Elsőre nem vágott kamatot az új elnökkel a török jegybank

Turkiye Cumhuriyet merkez bankasi binasi,para,bankonot,2 mart 2012(zaman/Ali unal)

Az eddigi 19 százalékon tartotta az irányadó kamatot a török jegybank csütörtökön. Ez kicsit megnyugtató lehet a piac számára, ugyanis attól tartottak, hogy a múlt hónapban hivatalba lépett új elnök első dolga lesz csökkenteni a kamatot.

Márciusban rúgta ki a török jegybank elnökét Recep Tayyip Erdogan elnök azt követően, hogy 200 bázisponttal 19%-ra emelték a kamatot. A szakértők és a befektetők egy része attól tartott, hogy az új elnök első dolga lesz legalább a kifogásolt szigorítást visszacsinálni.

Ehhez képest a piac szempontjából kellemes meglepetés lehetett a kamat szinten tartása. A csütörtöki döntés után a jegybank leszögezte: kész minden eszközét használni az árstabilitás elérése érdekében. Ugyanakkor nem ismételték meg azt a múlt havi megállapítást a közleményben, mely szerint szükség esetén készek további szigorításra, illetve a jelenlegi kondíciók fenntartására hosszú ideig. Ez fenntarthatja a befektetők szkepticizmusát az új jegybanki vezetéssel kapcsolatban, vélhetően erre a hírre gyengült kicsit a líra.

A török infláció márciusban 16%-ra emelkedett, ezért nincs tér az irányadó egyhetes betéti kamat csökkentésére.

Forrás: www.portfolio.hu