Bartha Júlia – Állatmotívumok a törökségi kultúrában: a juh példája

A juh a temetkezési kultúrában

A törökségi kultúrában az állat formájú, többnyire ló, juh, vagy kecske ábrázolású sírjelek a 14. századtól ismertek, jóllehet, előképeiket már korábbi korokban megtaláljuk.[24] A 20. század első feléig állítottak kos vagy ló formájú sírjelet Kelet-Anatólia területén kiváltképp Tunceli és a már említett Kerkük, Diyarbakır, Elazig, Erzurum, Kars és a Van-tó vidékén a türkmén eredetű, pásztorkodásból élő Karakoyunlu és Akkoyunlu törzsbéliek leszármazottjai.

A szokás eredete Közép-Ázsiáig nyúlik vissza. A török történelemben a 13-14. században szerepet játszó Akkoyunlu és Karakoyunlu törzs igen erős volt. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mire utal a nevük, az ak koyun (fehér juh) vagy a kara koyun (fekete juh) a totemállatuk lehetett-e, vagy az általuk tenyésztett juhról kapta a törzs a nevét. Az utóbbi is lehetséges, hiszen ezzel párhuzamos a ma is a Tien-san mentén legeltető türkmének, a Karakeçili (fekete kecskés) és a Kızılkeçili (vörös kecskés) törzsek, akik egymástól teljesen különböző állatokat tartanak, viseletükben is eltérőek. A Kızılkeçiliek tarka szövött gyapjúsátorban laknak, a Karakeçiliek fekete sátorban élnek, a Kızılkeçiliek tevéket tartanak, míg a Karakeçiliek lovakat és öszvéreket tenyésztenek. De a közép-ázsiai törökségnél az is jellemző, hogy az „ak” déli, a „kara” északi jelentésű.[25] A kost és a felszerszámozott lovat ábrázoló sírjelek többségét ott őrizte meg a kegyelet, ahol eredetileg elhelyezték, másokat középületek udvarára vagy múzeumba vittek. Nem jellemző a törökökre, hogy elmozdítják a sírköveket, annak nagyon nyomós oka kell hogy legyen. Az Ahlat város környékén a különböző korokból származó sírjelek katalógusát összeállító Beyhan Karamağaralı a legkorábbi sírkövet 1401-1402-re datálja, a legkésőbbit 1934-re teszi. A kos formájú sírjelek állításának szokása legtovább Dersim és Tunceli vidékén alavita vallású lakosság és a Karakoyunlu település síita lakosainak temetkezési szokásában élt legtovább. (12-13) Míg általánosnak mondható az, hogy állat alakú sírkövet csak férfiaknak állítottak, a síiták körében élő hagyomány szerint bárány (yerke) alakú sírkövet asszonyok hantjára tettek. Ha területileg szeretnénk behatárolni azokat a helyeket, ahol kos (vagy ló) formájú sírjeleket találhatunk, Kelet-Anatólia Erciş (Van tartomány), Muradiye város mellett Esbires falu, Reşadiye- Paşa Elmali, Han Elmalı és Sahmanus, Bitlis tartomány Alan és Bork faluban, Iğdir tartomány Karakoyun falva, Tunceli, Malazgirt körzetben Kupek, Yukarı, Sindan, Ilanlı, Şöbek, Lödek, Tarpaşe, Silik, Ricik, Kurkurik, Kardere, Muhundu, Manekrek, Hodan, Hülüman, Tirkil, Basmezrea, falvakban látható kos formájú sírjel. A kos formájú sírjeleket Hamit Zübeyir Koşay írta le.[26] Ő volt, aki 1936-ban felhívta a kutatók figyelmét ezekre a különös sírjelekre. Egy rövid cikkében csupán a lelőhelyeket regisztrálta, majd Abdülhaluk Çay, 1983-ban és 1990-ben megjelent könyveiben dolgozta fel a témát úgy, hogy a teljes törökségi kultúrára kivetítette, messze túllépve Törökország mai határait. (14-15)

Koşay tipológiája azért is érdekes, mert úgy tűnik, némely szobor a tenyésztett fajtát ábrázolja, pl. látható zsírfarkú juhot ábrázoló, némely szobor az állat teljes testét mutatja, mások csak a fejet vagy a szarv stilizált formáját mutatják. Van, ami szarvval, kicsi farokkal, más szarv nélkül, a már említett zsírfarokkal ábrázolja az állatot. Hamit Zübeyir Koşay kutatásai a kos formájú sírjelek totemisztikus eredetét erősíti. Azzal támasztja alá a felvetését, hogy némely szobor oldalán állatküzdelmet, máson harci jelenetet ábrázolt a kőfaragó.[27] (16)

Az állatábrázolású sírjelek kapcsán szeretnék röviden kitérni a lovat ábrázoló kövekre, melyek a lókultusz emlékét idézik a kelet-anatóliai kultúrában. Számuk lényegesen kevesebb a kos formájú sírjelekénél, értékük azonban annál becsesebb, mert a lovas nomád kultúra archaikusabb rétegébe vezetnek vissza minket. A kultikus lóáldozat hajdani meglétére a recens hagyományokból is következtethetünk. Büyükkarabağ faluban a holtat a közeli rokonok viszik vállukon a temetőbe. Az elhantolás után lóval hétszer körüljárják a sírt.[28] Kelet-Anatóliában, a Kars vidékén, ha lova volt az elhunytnak, felnyergelik, díszes szerszámokkal ékesítik, a holmiját rámálházzák, és a halottas menet élén a temetőbe vezetik.[29] A már említett Ahlat-katalógus szerzője, Beyhan Karamağaralı a lovas sírkövek megjelenését a 17. századra datálja, korábbi előfordulásukat kizárja Anatóliában. A Kars Múzeumban és az erzurumi múzeumban őrzött, lovat ábrázoló sírjelekhez hasonlóakat a Kaukázus mentén Azerbajdzsánban és az örmény temetők némelyikében láthatunk.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a juh a törökségi kultúrában a gazdálkodásban és a népi kultúra számos területén: a néphitben, népszokásokban, szakrális életben, a népi díszítőművészetben és a halottkultuszban nagyon fontos szerepet játszik. Színesíti az egyébként is gazdag török kultúrát, összeköti a közép-ázsiai, kis-ázsiai és a balkáni törökséget.

Irodalom

ALTAZ, Halife

Anayurttan Anadoluya. Ankara,1998. /Kültür Bakanlığı yayınları 354./

BARTHA Júlia

 Keleti tanulmányok, Karcag,1998.

Lále. Hagyományok a mai török társadalomban. Az emberélet fordulóinak népszokásai. Szolnok, 2006.

BORATAV, Petrev Naili

Türk Folkloru. Istanbul, 1973.

ÇAY, Abdülhalük

Türk milli kültüründe hayvan motifleri: koyun ve keçi etrafinda olusan gelenekler. Ankara, 1990.

FARKAS Otto

Mongol csigacsont játékok. Keletkutatás, 1987. ősz.

FÜGEDİ Márta

Előképek, jelképek és életképek. Adatok az állatábrázolások kultúrtörténetéhez In: Állatábrázolás a magyar néphagyományban. Debrecen, 1998.

GAZDA Klára

Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest, 1980.

GERVERS, Molnár Veronika

Az anatóliai fennsík nemezkészítő mesterei. Toronto, 1974.Textile Museum Yournal 41.

GÜRÇAY, H.

Keçe ve keçecilik. Ankara, 1966.

GÖRGÜNAY, Kırzıoğlu, Narıman

Altay’dan Tunaboyu’na Türk Dünyasi’nda ortak yanıslar (motifler). Ankara, 2001.

GOLDZİCHER Ignác

Az iszlám. Budapest, 1980.

INAN, Abdulkadır

Iran’da Kara koyunlu Türkleri in: Türk Folklor Araştırmalar 27( 1949.aug.)16.c.7665.

KALAFAT, Yaşar

Doğu Anadolu’da eski Türk inançlarının izleri Ankara, 1990.

Balkanlar’dan Ulug Türkistan’a Türk Halk Inancları I. Hazar, Karakalpak, Dağistan, Nogay, Kabartay, Karaçay, Karapapak, Ahısk, Burlgar, Gagauz, Baskurt, Çuvas, Altay, Kazak, Tatár Türkleri. Ankara, 1998.

KOŞAY, Hamit Zübeyir

Doğu Anadolu Mezarlıklarındaki Koç, ve Koyun Heykelleri. In: Türk Sanatlar Kongresi Bildirileri. Ankara, 1962.

KOVÁCS Gyöngyi:

Juh astragalos játékkockák a szolnoki vár területéről. 1989. Archeologiai Értesítő. 116

KUTLU, Muhtar

Savakli Türkmenlerde Göçer Hayvancılık. Ankara, 1987..

ÖHAN, Mevlut

 Çocuk oyunlarımız. Ankara, 1990.

SEDAT, Veyis Örnek

Türk Halk Bilimi. Ankara, 1977.

SEYİRCİ, Musa- TOPBAŞ, Ahmet

Afyonkarahisar yöresi Türkmen mezar taşları. (Arkeoliji ve Sanat Yayınları. Araştırma, Inceleme ve Belgeleme Dizisi: 2.)

Keçecilik ve Bati Anadolu’daki bazi keçe merkezleri. Ulusal El Sanatlari Semporiyomu. Ankara, 1984.

Afyonkarahisar yöresi Türkmen mezar taşları én. 12.

  YALGIN, Ali Riza

 Uludağ’da Türkmen obalarinin ve Kadın Giyimleri”, Folklor Postasi, sayi 17.(Haziran 1946.) 4.p.

[1]                      Çay, 1990. 6-8.

[2]                      Çay. 1990. 6-9.

[3]                      Çay.1990.8.

[4]                      Kutlu, M. 1987.127.

[5]                      Goldziher I. 1980. 207-322.

[6]                      Çay.1990.183.

[7]                      Çay, 1990.58.

[8]                      Çay, 1990.58.

[9]                      Şeşen R.1975.36-37.

[10]                   Bartha J. 2006.129.

[11]                   Bartha J. 2013. 119, vö: Bartha J. 2006.129.

[12]                    Kovács Gy. 1989.103.

[13]                    Bartha J. 1998.81.

[14]                    Çay, 1990. 101-102.

[15]                    Çay, 1990.105.

[16]                    Kutlu, M. 1987.123.

[17]                    Çay, 1990.105.

[18]                    Çay,1990.78.)

[19]                    Fügedi Márta, 1998.7-16. vö. Gazda Klára, 1998.17-32.

[20]                   Çay, 1990.29.

[21]       Ali Riza Yalgın: Uludag’da Türkmen obalarının ve Kadın Giyimleri”, Folklor Postası, sayı 17.(Hazıran 1946.)4.p.

[22]                   Çay, 1990. 32.

[23]                    Bartha Júlia, 1998.85-106.

[24]                    Çay, 1990.183.

[25]                    Çay, 1990.9.

[26]                    Koşay, H.Z. 1962.vö: Bartha J. 1996.100-110.

[27]       Bartha J. 2006.130.

[28]                    Seyirci M. –Topbaş A: Afyonkarahisar yöresi Türkmen mezar taşları én. 12.)

[29]                    Yaşar Kalafat, 1990.103.

Bartha Júlia