Ezen a napon: Kemalettin Tuğcum – sérült lába miatt lett a szomorú mesék írója

„Nincs olyan könyve, amit ne olvastam volna.”

„Könyveivel tanultam meg olvasni és szerettem meg az olvasást.”

Ezek a legtöbbször előforduló hozzászólások a róla szóló cikkek alatt. Törökországban az ő neve jut eszébe azoknak, akik mára felnőttek, és akiket az általuk olvasott gyerekkönyvekről, mesékről kérdeznek.

Kemalettin Tuğcu 1902. december 27-én született Çengelköyben. Több, mint 200 gyermekkönyv szerzője. Számtalan műve alapján készítettek sorozatot és filmet. 400 történetet írt – kiadatlan műveit is számba véve. Meséit húsz vagy akár ötven darabot tartalmazó gyűjteményekben ma is árusítják.

Történetei meghatóak, szomorúak, sőt mondhatni tragikusak, ahogyan az élete is az volt. Mindkét lába sérült volt születésekor, csak otthonán belül, térden tudott közlekedni.

„Sem iskolába nem jártam, sem a fiatalok életét nem éltem át. A magányom miatti nehézségek miatt kezdtem írni. Tizenhárom éves koromtól csak írtam, ezek az írások vigasztaltak, az írásaimmal éltem” – mondta.

Egészen 26 éves koráig nem volt társadalmi kapcsolata, otthon élt, nevelkedett, tanult. Tanára (egy rövid időszaktól eltekintve) soha nem volt, önmagától tanult meg mindent, még franciául is. 1929-ben az állami vasútnál raktári ügyintézőként helyezkedett el.

Első írásai a Yavrutürk (Csemete török) magazinban jelentek meg. Később a könyvkiadók igazgatóságánál ügyintézőként, Ev-İş Kadın (Otthon-Munka Nőknek) lapnál titkárként, Doğan Kardeş kiadónál igazgatóként, majd a Hayat (Élet) nevű magazinnál az archívum vezetőjeként dolgozott.

Emellett folyamatosan írt. Történetei főszereplői mindig a család tagjai: anya, apa és főleg a gyermek. A gyermek, aki megtalálta a neki való barátot, vagy el tudott menni dolgozni, így saját sikerének kovács lett. Leghíresebb művei – melyekből tévéfilm vagy film készült – Ayşecik (A kis Ayşe), Kolsuz Bebek (Kar nélküli baba), Üvey Baba (Nevelőapa). 1995-ben elnyerte a TÜYAP Könyvvásár gyermekirodalomért járó díját.

Az 1960-70-es években a török általános iskolás gyermekek egyértelműen műveinek köszönhetik, hogy olvastak és olvasni szerettek. Tagadhatatlan, hogy művei nem jókedvet és mesés környezet mutatnak be, de – ahogy írójuk is nyilatkozott – a történetben soha nem hal meg senki, mindig pozitív kicsengésű a vége, mellyel reményt nyújtanak a legnehezebb körülmények között élő gyermekeknek is, legyen anyagi probléma, betegség vagy akár szeretethiány a családban.

Kemalettin Tuğcu 1996. október 18-án hunyt el Isztambulban, alakja és történetei azonban halhatatlanok.

Erdem Éva – Türkinfo