilyen elmozdított kurd tisztségviselő esete ismert, ők mind a baloldali kurdbarát Népek Demokratikus Pártját, a HDP-t képviselték.

          Széles körű hazai és külföldi ismertségük folytán a török és kurd nyilvánosságban e két tekintélyes személyiségnek a szava igen súlyosan esik a latba. A többszörösen börtönviselt Keskin asszony mint az emberi jogok törökországi szervezetének alelnöke többek között nagy visszhangot keltve fellépett a börtönökben fizikai erőszakot elszenvedő nők érdekeinek törvény előtti védelmében, de síkraszállt a kurd anyanyelvű lakosság szabad nyelvhasználatáért, s néhány évig – 2016-ban történt végleges betiltásáig – ő volt a főszerkesztője a radikális kurdbarát Özgür Gündem (Szabad Napirend) című isztambuli napilapnak. Állandó igazságügyi-rendőrségi zaklatásnak volt kitéve, s többször szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték, hol a „PKK-terrorizmus ösztönzéséért-pártolásáért”, hol a „haderő becsmérléséért” vagy a „Török Köztársaság elnökének megsértéséért, a törökség, a köztársasági intézmények és az állami szervek megalázásáért, lealacsonyításáért”. Még mindig folyik ellene eljárás az Özgür Gündem irányításáért, a lapnak az ő főszerkesztése idején „hatóságilag tapasztalt ártó szellemiségéért”. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet sorozatos igazságtalan börtönbüntetéseinek elismeréseképpen lelkiismereti fogolynak minősítette. Emellett számos más nyugati elismerésben is része volt.

          Ami pedig Aktan publicistát illeti, ő végigjárta a legjelentősebb török baloldali újságok szerkesztőségeit, így dolgozott az azóta megszüntetett népszerű Radikal című napilapnál is. Jelenleg is sokat tesz a törökországi kurd probléma éles megvilágításáért – a kérdésről több könyvet is írt –, de ugyanennyire ismert a törökországi sajtó- és véleményszabadságért kifejtett tevékenysége is. 2022-ben neki ítélték oda az Európai Sajtódíjat.

          Minden bizonnyal kettőjük erélyes fellépésének is része volt abban, hogy „árulása” után a párt élén tarthatatlanná vált az egyébiránt 75 éves Kılıçdaroğlu helyzete. Egy számára vereséggel végződött belső szavazás után kénytelen volt átadni helyét megválasztott utódjának, a 49 éves Özgür Özelnek. Az új elnök eredeti hivatásának a gyógyszerészetet választotta, s már otthon és külföldön is ismert farmakológus volt, amikor végképp átváltott a politikára. 2009-től CHP-párttag, 2011-től nemzetgyűlési képviselő. A 2016. július 15-ei katonai puccskísérlet idején bogárhátú sárga Volkswagen autóján másokkal együtt robogva igyekezett eljutni a nemzetgyűlés épületéig. Útközben helikopterről tüzet nyitottak rájuk, máskor a biztonsági erők katonái kocsijuk mögé bújva vívtak tűzharcot puccsista felkelőkkel. Közben mindent videóra vettek, hogy – mint elmondta – utóbb a legapróbb részlet is meglegyen a családnak. A nemzetgyűlés épülete elleni puccsista légitámadást már óvóhelyen vészelte át, s a helyi tv-rádió stúdióban rögtön be is számolt a történtekről.

          Megválasztása után a Gazete Duvar című rendszerkritikus baloldali lapnak adott első nyilatkozata szerint a CHP új vezetőjeként baloldali és szociáldemokrata politikát folytat majd, egyben bírálta elődjét „helytelen szövetségi” politikájáért, valamint azért, mert jobboldali tanácsadókra hallgatott. Ám – mint mondta – törekszik jobboldali szavazók megnyerésére is.

          Politikai megfigyelők úgy vélik, hogy elődjének „szélsőjobboldali kisiklása” a lehető legrosszabb pillanatban, közvetlenül a küszöbönálló önkormányzati választások előtt határozottan ártott a CHP tekintélyének, s ezáltal gyengítheti Ekrem İmamoğlu isztambuli CHP-s főpolgármester újraválasztási esélyeit. De még valami más is ellene hathat utóbbi újabb győzelmének. A 2019-es helyhatósági választásokon a kurdok érdekeit is képviselő HDP nem indított saját jelölteket, kinyilvánítva, hogy İmamoğlut támogatja. Most ellenben – új nevén – mint a Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja (DEM Parti) hagyományosan két társjelöltet is indít: Meral Danış Beştaş asszonyt és Murat Çepnit. Előbbi ismert ügyvéd, a nők jogainak és az általános emberi jogok védelmezője, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságára készített beadványokat kirívó törökországi jogsértésekről. Férjével együtt letartóztatták, s megkínozták. Később összefüggésbe hozták „PKK-terrorizmussal” is, s egy időre bebörtönözték. A másik jelölt, Çepni korábban az Elnyomottak Szocialista Pártjának vezetőségi tagja volt. Diákkorában egyszer letartóztatták, s ezért nem fejezhette be egyetemi tanulmányait.

          A DEM-nek korábban őelőttük azonban lett volna egy igen ígéretes eredeti főpolgármester-jelöltje Başak Demirtaş asszony személyében. Ő a felesége az állítólagos „terrorista propaganda terjesztésének” vádja alapján börtönbe zárt korábbi népszerű és sikeres kurd pártvezérnek, Selahattin Demirtaşnak.

          Az esélyesnek tartott Başak asszony elemzők szerint sok kurd, de más szavazót is magához vonzott volna, eltérítve-elcsábítva őket a hivatalban lévő és tisztét megőrizni készülő İmamoğlu táborából. Ám váratlanul és magyarázat nélkül hirtelen visszalépett, csupán annyit közölve, hogy döntését a DEM illetékeseivel közösen hozták meg. Ez az indoklás nélküli és azóta sem egészen tisztázott elhatározás sok szóbeszéd tárgya lett. Például azt suttogták, hogy a DEM és Başak asszony a színfalak mögött tenyerébe csaptak Erdoğannak, s megígérték: semmit nem tesznek, amivel İmamoğlu főpolgármester újraválasztását szolgálnák az AKP-jelölt Murat Kurummal szemben. Ennek fejében viszont elvárják Selahattin Demirtaş szabadlábra helyezését. De azt is terjesztették, hogy maga İmamoğlu „kérte” a DEM pártot, hogy ne indítsa a kurdok körében közkedvelt Başakot, mert ez számára hátrányos lenne, elszívna tőle támogatókat. Ezekről a híresztelésekről beszámolt a BBC török adása is.

          A rab Demirtaş börtönéből feleségének védelmére kelt. Írásos nyilatkozatában keserűen állapította meg, hogy a Başak asszony DEM párti jelöltségéről való lemondása körüli igaztalan és méltatlan megnyilvánulások szomorú képet mutatnak a törökországi helyzetről, közállapotokról. „A poltikai pártok hovatovább egyszerű mandátum-, pozíció- és profitszerző gépezetté váltak. Elsőre rögtön az jut eszükbe, nem kínálkozik-e valamiféle kedvező alkalom egy-egy tisztátlan alku megkötésére. Nem gondolnak arra, hogy ildomosabb lenne elsősorban a demokrácia és a béke melletti elköteleződés”.

          Ezenközben Erdoğan sem tétlenkedett, már most belevetette magát a választási kampányba, amelyet meghirdetetten „Isztambul CHP-től való visszahódításának” céljával folytat. Tekirdağban mondott beszédében azt a régi vádat szegezte az ellenzék, főleg a DEM mellének, hogy „kapcsolatot tart fenn Kandillal”, vagyis azzal a hegyvidékkel, amely a „terrorista PKK” búvóhelye és irányítóközpontja. Szerinte a DEM „zárt ajtók mögött kovácsol győzelmi terveket, és semmi tisztelet nem tanúsít a török nemzet iránt.”

          Az ő embere és bizalmasa az AKP-jelölt Murat Kurum korábbi környezetvédelmi, várostervezési és klímaváltozási miniszter, aki még korábban a török lakásépítési hatóság (TOKI) osztályvezetője volt. Az ingatlankezelésben is nagy gyakorlattal rendelkező szakember akkor került a figyelem középpontjába, amikor a délkelt-törökországi földrengés után ő irányította a szükségszállások építését. Különösen a fiatalabb nemzedék soraiban népszerű, annak köszönhetően, hogy szorosan együttműködik a közösségi médiabeli úgynevezett influenszerekkel.

          Máskülönben Erdoğan, aki legszorosabb politikai szövetségeseit már régóta kizárólag szélsőjobboldali, valamint iszlámista kurd pártok közül válogatta össze, most tapogatózik az összefogás lehetősége felől az Új Jólét Pártjánál (Yeniden Refah) is. Ennek elnöke dr. Fatih Erbakan, aki magáénak vallja híres apja, néhai Necmettin Erbakan volt kormányfő szellemi örökségét. A nagy tehetségű idősb Erbakan nyugatnémet gépészmérnöki diploma birtokában kezdett otthon erősen muzulmán színezetű pártalapító politikába, amely végül Amerika-, Európa-ellenes, antiszemita és nemzetközi mohamedán összefogást hirdető iszlámizmusba torkollott. Nézeteit Nemzeti Látásmód (Milli Görüş) címmel foglalta össze. A fiatal Erdoğan egy ideig szintén ennek az eszmeáramlatnak a bűvkörébe került, később azonban szakított mentorának tekintett Erbakan hodzsával, s önálló útra tért. 1997-ben a hadsereg utóbbit lemondásra kényszerítette dübörgő páncélosainak félelmetes felvonultatásával.

          Dr. Fatih Erbakan pártja politikáját ismertető nyilatkozatában hangot adott annak az elvárásának, hogy újra kell gondolni a Svédország NATO-csatlakozására vonatkozó igenlő határozatot. Emlékeztetett arra, amit Erbakan hodzsa, a nagy tanító, vagyis apja mondott Törökországnak az Európai Unió kapujában való megvárakoztatásáról is, s ami szerinte ma változatlan történelmi igazságként és eligazításként vállalható: „Mit képzel magáról Európa? Ő akarja nekünk megmondani, hogy melyik haladási irány követésére vagyunk méltók? De hiszen mi vagyunk a történelem legtisztességesebb nemzete. Mi vagy méltónak tartjuk Európát valamire, vagy sem…” Médiabeszámolók szerint megállapodás nélkül ért véget Erdoğan és Erbakan első tárgyalása, s nem jelöltek ki időpontot újabb találkozóra…

          A legújabb közvélemény-kutatás szerint a jelöltek versenyében Murat Kurum volt miniszter és a kormányzó AKP jelöltje néhány százalékponttal egyelőre megelőzi Ekrem İmamoğlu főpolgármestert, a vezető ellenzéki párt, a CHP támogatottját. A küzdelem kimenetele így is még teljesen nyitott. Az államfő és AKP-elnök azonban még talonban rejteget egy fontos adut. Ám bizonytalan, hogy akár még az utolsó pillanatban is kész lesz-e kijátszani ezt az emberi és politikai szempontból egyaránt kétes végső ütőkártyát. A népszerű főpolgármestert ugyanis korábban elítélték „hivatalos személy megsértéséért”. Az ítélet, amelyet sokan jogilag megalapozatlannak, politikailag pedig sugalmazottnak tartanak, még nem emelkedett törvényerőre. Ha ez bekövetkezne, leparancsolhatnák İmamoğlut eddig győzedelmes politikai pályájáról… S ez tragikus végszó lenne.

Flesch István – Türkinfo

Flesch István – Türkinfo