Gyorsan megbánta a török edző, amit mondott, de hiába, élő adásban volt

Forrás: youtube

Nagy bajban van Bülent Akan, a török második ligás Erzincanspor edzője. Olyat mondott ugyanis, amit a) nem kellett volna, b) nem tud letagadni.

Szóval az történt, hogy a 2–0-s hazai győzelemmel végződő szombati Inegolspor–Erzincanspor mérkőzés után a vendégcsapat edzője meglehetősen felindultan nyilatkozott. Szidta a bírókat, s mondta, ilyen játékvezetés mellett nem tudsz egy szezont normálisan végigjátszani.

Természetesen szomorúak voltunk, amikor az Ankaragücü elnöke megütötte a bírót, de őszintén szólva, megérdemelte – mondta, visszautalva a nagy visszhangot kiváltó, és örökös eltiltást hozó decemberi incidensre, de aztán azonnal kapcsolt, s arra kérte a tévéseket, a felvételnek ezt a részét töröljék. Mikor mondták neki, hogy ez lehetetlen, mert élőben ment az interjú, már csak annyit tudott kinyögni, hogy gratulál az ellenfélnek, majd gyorsan lelépett.

Ennek a nyilatkozatnak még alighanem következménye lesz.

Forrás és videó: sportal.blikk.hu