Kirgizke utazásai (Téli Törökország – Romvárosok nyomában (8.nap)

December 27. –Kas, Xanthos, Fethiye

Borongós reggelre ébredtünk: sötétszürke fellegek gyülekeztek Kas felett, s bizony a városi sétához elkelt a széldzseki is. A szállásunktól nem messze feküdt a színház. Mi felülről támadtuk be a római építményt: az utcánkból nyílott egy csapás dombnak felfelé a dzsindzsásban. Felküzdöttük magunkat a domb tetejére, ahol számos kőszarkofág hevert elszórva a dús, élénkzöld aljnövényzetben. L. hálás fotótémát talált számos szép virágban, és a kilátás is klassz volt az öbölre és a városra. Kas az egykori kis halászvároska kellemes turistaközponttá nőtte ki magát a török turizmus fellendülésével: jachtkikötő, búvárközpont, és jó bázis a közelben levő ókori nevezetességek felkereséséhez, mindemellett – legalábbis így szezonon kívül – nem túl turistás. A közelben levő görög szigetre – Kastellorizora – rendszeresen indul kompjárat, a kompút szép időben emlékezetes élmény lehet. Mi ezt sajnos idő hiányában kihagytuk, talán majd egyszer máskor…

Leereszkedtünk a domboldalon a színházhoz, amit teljesen felújítottak, s szezonban bizonyára előadásokat, koncerteket is játszanak. Ezt is el tudnám képzelni egy kellemes programként egy langymeleg nyári estére, a tenger felől könnyű sós ízű szellő fújdogál… De most a színház tövében csak barna kecskék legelésztek, s pár gyógynövény gyűjtögető ember keresgélte a megfelelő füveket, bogyókat, gumókat és hajtásokat a közelben. A színháztól jobbra egy kis félsziget nyúlik be a tengerbe, latolgattuk, hogy továbbsétálunk arra, de olyan vad kutyaugatást hozott a szél magával abból az irányból, hogy letettünk a tervről. Ehelyett a város felé vettük az irányt, és a kikötőt elhagyva sétálgattunk a csendes, de hangulatos belvárosi utcákon. Az egyik kis utca végén egy hatalmas líkiai kőszarkofágra bukkantunk, a közeli ház udvarán pedig egy zöldcitromfa illatozott. A fehérre meszelt házak felső emeletén színesre festett falodzsák ugrottak ki, a házak falára vörös és lila virágban pompázó bougainvillea kúszott fel.

Folytatás >>>

Forrás: kirgizkeutazasai.blog.hu

Az élménybeszámoló előző részei:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész