Erdogan kihívója lett az első, akit megvádoltak a török dezinformációs törvény alapján

Nem kellett sokat várniuk a bizonyítékra azoknak, akik amiatt aggódtak, hogy Erdogan elnök rendszere az október közepén elfogadott dezinformációs törvénnyel valójában a kritikusait akarja elhallgattatni. Az első ember, akit a törvény alapján megvádoltak, éppen a legnagyobb ellenzéki párt vezetője Kemal Kılıçdaroğlu.

Forrás: Cumhuriyet Halk Partisi wikimedia

A Republikánus Néppárt (CHP) vezetőjét, aki a következő elnökválasztáson Erdogan ellen indulhatott volna, azzal vádolják, hogy „félrevezető információkat terjesztett”. Az új törvény alapján Kılıçdaroğlu ezért akár három év börtönt is kaphat.

Kılıçdaroğlu kedden arról írt a Twitteren, hogy szerinte a kormánypárt, az AKP felelős a Törökországban tomboló metamfetamin-járványért.

Folytatás