Hatéves korában már 170 centi volt a világ legmagasabb nője – Méretei miatt sokáig repülőn sem ülhetett

Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A török lány 2014-ben kapta meg a világ legmagasabb nője címet.

Rumeysa Gelgi, a világ legmagasabb nője hosszú ideig repülőre sem ülhetett méretei miatt. A török lánynak végül a Turkish Airlines tette lehetővé, hogy a levegőben is utazhasson. A jóval több mint két méter magas Gelgi a közösségimédia-felületeit használja arra, hogy kiálljon a hasonló helyzetben lévő emberekért.
Hatéves korában már 170 centi volt a világ legmagasabb nője
Rumeysa Gelgi a Guinness-rekordok Könyve szerint a világ legmagasabb nője. Az 1997-ben született 215,16 centiméteres lány a legnagyobb kéz, a leghosszabb ujj, a leghosszabb hát és korábban a legmagasabb élő női tinédzser címet is viselte.

Gelgi szokatlan magasságát egy úgynevezett Weaver-szindróma okozza, aminek a rohamos növekedés az egyik tünete. A 27 éves nő ezért már magzati korban rendellenes méretekkel rendelkezett, hatéves korára pedig a magassága elérte a 170 centimétert. Egészségi állapota miatt azonban többnyire kerekesszéket használ, de rollátor segítségével járni is tud.

Sokáig repülőn sem utazhatott

Folytatás

Forrás: femina.hu