Erdogan üdvözli Zelenszkij népszavazási javaslatát

Forrás: commons.wikimedia.org

A török államfő pozitívan nyilatkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon nyilatkozatáról, miszerint népszavazással kell rendezni bármilyen potenciális kompromisszumot az oroszokkal – írja a Reuters.

Erdogan méltatta Zelenszkij javaslatát, azonban leszögezte, hogy Törökország nem tervez szankciókat bevezetni Moszkvával szemben. Ezt elsősorban azzal indokolta, hogy Törökország nagy mértékben függ Ororszországtól az energetika vonatkozásában.

Ugyanakkor Erdogan közölte azt is, hogy az elkövetkező napokban telefonon egyeztetni fog Volodimir Zelenszkijjel és Vlagyimir Putyinnal is egy lehetséges csúcstalálkozó szervezése céljából.

Volodimir Zelenszkij korábban úgy nyilatkozott, hogy mindenről, amiben az oroszokkal esetlegesen sikerül megegyezni, népszavazást kell tartani.

Ukrajna elnöke hozzátette, hogy Kijev kész lesz megvitatni a Krím és az oroszok által támogatott szakadárok által uralt keleti Donbasz régió státuszát a tűzszünet és a biztonsági garanciák nyújtása felé tett lépések után.

Zelenszkij korábban már beszélt arról, hogy népszavazást lehet tartani a kelet-ukrajnai régiók autonómiájáról, most azonban úgy tűnik, többet is hajlandó lehet engedni, amennyiben az ukrán állampolgárok megerősítik a kompromisszumot.

Forrás: www.portfolio.hu