December 18-án kezdődik a magyar-török kulturális évad

A Török Köztársaság megalakulásának és a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóját ünnepli a két ország a december 18-án kezdődő, egy teljes éven át tartó és mindkét országban zajló magyar-török kulturális évaddal – jelentette be Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn, a Müpában tartott sajtótájékoztatón. Az évforduló alkalmából Recep Tayyip Erdogan török államfő is Budapestre látogat.

Forrás: Macar-Türk Kültür Yılı Facebook oldal

A miniszter kiemelte: az évad célja „a két ország évtizedekre visszanyúló kiváló kapcsolatainak a kultúra eszközeivel való támogatása, a kulturális jelenlétünk erősítése egymás országaiban”.

Csák János felidézte, hogy a magyar-török diplomáciai kapcsolat hivatalosan száz éves, de a két ország múltja sokkal régebbre nyúlik vissza, ezért fontos, hogy „a barátságot, az egymás iránti tiszteletet, egymás méltóságának az elismerését időről-időre megerősítsük”.

A miniszter úgy fogalmazott: az évad célja, hogy a művészeti ágakon, a tudományon, és az innovációkon keresztül rámutasson azokra a pontokra, amelyek az egyéni szinteken és az évfordulón túl is összekapcsolják a két országot. A miniszter „stratégiai fontosságúnak” nevezte azt a kezdeményezést, hogy elmélyüljön a két ország közötti megértés a legfelsőbb politikai szinten túl a művészeti-, tudományos- és a hétköznapi állampolgári szinteken egyaránt.

Gülsen Karanis, Törökország budapesti nagykövete elmondta, hogy az évad ötletét a két ország képviselői közösen dolgozták ki. „Úgy gondoltuk, ez az egyik legjobb módja annak, hogy kiemeljük mélyen gyökerező és átfogó kapcsolatainkat, hiszen a kulturális évek a kulturális diplomácia egyik legjobb példái” – tette hozzá.

Felidézte, hogy Törökország 1923. október 29-e óta köztársaság, és Magyarország volt az első ország, amellyel Mustafa Kemal Atatürk 1923. december 18-án nemzetközi együttműködési megállapodást írt alá és Ankarában az Atatürk irányításával létrejött új egyetem egyik első tanszéke a hungarológia volt.

Magyarország azon országok között volt, amelyek támogatták a fiatal Törökország fejlesztési kezdeményezését, ezért az Atatürk meghívására számos magyar építész, mérnök és szakember érkezett Törökországba, és hagyta ott kézjegyét a török épületeken, intézményeken – tette hozzá. „A törökök ma is nagy hálával emlékeznek a magyarok munkáira” – emelte ki.

Gülsen Karanis elmondta hogy a jövő évben Budapest mellett Magyarország nyolc városában, Pécsen, Szigetváron, Egerben, Esztergomban, Veszprémben, Kaposváron, Szegeden és Debrecenben is leszenek programok, amelyeken bemutatkozik többek közt a török opera, balettművészet, a modern és hagyományos török táncművészet, vagy zene, de lesznek színházi előadások, kiállítások, irodalmi programok, filmvetítések, gasztronómiai rendezvények és tudományos előadások is.

Folytatás

Forrás: demokrata.hu