Kilenc pontban Törökország: 9 mozifilm, melyben Isztambul is szereplő

Magyar igazságból három van, miként jókívánságból is, ha kifogjuk az aranyhalat. A cigányzenekar száz tagot számlál, hét mérföldes csizmával indulunk neki a nagyvilágnak, és a sárkánynak is illik mind a hét fejét levágni. A kilences pedig Törökország száma, legalábbis a Türkinfónál.

Sorozatunkban azt vesszük sorra, mi a 9 jó, ismert, ízletes, hazahozni-, hallgatni- vagy kóstolnivaló, sínen gördülő vagy fülbemászó… Összeállításunkban nem az objektivitás, hanem kimondottan az egyéni ízlés vezérelt bennünket. Legyen szó utazásról, irodalomról, gasztronómiáról vagy lakberendezésről, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat Törökországról – 9 pontban.

Az természetes, ha egy török gyártású film vagy sorozat Isztambulban játszódik. Időnként sötét, veszélyes utcái krimikhez szolgálnak helyszínül,  romantikus terei az érzelmes filmekhez nyújtanak hátteret, megint máskor pedig – az átlagos nézők számra csak az ily módon megnyíló – gazdagok világába csöppenünk egy-egy Boszporusz-parti villában járva.

Most olyan filmeket gyűjtöttünk csokorba, melyek külföldi gyártásúak, mégis Isztambulba utazhatunk segítségükkel. Azt tudjuk, hogy James Bond többször is „járt” Isztambulban: az Oroszországból szeretettel című 1963-as filmben, majd a modernebb, 1999-es A világ nem elég címűben,illetve 2012-ben újra a Skyfallban. Kihagyhatatlan, jól ismert alkotás továbbá a Gyilkosság az Orient Expresszen vagyRussell Crowefilmje, az Akihez beszél a föld. Most kevésbé ismert alkotásokat hoztunk Önöknek, a filmek bemutatásához pedig segítségül hívtuk a port.hu filmes adatbázist.

1Elrabolva 2.

Kezdjük egy nagyon izgalmas Liam Neeson-filmmel, melyben igazi főszereplő a metropolisz, olyannyira, hogy a török mozikban Takip: Istanbul (Kövess: Isztambul) néven futott. Az első film története szerint Bryan Mills volt CIA-ügynök lányát elrabolták. Most, két évvel ezután Isztambulba utazik egy biztonsági munka miatt, ahová magával viszi a lányát és feleségét is. A halottaikat gyászoló albán maffia bosszút esküszik, és ismét lecsapnak Mills családjára. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.  (IMDb 7,7)

2Csábító fűszer

Ez után a film után el kell mennünk étterembe is, mert ízeket, illatokat akarunk érezni, nem csak látni a finomságokat. Fanisz görög kisfiúként nő fel Isztambulban, gyermekkora igazi boldogságban telik. A nagyapja adja neki az első leckéket csillagászatból és konyhaművészetből. Ám 1959-ben a kiújuló görög–török politikai konfliktus miatt a családnak költöznie kell, tulajdonukat hátrahagyva telepítik ki őket Törökországból. A film bemutatja Fanisz útkeresését, a régi élethez, a családhoz, az illatokhoz való ragaszkodását, amelyet sem az évek, sem a távolság nem tud legyőzni. (IMDb 7,5)

3A Topkapi kincse

Az 1964-ben készült film azok érdeklődését keltheti fel, aki szeretik az akkoriban gyártott produkciókat, és értékelik a parádés szereposztást: Melina Mercouri, Peter Ustinov, Maximilian Schell. Oscar-díjas alkotás, amelyben öt tolvaj a lehetetlenre vállalkozva akarja a „nagy dobást” véghez vinni Isztambulban. (IMDb 7,1)

4Suszter, szabó, baka, kém

Egy elképesztően szövevényes kémfilm, melyben olyan kedvenceket nézhetünk, mint Gary Oldman, Tom Hardy, Colin Firth, Benedict Cumberbatch. A hajdani kémet, az elképesztő intelligenciájú George Smileyt visszahívják az angol hírszerzéshez. Smiley a múlt és jelen hihetetlenül kusza és rejtélyekkel teli eseményei között kutatva próbál tényekre találni. Ahogy azt a kémfilmekben – mely a nemzetközi játszótereken játszódik mindig – megszoktuk, a szereplőkkel együtt utazgathatunk a világban, így jutunk el Isztambulba is. Extra meglepetés: a film első helyszíne Budapest. (IMDb 7,1)

5L’ immortelle (A halhatatlan)

Sajnos ez a film nem nézhető meg magyarul, mégis szerepel listánkon, mert gyönyörű felvételek bukkannak fel benne az 1960-as évek Isztambuljából. A film hőse tanárként érkezik a számára teljesen idegen keletre. Érintkezésbe akar lépni az őt körülvevő emberekkel, de sohasem tud továbbjutni az első lépésnél. Mikor mélyebb kapcsolatot keres a látszólag független Leilával, az emberi viszonyokat kitörlő gépezet eltünteti szeme elől a nőt. Ám ő kitartóan és intenzíven keresi a lányt. (IMDb 7,4)

6Éjféli expressz

Ez a film kihagyhatatlan a listáról, bár kevésbé látjuk benne Isztambul szépséges arcát, csak a film elején mutatja meg. Nagyon nehéz feldolgozni lélekben ezt a történetet, örökre emlékszem még a napra is, mikor először láttam. Kábítószer-csempészés vádjával tartóztatnak le a török határon egy turistát. A hatóságok példát akarnak statuálni az amerikai fiatalemberrel, ezért harminc év börtönre ítélik. Billy a rácsok mögött embertelen pokolban találja magát. (IMDb 7,7)

7Kamukém

Ha vidámabb, pörgős filmre vágyunk, akkor Jackie Chan jó választás lehet. Ebben a filmben aztán belecsöppenhetünk sok törökös pillanatba: szúfik, Nagy Bazár, török fürdő. Pedig egy unalmasnak tűnő emberrel indul a történet: Buck Yuen eladóként dolgozik, így nem csoda, hogy már nappal is csak álmodozik. Egy nap ösztöneire hallgatva gyanús férfi nyomába ered. (IMDb 5,9)

8Éjszakai szolgálat

Álljon a listában egy sorozat is, nem is akármilyen. 2017-ben három Golden Globe-díjat is besöpört: a legjobb női mellékszereplő – televíziós sorozat: Olivia Colman, legjobb televíziós minisorozat – legjobb színész: Tom Hiddleston, legjobb férfi mellékszereplő – televíziós sorozat: Hugh Laurie. A John le Carré regényéből készült minisorozat főhőse Jonathan Pine, az egykori brit kommandós, jelenleg egy európai hotel éjszakai portása, akit megbíznak a Richard Onslow Roper nemzetközi fegyverkereskedő szervezetébe való beépülésre. Örömmel tesz eleget a kérésnek, hiszen egykori szerelmét Roper ölte meg. Igaz, csak az 5. epizód játszódik Isztambulban, ám az egész produkció érdemes arra, hogy megnézzük. (IMDb 8,1)

9Race 2

Végül egy ínyencséget említünk. Nagy hibája, hogy magyarul nem elérhető a film, angol vagy török felirattal azonban könnyen megtalálhatjuk. Ám olyan töményen, olyan színesen mutatja be Észak-Ciprust és Isztambult, amennyire csak egy indiai filmtől telik. Szépséges lányok, egzotikus fiúk, zene, tánc, színek, rohanás, izgalom. Ranvir követi az indiai maffiát a világon át egészen Törökországig, mert meg akarja bosszulni szerelme és társa halálát. (IMDb 5,3)

Erdem Éva – Türkinfo