Húsvét Isztambulban 2012 – első rész

megjottekMég alig ért végett a Karácsony, még éppenhogy kitette a a batyuját az utolsó Mikulás is, máris betelepültek a Nyulak!

Aki még emlékszik rá, a Karácsony sem egyszerű Törökországban. Mert a lakosság 99% nem keresztény. Amelyik viszont igen, az a világ összes hivatalos és nem hivatalos keresztény egyház valamelyikének tagja. De olyan is van, amelyik egyszerre többnek is (persze csak addig, amíg nem kell adakozni). Találunk itt ó-keresztényt (szír keresztény), örmény keresztényt, ortodoxot, nyugati, de még anglikánt is. Sőt! Néhány amerikai változat is (bár az éneklő fekete kórussal nem sikerült összefutnom). A különféle zsinatok és naptárak miatt pedig a Karácsony kiszámítása nem egyszerű munka.

De a Karácsony legalább minden évben ugyan akkor van. Nem úgy, mint a Húsvét! Ami viszont legalább nem köthető a naptárhoz.

Kezdetben a Húsvétot mindenki kedve szerint ülte. Ami jó módszer lehetett, mert ha valamelyik nap nem akartunk bemenni dolgozni, akkor elég volt csak beküldeni egy kő-mail-t a főnöknek, hogy ma Húsvét van, nem dolgozunk.
Ezt elégelték meg (valószínűleg nem a dolgozók), és 325-ben összeült a niceai zsinat (ma İznik, a csempék városa). Mivel ez volt az első ebben a városban, de reménykedtek, hogy visszatérnek még a festői környezetbe, mindjárt első niceai zsinatnak nevezték. Hiszen még nem volt Facebook, hogy ott tárgyalják meg a világ dolgait. Helyette viszont volt bor.
(A második niceai zsinat 787-ben volt, ami jelentheti azt is, hogy olyan nagy volt a buli, hogy 450 évig nem engedték őket vissza a városba)

Részletek>>>

2012-04-09
http://isztambul.info/blog