Joachim Löw: Özil nem térhet vissza a német válogatottba

Egyértelművé tette álláspontját a focista a szövetségi kapitány szerint, ezért most már hiába is visszakozna.

Joachim Löw szövetségi kapitány kizártnak tartja, hogy a világbajnok Mesut Özil visszatér a német labdarúgó-válogatottba.

Bejelentette és megindokolta visszavonulását, tehát az ügy le van zárva. Ha valaki így dönt, azt nyolc héttel később nem hívom vissza, mondta Löw szerdán. Az Arsenal 29 éves támadó középpályása július 22-én mondta le szereplését a nemzeti csapatban. Özilt sokan kritizálták, miután a szintén török származású Ilkay Gündogannal, és Erdogan elnökkel készített közös fényképet.

A németek – történetük során először – nem jutottak tovább a csoportkörből. A játékos később rasszista indíttatású támadásnak minősítette a fotó miatti kritikákat, és úgy vélekedett, bűnbakot csináltak belőle a rossz eredmény miatt.

Joachim Löw elismerte a középpályás érdemeit, de kizárta, hogy visszatérjen a keretbe, mivel egyértelműen lemondta a szereplést. Az edző korábban elárulta, Özil nem tájékoztatta őt döntéséről, ő viszont többször is próbálta elérni telefonon a játékost, sikertelenül.

Özil 92 alkalommal lépett pályára a német válogatottban, és 23 gólt szerzett. Utolsó mérkőzését a dél-koreaiak elleni, 2-0-ra elvesztett csoportmérkőzésen játszotta az oroszországi világbajnokságon.

Löwöt a német vébékudarc után végül nem mentették fel kapitányi posztjából.

Forrás: hvg.hu