Az Orex Travel nyáron minden nap indít chartert a török riviérára

Kép forrása: www.pikrepo.com

Idén már 34 ezer utast reptetne a török riviérára, extra chartereket indít és 20 százalékkal bővíti a kapacitását a török hátterű Orex Travel, amely pénteken a Crowne Plaza Hotelben ismertette terveit a 2023-as szezonra.

A szezonnyitó rendezvény a részt vevő utazási irodás szakemberek számára workshoppal indult, amelyen 14 szállodalánc és 50 hotel képviselte magát. Ezután Kerim Yalcin, az Orex Travel értékesítési és marketingigazgatója ismertette a 2023-as nyári terveket.

Bemutatta az Orex Travel anyacégét, a 25 éves Anex Tourt, amely mára jelentős nemzetközi vállalatcsoporttá (ATG) nőtte ki magát, 46 országba repülnek a cég gépei Európa-szerte.

Az anyacég nevében Murat Kizilsac, az Orex és az Anex európai igazgatója is szólt a vendégekhez, megosztotta többek között, hogy a téli szezonban Egyiptomot is felveszik majd az úti céljaik közé.

A nyári szezonról azt mondta el, hogy 20 százalékkal bővítették a kapacitásukat és jelentősen növelték a vagyoni biztosításukat is.

Ezután ismét Kerim Yalcin vette át a szót, aki megemlítette, hogy a Neckermann is az Anex Tour részévé vált a Thomas Cook csődje után, és Magyarországon is megjelenik majd, online irodaként. A csoport nemzetközi terveivel kapcsolatban kiderült, hogy további átalakítások és terjeszkedés is várható az Anexnél és az Orexnél is.

Folytatás

Forrás: turizmus.com