Iszlám: hogyan lett a békéből háború?

iszlam_imaKevesen tudják, hogy az iszlám és a béke, azaz szalám kifejezések egy tőről fakadnak. Vajon miért szerepel mégis a köztudatban az iszlám egy erőszakos, véres vallásként, amelynek célja látszólag nem más, mint leigázni a világot?

Az iszlám legfőbb prófétája, Mohamed állítólag húsz éven át figyelte a mennyei sugallatokat, hogy aztán 610-ben útra keljen és terjessze egy magasabb hatalom tanait. 622-ben Medinába menekült, mert összetűzésbe került a többistenhitet követő Mekka lakóival. A muzulmán időszámítás innen ered.

Nagyjából egy évszázad leforgása alatt az iszlám vallás már egy fél kontinensnyi területet meghódított. Követői a 8. század elején kerültek közvetlen konfliktusba a keresztény világgal. A két hitrendszer, a két világnézet szembenállása a tours-i, vagy más néven poitiers-i csatában (732) Martell Károly és Abdal Rahman vezér összecsapásában fordulathoz ért.

A cikk folytatása>>>

mult-kor.hu