Dél-kelet Anatólia egyéb hatalmai

Anatólia utazásunk által érintett dél-keleti része több olyan birodalom által érintett volt, amelyek nem gyakoroltak feltétlen hatást a mai Törökország nagyhatalmi fő tengelyére. Ezek közül néhányat elhelyezek a történelem színpadán.

IV.1. Szaszanidák
A Szaszanidák a mai Irán területéről származó Birodalom, amely magát az Akhaimenidák örököseinek, azaz első, vagyis a Nagy Kürosz alapította Óperzsa Birodalom (i. e. 550-től i. e. 330-igI) utódaként tartotta számon. (Az Óperzsa Birodalomnak virágkorában a 10,7 millió km2 volt a területe, amivel az antik világ legnagyobb állama volt és a világ népességének 46%-a lakott benne! Indiától a mai Montenegróig húzódott, Afrikában pedig a mai Egyiptom, Szudán, Líbia és Etiópia egyes részei tartoztak hozzá.)
A Szaszanida-dinasztia 224-ben az ún. Párthus Birodalom helyén jött létre, és 651-ig, az arab hódításig létezett. Terjeszkedésük alapját a páncélos nehézlovasság képezte. Hatalmuk csúcsán a birodalom Szíriától Indiáig, a Kaukázustól a Perzsa-öbölig terjedt.
Dél-Anatóliában folyamatosan harcban álltak a Római Birodalommal, akik erre válaszul erősítették meg az eufráteszi limest. Pl. Valerianus császár I. Sápúr királytól szenvedett el vereséget 260-ban. II. Huszrau király pedig elfoglalta egész Kis-Ázsiát, sőt 626-ban megostromolta Konstantinápolyt is. Itt azonban Hérakleiosz bizánci császár visszaverte őket. A Szaszanidák hatalma hamarosan, az arabok hódításai nyomán 636-ban összeomlott.

IV.2. Rashidun kalifátus
Az Iszlám 636-tól kezdve érkezet meg Dél-kelet Anatóliába, amikor a Rashidun Kalifátus elfoglalta a régiót. Bevallom eddig nem sokat tudtam erről a hatalomról, pedig korának (i.sz. 632-661) legnagyobb birodalmát hozták létre a Mohamed halálát követő arab törzsek közötti aposztázia (hitelhagyás) elleni szent harcuk során. Első vezérük és formálisan az első iszlám állami uralkodó Mohamed apósa, és legfőbb tanácsadója Abu Bakr. Az arab invázió első lépéseként a perzsa szaszanidák ellen vonultak, de később elfoglalták Ciprust, Rodoszt és Szicíliát, sőt az Ibériai-félszigetre is betörtek.

IV.3. Ommajád-dinasztia
Az Omajjádok (Umajja törzs) a mekkai Kurajs törzs egyik előkelő klánját alkották, amely támogatta Mohamed prófétát, és több tagja a szahába (társak) közé tartozott, akik még életében ismerték őt. Az Arab Birodalom ezen diansztia vezetésével – 661-750 között ” érte el legnagyobb méretét. A francia Narbonne-tól egészen India határáig terjedt. Érdekesség, hogy uralmukat sokan az Iszlám szellemiségével ellenkezőnek tekintették, amelynek oka az volt, hogy az Iszlám szociális megközelítése ellenkezett a gazdag és előkelő törzsi vezetés érdekeivel.

Részletek és képek

2012-02-25