Interjú: Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke

Miért választja a magyar emberek egy része az iszlámot?

– Akik felveszik a musz­lim hitet, mindannyian az Istenhez vezető utat keresik, és az iszlámban meg is találják, hiszen alapjában véve ez egy békés vallás. Maga a szó is belenyugvást jelent. Vannak olyanok is, akik csak a házastársuk miatt térnek át, de ők tartoznak a kisebbséghez.

Hány mecset van Budapesten?

– Összesen három arab, három török, egy afgán és egy magyar, amelyek csupán az igehirdetés nyelvében különböznek egymástól. A miénkben pl. a pénteki istentisztelet magyarul van, mert a magyar az összekötő nyelv az itt élő muzulmánok között.

Hogyan ítélik meg a kívülállók a muszlimokat? – Sajnos rengeteg előítélettel kell szembenéz­nünk, hiszen a legtöbb ember a médiából tájékozódik, és maximum a kebabosnál vagy egy közel-keleti nyaraláson találkozik hús-vér muszlimmal. Eleinte tartanak tőlünk, de ahogy megis­mernek bennüket, rájönnek: mi nem akarunk senkit sem bántani.

A munkahelyen éri önöket valamilyen diszkrimináció?

– A napi ötszöri ima rendszeresen problémát je­lent, amelyet végül is az esti összevont imádkozással ki lehet váltani. A legrosszabb helyzetben a kendőt viselő nők vannak, mert róluk azonnal meg lehet állapítani, milyen felekezethez tartoznak. Egy ismerősöm, hogy elkerülje a munkahelyi konfliktusokat és a csípős megjegyzéseket, még a buszmegállóban leveszi a kendőt.

Mi a véleményük a szeptember 11-i terrortámadásról?

– Az egész közösség nevében elmondhatom, mélységesen elítélem, mert az ikertornyokban több ezer ember, köztük 57 muzulmán halt meg. De az is elgondolkodtató, hogy Afganisztánt és Irakot a keresz­tény Nyugat gyakorlatilag megszállta. Az ott élők naponta szembesül­nek a nyomorral, a har­cokkal; ilyen környezet­ben a radikális eszmék sokkal gyorsabban terjednek.

A szélsőséges nézetek mennyire népszerűek a muszli­mok között?

– Magyarországon egyáltalán nem. Egy nemzetközi felmerés szerint a muszlimok alig egy százaléka radikális gondolkodású, ami világviszonylatban kb. 1,5 millió ember. Közülük is csak nagyon kevesen lesznek terroristák, de amíg az USA-ban nyilvánosan Koránt égetnek, és szándékosan gerjesztik a feszültséget, addig a mostani helyzeten csak nagyon nehezen lehet változtatni.

2010-09-19
metropol.hu