Három fiatal magyar szerző a 4. Izmiri Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon

Negyedik alkalommal rendezték meg Izmirben a Nemzetközi Irodalmi Fesztivált, ahol az Isztambuli Magyar Intézet szervezőmunkájának köszönhetően idén három magyar író, költő is részt vett.

A panelbeszélgetés az intézet kulturális attaséja, Szöllősy Balázs vezetésével és tolmácsolásával zajlott. Mielőtt részt vettem volna, elképzelni sem tudtam hogyan fogunk magyar verseket, irodalmi műrészelteket és írókat megismerni úgy, hogy a teremben nem túl sok ember ült, aki tud magyarul. Már értem, és nagyon érdekesnek tartottam a beszélgetést.

Először természetesen bemutatták a szerzőket sorban. Így teszek én is.

Izsó Zita (1986) költő, műfordító, drámaíró, a FISZ-Kalligram Horizontok Világirodalmi Sorozat és az Üveghegy gyerekirodalmi oldal egyik szerkesztője. Angol, német, francia és spanyol nyelvből fordít, többek között Alejandra Pizarnik argentin és Rosario Castellanos mexikói költő verseit. Első, testvérével írt drámájával megnyerte a Magyar Rádió színdarabíró versenyét. Függés című darabját 2010-ben mutatta be a debreceni Színláz Társulat. Első verseskötetével (Tengerlakó, FISZ) 2012-ben elnyerte a Gérecz Attila-díjat. (Információk forrása és további ismertető saját honlapja.)

Érdekesség, hogy a férje a török származású Ayhan Gökhan, aki Magyarországon nőtt fel és magyar nyelven ír maga is. Izsó Zita ennek, és a nyelvekkel kapcsolatos érdeklődésének köszönhetően törökül tanul.

Papp-Zakor Ilka 1989-ben született Kolozsváron. A Babeș–Bolyai Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanult orosz és magyar filológiát. Műfordítással is foglalkozik, Jerzy Pilch és Janusz Głowacki írásait fordította lengyelről magyarra. Angyalvacsora című prózakötete 2014-ben JAKkendő-díjban részesült és 2015-ben jelent meg a JAK+PRAE.HU gondozásában. A 2018-as Ünnepi Könyvhéten jelent meg Az utolsó állatkert című második novelláskötete.

Szalay Zoltán író, irodalomkritikus Dunaszerdahelyen született 1985-ben. Pozsonyban a Comenius Egyetem Jogi Karán végzett. Magyarul három regénye és három novelláskötete jelent meg. „Szalaynál a legvaskosabb realitásnak is megvan a maga félelmetes abszurditása, s a leghajmeresztőbb abszurditás is földhözragadt realitásként működik” írják róla egyik könyvének ajánlójában.

A bemutatást követően a fiatal szerzők magyarul (egyelőre tolmácsolás nélkül) felolvastak egy-egy részletet saját műveikből. Így a közönség hallhatta a magyar nyelvet, mi ketten a közönségben pedig örültünk a magyar szónak Izmir város közepén.

Ezt követően a moderátor tett fel kérdéseket, melyeken keresztül megismerhettük az irodalmárok gondolkodásmódját, kapcsolatát az idegen nyelvekkel. Az első kérdést a fesztivál idei mottója ihlette: „Edebiyat güldürür …” – Az irodalom megnevettet. A szerzők egyenként mondták el, hogy számukra mit jelent a humor saját irodalmukban, illetve véleményük szerint milyen a magyar irodalom és a humor kapcsolata. Végkövetkeztetés az volt, hogy sajnos a magyar irodalom nem bővelkedik humorral fűszerezett művekkel, inkább az irónia, mely megjelenik benne, de abban mindenki egyetértett, hogy van nekünk Örkény István, aki büszkén emlegethető humoros szerzőként. Sőt, egyes művei törökül is elérhetők, amit a közönségből felszólaló hölgy meg is mutatott, és szeretettel emlegetett.

Beszélgetés folyt az idegen nyelv és a szerzők kapcsolatáról. Ketten közülük magyar anyanyelvű családban, de idegen (román és szlovák) nyelvi környezetben nőtt fel. Érdekes volt, ahogy elmondták, milyen más gondolkodást, nyelvi értéket jelent ez számukra. A harmadik szerző pedig műfordító spanyol és angol nyelvből, így számára is jelentősége van a magyar és az idegen nyelvek kapcsolatának. Kiemelte, hogy csak akkor tud egy szerzőt fordítani, ha annak stílusát és gondolatait sajátjának érzi.

Jöhettek a közönség kérdései. Szinte természetes, hogy a török nézők feltették azt a kérdést, hogy van e olyan török szerző, akit ezek a magyar írók ismernek, vagy hatással voltak művészetükre. Szinte természetes az is, hogy ketten közülük Orhan Pamukot említették, hiszen az ő könyvei jelentek meg legtöbbször magyar nyelven. Izsó Zita azonban elmondta, hogy nagyon szereti Orhan Veli verseit, és angolból fordított is közülük néhányat magyarra.

Egy közönségben ülő hölgy – aki maga is író és költő – többször köszönetét fejezte ki azért, hogy megismerhette ezt a három szerzőt és a három gondolkodásmódot. Határozottan felkeltették érdeklődését a magyar irodalom irányába.

A legtöbb kérdés arra vonatkozott, hogy milyen magyar irodalmat és hol érhetnek el az érdeklődők. Például egy tanárnő, aki szeretné tanítványainak bemutatni az elérhető műveket. Szerencsére a legjobb helyen kérdezték, hiszen a Magyar Kulturális Intézet rendszeresen ad ki, és támogatja is a magyar nyelven született, törökre fordított művek kiadását.

A kérdések és válaszok után hátra volt még az a blokk, mely méltó zárása az estének. A szerzők ismét felolvastak egy-egy részletet saját írásaikból, melyet török fordításban is meghallgathatott a közönség. Ezután ugyan a teremben véget ért a program, de a kis színház előtt, a kertben továbbfolytatódott. További hasonló programon és a magyar szerzőkkel történő beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők Seferihisar kulturális központjában egy másik estén.

Az esten elhangzó egyik gondolattal fejezem be cikkemet: írni kell, mert minden író (esetünkben újságíró) – bár tudja, hogy ez csak ritkán van így – szeretné azt hinni, hogy olvasója gondolatait, véleményét, látásmódját egy picit befolyásolni tudja. Ezért is írunk a Türkinfo hasábjain, hogy megmutassuk Önöknek mikor, hol, milyen kapcsolatban van a török és a magyar kultúra, nyelv, esetleg irodalom.

Erdem Éva – Türkinfo