A Lehel utca 38. szám alatti rétesbolt idén százéves. 1926-ban pékségként indult, az alapító Törökországból hozta a receptet. 1952-ben államosították, két év múlva rétesboltként nyitott újra. A mostani tulajdonos, Márton Mátyás 1987-ben vette át az üzletet – addig ügyészként dolgozott. Azóta mindennap nyitva vannak, szünnap nélkül. A recept nem változott. A vendégek között volt Kádár János és Mészáros Lőrinc is.

A Lehel utcában van egy rétesező. A bejárat felett a felirat: „Anno 1926”. Belépek, jobbra a pultnál kell rendelni. Balra öt kis asztalka szűkös helyen – a berendezés inkább a hetvenes–nyolcvanas éveket idézi, mint az alapítás korát. A pultban tizenhét féle rétes sorakozik, a sütőből folyamatosan kerülnek ki a friss tételek.

Márton Mátyás, a tulajdonos 76 éves, és 38 éve csinálja ezt. Ügyészből lett rétessütő.

„Nem vállalás kérdése volt, hanem kihívás” – mondja, miközben leülünk az egyik asztalkához, és elém tesz néhány rétest.

Ez a történet nem egy rétesboltról szól. Hanem arról, hogy mit jelent ugyanazt csinálni száz éven keresztül – miközben körülötted hétszer cserélődik a rendszer, kétszer romba dől a város, és minden, amiben hittél, egyik napról a másikra érvénytelenné válik. És te másnap reggel mégis bedagasztod a tésztát.
A pék, aki Törökországból hozta a titkot

Az alapító, Varga István 1899-ben született. Pék volt, és ahogyan akkoriban szokás volt, fiatalon tanulmányútra ment – egészen Törökországig.

„Az úgynevezett inaséveiben kiment Törökországba, és ott tanulta meg a baklava készítését.”

Márton Mátyás az apósáról beszél, akit sosem ismert személyesen – a történetet a feleségétől és az anyósától hallotta, darabokban, évtizedek alatt. Bár tény, hogy törzsvendégnek számított ő is az eredeti rétesezőben.

Mi, magyarok mindenre azt hisszük, hogy mi találtuk fel – a lecsót, a pörköltet, a rétest. Pedig a rétes török eredetű, az 1700-as években már említik.

A baklava a szultán süteménye volt – olyan drága és bonyolult, hogy a köznép nem készíthette. Ami ebből leegyszerűsödve, Erdélyen át eljutott Magyarországra, az lett a rétes.

Varga István 1926-ban pékséget nyitott a mai vasúti felüljáró környékén. Kenyeret, zsemlét, kiflit sütöttek – és rétest is.

A pékség túlélte a háborút és az ostromot is. Nem véletlenül: a pékeket nem vitték el katonának, még a legvégén sem. A kenyér kellett az embereknek – ez fontosabb volt, mint egy pluszkatona a fronton.

Folytatás

Forrás: index.hu