EURO-2020 – Török-olasz mérkőzéssel kezdődik a foci Eb

Kép forrása: editorial.uefa.com

Pénteken 21 órakor kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság, amelynek nyitómérkőzését a török és a titkos esélyesnek tartott olasz csapat játssza Rómában.

Az első erőpróba ugyanakkor korántsem ígérkezik könnyűnek, mivel a törököknek igencsak tehetséges és minőségi csapatuk van. Ezt bizonyítja, hogy az Eb-selejtezők során négy pontot szereztek a világbajnok franciák ellen, azóta pedig a vb-selejtezőkön legyőzték a hollandokat, a németekkel és a vb-ezüstérmes horvátokkal pedig egyaránt 3-3-as döntetlent játszottak barátságos mérkőzésen.

Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több gólzáporos meccset vívtak, a török csapat erőssége egyértelműen a védelem. A Leicester Cityt erősítő Caglar Soyuncu és a Juventusban futballozó Merih Demiral által fémjelzett egység tíz találkozón mindössze három gólt kapott a selejtezők során. Klasszis játékosokban elöl sincs hiány, az AC Milan játékmestere, Hakan Calhanoglu remek szezont produkált, ahogy a veterán Burak Yilmaz is, aki – Zeki Celikkel és Yusuf Yazicivel egyetemben – meglepetésre bajnoki címre vezette a Lille-t a francia pontvadászatban a tavaly Bajnokok Ligája-döntős Paris Saint-Germaint megelőzve.

A Squadra Azzurra feltehetően óriási bizonyítási vággyal lép majd pályára, miután öt éve nem szerepelt nemzetközi tornán: nemzeti sporttragédia volt az egész ország számára, hogy a válogatott nem jutott ki a 2018-as világbajnokságra.

Roberto Mancini szövetségi kapitány kinevezése ugyanakkor gyökeres változást hozott a nemzeti együttes életében. Bár olyan világsztárok nem szerepelnek a keretben, mint például a világbajnok franciáknál vagy a vb-bronzérmes belgáknál, a szakvezető mégis olyan csapatot tudott építeni, amely közel három éve, 2018 szeptembere óta nem kapott ki. Az olaszok 27 meccses veretlenségi sorozattal kezdik meg a tornát, illetve sorozatban nyolc győzelemnél tartanak.

Ennek fényében a nyitómérkőzés egyértelmű esélyese Olaszország, kiváltképpen, hogy hazai pályán, a római Olimpiai Stadionban, közel 18 ezer néző előtt fogadja riválisát, amelytől ráadásul története során még egyszer sem szenvedett vereséget.

Mancininek egyetlen hiányzója lesz, a középpályás Marco Verrattira nem számíthat, de reményei szerint a második csoportmérkőzésre már ő is bevethető lesz. A törökök ellen valószínűleg a Sassuolo játékosa, Manuel Locatelli pótolja majd.

„Jobb csapatunk van, mint 2016-ban volt, de ezt be is kell bizonyítanunk. Ha kiesünk a csoportküzdelmekben, az rosszabb lesz, mint öt éve volt. Ahhoz, hogy megmutassuk, erősebbek lettünk, legalább a negyeddöntőig el kell jutnunk”

– fogalmazott a védő Alessandro Florenzi, arra utalva, hogy a 2016-os kontinensviadalon az olaszok a nyolc között búcsúztak, miután 11-esekkel alulmaradtak a németekkel szemben.

A nyitómérkőzésen a holland Danny Makkelie fújja majd a sípot.

A várható kezdőcsapatok:

Törökország:

Cakir – Celik, Demiral, Soyuncu, Meras – Yokuslu – Calhanoglu, Tufan, Under – Yazici, Yilmaz

Olaszország:

Donnarumma – Florenzi, Bonucci, Chiellini, Spinazzola – Barella, Jorginho, Locatelli – Berardi, Immobile, Insigne

Forrás: parameter.sk