A Dunaújváros melletti Iváncsa ipari parkjában 150 munkahelyet hoz létre a török Yaris Kabin. A cég, amelynek 6,5 milliárd forint értékű beruházását a kormány 521 millió forinttal támogatta, mezőgazdasági gépekhez gyárt alkatrészeket.
A telephely a mezőgazdasági gépgyártás mellett kutatási és fejlesztési feladatokat is ellát majd – indokolta az állami támogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor.
A kormány az elmúlt három hétben öt nagyberuházást jelentett be, ami azt is jelenti, hogy Magyarország a térség legvonzóbb befektetési célpontja maradhat, a válságkezelés pedig legalább olyan sikeres lesz most, mint amilyen 2010 után volt – tette hozzá Szijjártó Péter.
A Yaris Kabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a gépkezelőket, autó- és fémipari szakembereket, mérnököket is alkalmaznak majd.
Németh Ádám elmondta, hogy a török cég évi 15 millió eurós árbevétel-növekedést vár a magyarországi gyártás indulásától, és a piaci igények alapján pedig már most azzal számolnak, hogy a magyar üzemet tovább bővíthetik majd.
Az iváncsai üzem 2021. elejétől termelhet, főképp a német és az olasz piacra. A négyből két gyártócsarnok már elkészült, egyikbe meg is érkezett a gyártósor – közölte a cégvezető, hozzátéve, hogy a Yaris Kabin a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra.
Az 1977-ben családi vállalkozásként alapított Yaris Kabin mezőgazdasági gépekhez gyárt alkatrészeket és berendezéseket, elsősorban traktorkabinokat. A cég az európai piacon 20-25 százalékos részesedést ért el, és 2017-ben döntött arról, hogy Törökországon kívül is létesít üzemet. Magyarországi vállalatukat 2018-ban alapították.
Galambos Dénes, a térség ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa szerint a környéken további fejlesztések várhatók a paksi erőmű építése és a több százmilliárd forint értékű vasúti és közúti projekt hatására.
Forrás: www.hrportal.hu