Békére vágyó számkivetettek, vagy megélhetési bevándorlók? Nem csak egy arca van a menekülteknek

A menekültáradat komoly probléma és mindennapos téma országunkban.

Egy átlagembernek ugyanakkor nagyon nehéz eligazodnia a jelenlegi helyzetet illetően, és még nehezebb igazságot tennie – akkor is, ha nem hisz el mindent elsőre, amit az interneten, vagy a tévében lát.

De hogyan gondolkodik erről olyasvalaki, aki nagyon közel él a probléma gócpontjához és külföldi magyarként részben maga is bevándorló?

A hol hiteles, hol hamis információáradat miatt sokan nincsenek tisztában még azzal az alapvető információval sem, miért dúlnak a háborúk a távoli keleten, vagy éppen Ukrajnában, mi történik Afrika északi, középső területein. Azt sem tudják (vagy egyszerűen nem fogadják el), hogy a kialakult helyzetért részben a fejlett nyugati országok is felelősek. A részletektől eltekintve, közvetve/közvetlenül tettünk azért, hogy a jelenleg dúló háborúk kirobbanjanak. „És a legtöbbet pedig azért, hogy soha véget ne érjenek.” – teszi hozzá Klaudia a gondolatindítómhoz.

Klaudia 2002 óta rendszeres látogatónak számított Törökországban, majd 2010-ben költözött Izmirbe, akkori döntése szerint véglegesen. Annak idején – sok honfitársunkhoz, rokonunkhoz, családtagunkhoz hasonlóan – ő is bevándorlónak számított, igaz, őt nem az életéért való küzdelem, vagy a jobb anyagi feltételek, hanem a szerelem vonzotta a távoli vidékre. Az itt eltöltött éveknek köszönhetően tökéletesen beilleszkedett, munkát kapott és családot alapított. Időközben pedig testközelből figyelhette, miként változik meg az élete a szomszédos Szíriában dúló háborúnak köszönhetően.

– Mi volt a legmegindítóbb, illetve legszörnyűbb történet, aminek a szemtanúja voltál, vagy amit megosztottak veled?

– Anyaként leginkább a gyerekekről szóló hírek, filmek rendítenek meg. Egy hónappal ezelőtt láttam egy képriportot arról, mi történt, amikor Törökország fél napra lezárta a szír-török határt (ezek a fotók egyébként magyar oldalakon is elérhetőek, például ITT és ITT). Az emberek a szögesdróton átverekedve, átesve, testüket felsértve jutottak be az országba, csecsemőket adtak kézről-kézre, keresztül a tűhegyes akadályon.

Számomra szívfacsaró még csak abba belegondolni, min mennek keresztül azok a várandós nők, akiknek el kell hagyniuk az otthonukat, vagy mit éreznek azok az anyák, akik pár hónapos, vagy néhány éves gyermekekkel menetelnek több ezer kilométert. Természetesen sokkal jobban rettegnek a gyermekeik életéért, mint a sajátjukért, de mi lesz velük, ha ők meghalnak? – mondta Klaudia.

A közösségi oldalakon a sok-sok véleményt olvasva egyértelmű, hogy a többség sajnos bele sem gondol, mit is takar pontosan a „menekült” szó. Ez a kifejezés nem egyenlő a bűnözővel, sőt adott esetben épp olyan személyeket takar, akiknek mások egyszerűen porig rombolták az életét. Sok köztük a művelt, tanult ember, tanár, orvos, politikus, akit pont azért üldöztek el (vagy öltek meg), mert világosságot gyújthattak volna a helyiek fejében, felléphettek volna a kialakult helyzet ellen. Ezek az emberek a terror és a polgárháború elől menekülnek, nem azért hagyják el otthonukat, mert ingyen szeretnének élni egy másik országban. A menekültek lényegében két választás között lebegnek: maradnak és meghalnak, vagy mindent hátrahagyva elindulnak és szerencsét próbálnak.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy az összes menekült valóban azért érkezik az országba, vagy nyugatra, mert az életét félti, és a biztonságot keresi. Nyilván akadnak rossz szándékkal érkezők vagy bűnözők is közöttük, ám fontos kiemelni: nem ez a többség.

– Klaudia, te milyen hozzáállást tapasztaltál Törökországban a menekültekkel kapcsolatosan? Hogyan próbáltok segíteni, egyáltalán próbáltok?

– Törökországban nagyon szimpatikus a hozzáállás, bár ebben nyilván közrejátszik a hasonlatos kultúrkör, amivel a helyiek könnyen tudnak azonosulni. Még a pártok is megegyeznek abban, hogy segíteni kell – a miértek politikai kérdések, de ez a vonal túl messze vinné a beszélgetésünket. Ahogy én látom, az emberekben itt szintén kettős érzések dúlnak, de a többség egyöntetűen úgy gondolja, hogy segíteni kell. Ezt egyébként az iszlám is előírja, annak ellenére, milyen álláspontokkal és nézetekkel azonosítják a vallást. Ugyanakkor a helyiek közül sokan azt gondolják, az állam nem tesz eleget a kérdést illetően, sok a megoldatlan feladat és probléma.

A cikk folytatása>>>

bien.hu