Albumajánló a versek és a zongoraszó szerelmeseinek

Nem új albumról van szó. 2013 novemberében jelent meg, a dalok pedig 20 évvel korábban íródtak. Ennek ellenére úgy érzem, beszélni kell róla, hallgatni kell, meg kell ismerni.

Szerzője a világhírű Fazıl Say, címe İlk Şarkılar. Első dalok, mert a szerző fiatal éveiben írt zenét az általa szeretett versekhez, de azért is, mert ennek a vállalkozásnak 2015-ben folytatása is lett Yeni Şarkılar (Új dalok) címmel.

A felvételeken maga a zeneszerző zongorázik, az énekes pedig Serenad Bağcan, akit Fazıl Say évekig keresett azért, hogy az általa megálmodott, méltó színvonalon rögzíthesse a dalokat egy lemez formájában.

Az albumon felfedezhetünk olyan költőket, akiket már bemutattunk oldalainkon, sőt magyar nyelven is olvasható néhány versük.

1-  Metin Altıok – Düşerim (Hatásaim a világra)

2-  Ömer Hayyam  – Akılla Bir Konuşmam Oldu (Volt egy beszédem az értelemmel)

3-  Cemal Süreya  – Dört Mevsim (Négy évszak)

4-  Metin Altıok  – Bu Kekre Dünyada (Ebben a savanyú világban)

5-  Can Yücel  – Sardunyaya Ağıt (Sirató a muskátlihoz)

6-  Pir Sultan Abdal  – Sordum Sarı Çiğdeme (Kérdeztem a sárga kikericset)

7-  Orhan Veli  – Efkarlanırım (Félelmeim)

8-  Orhan Veli  – İstanbul’u Dinliyorum (Isztambult hallgatom)

9-  Nazım Hikmet  -Memleketim (Hazám)

10- Muhyiddin Abdal  – İnsan İnsan  (Ember Ember)

Fazıl Say ajánlója az albumhoz:

„Előadóművészként több száz alkalommal találkoztam már a török művészetkedvelőkkel. A klasszikus zene legkiválóbb szerzőinek műveit adtam elő, illetve saját zongoradarabjaimat, oratóriumaimat és szimfóniáimat is bemutattam nekik sok-sok koncerten.

A kedvenc időtöltésem a versolvasás. Költők között nőttem fel: Cemal Süreya és Metin Altıok, édesapám legjobb barátai olyanok voltak számomra, mint a nagybácsik. Évekig voltam beszélgetéseik tanúja az ankarai Tavukçu étteremben, olykor ott is aludtam a mellettük összetolt székeken. A 70-es évek Ankarája… 7-8 éves voltam.

Ezen versek megzenésítése élvezet és büszkeség is volt számomra, mondhatni életem nagy kihívása, ezért verses albumaim sorát különböző költőkkel és versekkel fogom folytatni.

Különleges dolog számomra, hogy a mintegy 20 évvel ezelőtt írt dalaimmal most a török zeneszeretők elé léphetek. Elnézését kérek a késlekedésért. Remélem, hogy az országunkban legkedveltebb zenei műfaj, a dal soraiba léphetnek az én dalaim is.

A művekhez illő előadót nagyon nehéz volt megtalálnom. Ennek oka, hogy nem csak a zenét, hanem a verseket is előadni tudó művészre volt szükségem, és évekig nem találtam meg az általam keresett hangot.”

Engedjék meg az olvasók, hogy egy dalt kiemeljek. Fontos nekem, mert ez az a dal, melyet az albumról először ismertem meg, és emiatt kezdtem a többit is hallgatni. Egészen prózai módon találkoztam vele: egy TV-sorozat betétdalaként.

A szerző Muhyiddin Abdal a 16. században élt és alkotott, így régies szavakkal írt műve nehezen érthető, ennek ellenére érdemes olvasnunk és megértenünk. Kérem, hogy aki nem is érti pontosan a szavakat, az is hallgassa meg – akár csukott szemmel –, és érezze, ahogy hullámokban fejlődik, lüktet a dal. Annak, aki egy kicsit is tud törökül, érdemes megnéznie a klipet is: a vers sorait olvasva még inkább magával ragad minket a zene.

Erdem Éva – Tükinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here