Flesch István: A szíriai háború árnyékában – egy szultán emléke – berlini vita egy török rabságból szabadult újságíróról

            A német szövetségi gyűlés fórumán ugyanis az AfD (Alternatíva Németországért) törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyben szorgalmazta a török fogságból nem sokkal korábban szabadult Die Welt-tudósító „megrendszabályozását” még a baloldali Tageszeitungban (TAZ) évekkel korábban közölt cikkeiért. Ezekért most Yücelt gyűlöletkeltéssel vádolták. A szélsőjobboldali párt szónokai üdvözölték ugyan, hogy Yücelt Berlin közbenjárására kiengedték törökországi börtönéből, de szerintük a „kedvezményezett” az említett balos szövegei miatt aligha érdemelhetett volna ki ilyen „gondos törődést”. Az előterjesztést egyöntetű viharos tiltakozás követte a kormánypártok és az AfD-vel szemben álló többi ellenzéki párt padsoraiban. A terem folyamatos és harsogó közbekiabálásoktól volt hangos.

            A Deniz Yücel „megrendszabályozását” követelő AfD-t leghatározottabban szenvedélyes és többször tapsorkántól kísért felszólalásában Cem Özdemir utasította rendre. A Zöldek korábbi vezetője arra használta fel szónoklatát, hogy általánosságban is leszámoljon a párt eszmeiségével.

            Az AfD képviselői többek között azt kifogásolták, hogy Yücel 2011-es és 2012-es szatirikus írásaiban egyrészt személyében is megsértve bírálta Thilo Sarrazin szociáldemokrata közgazdászt és bankárt Németország felszámolja önmagát című könyvéért, másrészt állítólag gúnyolódott is a német népességfogyáson. Sarrazin műve akkoriban széles körű, heves vitát váltott ki Németországban, egyben azonban hatalmas olvasói sikert aratott. A szerzőnek, aki a muszlim bevándorlás által felvetett súlyos integrációs és szociális problémákat feszegette, Yücel annak idején azt kívánta, hogy „üsse meg a guta”. A vitában azonban az AfD szónokai nem említették, hogy a sértést már akkor tisztázták, az ügyet lezárták: a sajtótanács dorgálásában részesítette Yücelt, a TAZ bocsánatot kért Sarrazintól, és 20 ezer eurós fájdalomdíjat fizetett. Maga Yücel pedig állásfoglalást közölt a lapban.

            Özdemir azzal vádolta az AfD-t, hogy rasszista párt, és megveti a szövetségi köztársaság demokratikus berendezkedését. »Ezt a pártot – jelentette ki – ugyanolyan korhadt fából faragták, mint Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, akinek az utasítására újságírókat tartóztatnak le. A mi országunkban, Németországban sajtószabadság van, nem lehet a sajtót „egyazon irányítás alá rendelni, „glejhsaltolni,” bármennyire álmodoznak is önök ilyesmiről.«

            Hallgatóságának emlékezetébe idézte, hogy a párt hamvazószerdai nagygyűlésén követelték az ő „kitoloncolását” is. Korábban pedig egyik képviselőjük arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy a német kormány szintén török gyökerű integrációs megbízottjától, Aydan Özoğuz asszonytól „Anatóliába küldve kellene megszabadulni”.

            Mindez a zöld politikust ama berlini Sportpalastban 1943. február 18-án elhangzott hírhedt beszédre emlékeztette, amelyben Joseph Goebbels náci birodalmi propagandaminiszter a sztálingrádi vereség után „totális háború” megvívására szólította fel a lakosságot.

            A szónok szemére vetette a szélsőjobboldaliaknak, hogy ők akarják megmondani, ki a német, és ki nem az. „Önök megvetik mindazt, amiért az egész világon ezt az országot becsülik és tisztelik – kiáltotta. Ennek az országnak a sokszínűségét ugyanúgy alkotják bajorok és svábok, mint olyan emberek, akiknek az elődei Oroszországból vagy Anatóliából érkeztek, és akik büszkék arra, hogy ennek az országnak az állampolgárai lehetnek.” A szónok, akinek a szülei törökországi bevándorlók voltak, de ő már a svábföldi Bad Urachban született, kijelentette: „Az az én sváb hazám, éppen oda fogok most elutazni, s nem fogom megengedni, hogy maguk tönkretegyék. Németország erősebb, mint amilyen valaha is lesz a maguk gyűlölete.”

            A szövetségi gyűlés végül név szerinti szavazáson nagy többséggel elvetette az AfD javaslatát. 552 képviselő szavazott ellene, 77 mellette, egy tartózkodott. Az AfD-nek 92 képviselője van a Bundestagban.

            A török kormány és az Ankarát az emberi jogok megsértéséért szüntelenül ostorozó Cem Özdemir között régóta feszült a viszony. Ezzel függ össze az az Európában példátlan legutóbbi eset, amelyről először a Die Welt számolt be, majd nyomában más nagy német lapok is. Miután ugyanis kiderült, hogy a hagyományos müncheni biztonsági értekezleten a véletlen folytán Özdemir ugyanabban a hotelben szállt meg, mint a török küldöttség, utóbbi panaszt tett a rendőrségen: nem hajlandó egy fedél alatt lakni egy „terroristával”. Bár nem nevezték meg, egyértelmű volt az illető kiléte.

            Özdemirt ezért a konferencia egész ideje alatt állandóan detektívek kísérték. A testőrök azt tanácsolták neki, hogy még a reggeli kávéját és a croissant-ját is a szobájába vitesse fel. Ő ezt azonban elutasította, majd utána egyenesen az értekezlet színhelyére vitette magát… A melléje kirendelt biztonsági személyzet tagjait egy meg nem nevezett NATO-tagállam delegációja mellől kellett átvezényelni. A különböző programokra mindenhová rendőrautón utaztatták a német pártvezetőt. A védőkíséret tagjainak létszámáról és pontos akciósugaráról a rendőrség nem nyilatkozott.

            Mint Cem Özdemir a Die Weltnek elmondta, a szálló előcsarnokában egyszer véletlenül mégis összeakadt a török delegációval. „Arckifejezésükről leolvashattam, hogy látványomnak egyáltalán nem örültek” – mondta. Az a körülmény, hogy őt a rendőrségnél terroristaként feljelentették, csak még jobban megerősíti az ankarai rendszerről alkotott véleményét.

            Németországban most a Nautilus kiadó megjelentette Deniz Yücel válogatott munkáit. Ezeknek a riportoknak, szatíráknak és egyéb szövegeknek egy részét a szerző egyévi törökországi börtönélményeiből merítette. Könyvéhez, amelynek címe Elvégre nem viccből vagyunk itt, a Der Spiegelben írt elismerő méltatást Günter Wallraff, a világhírű német riporter és publicista. Wallraff Reménykedik és gúnyolódik címmel ír Deniz Yücelről, aki szerinte a fogságban Erdoğan túsza volt.

Flesch István – Türkinfo