Európa Török csapatok az élen, a Győr 13., a DVTK 14. helyen az Euroliga erősorrendjében

Kép forrása: www.pikrepo.com

Szerdán elkezdődnek az Euroliga főtáblás küzdelmei. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) szakírója ezúttal is összeállította szubjektív erősorrendjét.

Paul Nielsen az első két helyre a török csapatokat, a címvédőt Fenerbahcét és a tavaly döntőig menetelő CBK Mersin-t rakta. A Fener-nél kiemeli, hogy Marina Maljkovic, Courtney Vandersloot, Alina Iagupova és Satou Sabally távozása, illetve az, hogy nagy a csend Breanna Stewart esetleges visszatérése körül, még nem jelenti azt, hogy gondban lenne a csapat. Emma Meesseman és Kayla McBride maradt, mellettük olyan új vezérek érkeztek, mint Yvonne Anderson, Kitija Laksa vagy Napheesa Collier. A CBK Mersin számunkra is különösen érdekes, hiszen ide igazolt Kiss Virág és Studer Ági. Náluk Chelsea Gray, Tiffany Hayes vagy éppen Aleksandra Crvendakic már nincs, de van Roberto Iniguez, aki a szakíró szerint garancia a sikerre vagy legalábbis egy újabb Final Four-ra. Különösen úgy, hogy válogatottjaink mellett Marina Mabrey és Alina Iagupova is érkezett.

A magyar csapatok közül a SERCO UNI Győr a 13. helyen szerepel az erősorrendben. Paul Nielsen Diamond Miller-t nevezi meg olyan játékosnak, aki a különbséget hozhatja a Győr meccsein, méltatja Destiny Slocum-ot és Kiristina Anigwe fizikalitását is. Ők lehetnek a meghatározóak Cyesha Goree mellett, de hozzáteszi, hogy a magyar válogatottak közül is bárkiből lehet előre meg nem énekelt hős. A rangsorban 14. a DVTK HUN-Therm. Azt a kérdést teszi fel Paul Nielsen, hogy a folytatás lesz-e olyan jó, mint az eredeti? Utalva a tavalyi kiemelkedően sikerült bemutatkozásra. Melynek mintáját követte a DVTK a London Lions elleni selejtezőben is. A szakíró méltatja a diósgyőri közönséget. Kiemeli Kaila Charles, Lelik Réka, Darcee Garbin és Milica Jovanovic négyesét, de hozzáteszi, hogy a többieknek is fel kell lépniük.

A további magyar érdekeltségű együttesek közül Juhász Dorka csapata a Famila Schio a 6. helyen szerepel, Bernáth Réka együttese az AZS UMCS Lublin a 15., míg a Sepsi-SIC Gereben Líviával a soraiban a 16.

Forrás: wbasket.hu