Húsvét Isztambulban 2013. (első rész)

8589555352_c84fea1667Azt gondolnám, hogy ennyi év után már semmi izgalmas nincs a Húsvétban. Már tudom, hol lehet tojásfestéket találni (persze ahol a múltkor vettem, ott pont nem lesz az idén, de a közelben biztosan). Két biztos helyünk már eddig is volt: Şişli, Feriköy, közel a magyar temetőhöz az európai oldalon, és Kadıköy, az ázsiai oldalon. Egyik helyen nagyszámú örmény, míg a másik helyen pedig görög kisebbség él. Nemrég pedig Bakirköy-ben találtunk pár jó kis Húsvéti boltot. Idén pedig Beşiktaş-ban lakunk, ahol mindkét tojásfestő nemzet képviseli magát. Így akár még itt is találunk majd festéket. Tavaly pedig Rumli még a Húsvéti Nyulat is megkereste. Tehát látszólag elfogytak a kalandok. De majd meglátjuk!

Tovább